Az Egyház és Társadalomban hozzászólásként:

http://www.egyhazestarsadalom.hu/2020/04/18/lanyi-andras-tortenelmunk-legveszedelmesebb-pillanatait-eljuk/#comment-166816

Arra a szövegre reflektálok, amit az Egyház és Társadalom vett át a Válasz Online portálról. A szerző borúlátóan írja le a mostani koronavírus-járvány lehetséges tragikus következményeit, és csak néha utal azokra a kihatásokra, amelyek esetleg az emberiség megújulását is eredményezhetik. Melyek ezek a pozitív kihatások?
     Mindenekelőtt a termelésnek arra kell majd fókuszálni, hogy mi az, ami nélkülözhetetlen az egyének és a társadalmak fennmaradásához. A jövő gazdaságnak nem az állandó és esztelen növekedésre kell törekednie, hanem a stabilitásra. A társadalom és a gazdaság stabilitására. Ehhez legelőször is valóban arra van szükség, amit Lányi is emleget: a helyzetünk és perspektíváink megértésére, mégpedig egy erkölcsi és környezettudatos alapállásból. Vele ellentétben én kevesebb figyelmet szentelnék a potenciális műszaki fejlődésnek. Az bőven elég, amit eddig elértünk. A világűr meghódításából is csupán az aszteroidák elleni védekezés lehetősége érdemel figyelmet. A Holdra lépésünknek nem volt értelme (még a tekintetben sem, hogy végre minden iskolát végzett ember elfogadná: a Föld nem lapos). Nincs értelme a Marsra és a távoli bolygókra, holdakra küldött expedícióknak sem. A tudásunkat ugyan valóban döntő módon gazdagították az űrmissziók (ezek közül is kiemelném a Hubble űrteleszkóp felvételeit), de mindez nem járt több gyakorlati haszonnal, mint a villámhárító feltalálása.
     Lányi felveti, hogy a globális perspektívák helyett (amelyeket csakis a világot átszövő kereskedelmi kapcsolatok tartanak életben) a helyi gazdaságra figyeljünk, és amit lehet, állítsuk elő mi magunk. Nem olyan hatékonyan, de ellenőrizhetően. Így a válság miatt felszabaduló munkaerőnek is bőven akadna munkája. Ami tönkremenne, arra nyilván nem is lenne szükség. Mert amire valóban szükség van, az gyorsan magára talál.
     Az emberiség történelmében a nagy változás a piac megjelenésével kezdődött. Attól kezdve a mezőgazdasági termelésből kikerülő mesteremberek a helyi vásárokon ajánlgatták a termékeiket, méghozzá igen erőteljesen. Úgyszólván rátukmálták a parasztokra. Kezdetben a ruhakészítés, szerszámkészítés, az orvoslás is normális ütemben fejlődött. Aztán a piacgazdaság fejlődésnek indult, és lassan a pénz többet ért már, mint maga a termék. A kapitalizmus és a globalizáció csak újra és újra gyorsított a folyamaton. Ebből a mókuskerékből azonban ki lehet szállni, és most el is jött az ideje ennek.
     A helyi termelés természetesen nem versenyképes a robotok által előállított termékekhez mérve, de a helyi közösség igényeit kielégíti. Többre pedig nincs szükség. Mindennek kulcsa az élelem. Most is van annyi, amennyi kell, csak a piac kíméletlen szabályai miatt nem adják oda az éhezőknek, ha nincs pénzük. Inkább kidobják. (Ahogy a klasszikus példában a brazil kávétermesztők szórták a tengerbe a kávéjukat, mert nem akarták olcsóbban adni.) Mostantól kezdve már nem szabad pazarolnunk.
     A világ következő fejlődési szakaszának mindenképpen bizonyos kommunisztikus (vagy ha úgy tetszik: keresztény) vonásokkal kell rendelkeznie. Ezt úgy képzelem el, hogy mindenki ingyen dolgozik (ahogy tud), és ingyen megkap mindent (amire nélkülözhetetlenül szüksége van). A mostani világjárványra a kormányok eddig olyan válaszokat adtak, amelyek megmaradnak a régi logika ketrecében: az adós adós marad, csak haladékot kap. Később ugyanúgy meg kell fizetnie a lakbért, a lakásrészletet, be kell fizetnie a sárga csekkeket. Miközben már nincs munkája. Mert legelőször a kereslet csökken, és nem lesz kinek termelni. Csak a piaci logika kikapcsolása révén maradhatunk talpon és őrízhetjük meg emberi lényegünket. A háborúk és természeti katasztrófák eddig is valamiféle központi elosztáshoz, jegyrendszerhez vezettek, elegendő tapasztalatunk van a megszervezéséhez. És ki tudja, meddig tart majd a társadalom és a gazdaság kigyógyulásának folyamata. Biztosan sokak elégedetlenkednek majd amiatt, hogy nem repülhetnek egy nap alatt a Kanári-szigetekre, vagy hogy nem vehetik meg álmaik sportkocsiját. Hozzá fogunk szokni. Ennek a modellnek van egy kétségtelen előnye: nem függ a globális folyamatoktól, helyileg is kipróbálható. Akár egy város vagy egy kerület szintjén is.
     Lányi szerint ezentúl majd rettegünk, szájmaszkot hordunk, elzárkózunk a többi ember elől, és meg kell elégednünk a virtuális világ kulturális kínálatával. Ebben nem értek vele egyet. Az hord majd maszkot, aki megbetegedett vagy a környezetében sok a beteg (ahogy ezt például évtizedek óta láttuk Japánban), elzárkózás helyett jobban fogunk ügyelni arra, hogy kivel érintkezünk fizikailag, a világháló pedig sok mindenért kárpótol. Azon keresztül el tudjuk érni a barátainkat, otthonról dolgozhatunk és tanulhatunk, és még a politikai életben is részt vehetünk. Sportkocsi és vese alakú házi úszómedence nem kell, de otthoni számítógép és hálózat igen. Mindez ugyanúgy része lehet az ingyenes ellátásnak, mint az élelem és a gyógyszer.
Itt be kell szúrnom valamit, ami nem szerepel Lányi gondolatmenetében: minél előbb véget kell vetni az emberiség patkányszerű túlszaporodásának. (Csak kevesebb embernek lehet kisebb ökológiai lábnyoma.) Ez úgy képzelhető el a legkevésbé fájdalmas módon, ha jó pár évig egyáltalán nem születik gyerek. A farkasok is vannak annyira intelligensek, hogy ha éheznek, nem szaporodnak. Nekünk éhezés helyett elég lenne a józan belátás. Ha van annyi eszünk.
Nem világos, hogy ez az új, kommunisztikus rend hogyan érhető el nagyobb felfordulás nélkül, miközben a bankárok, gyárosok, nagykereskedők, politikusok ellenérdekeltek (és minden bizonnyal a világjárvány elmúltával is a kieső hasznukat akarják majd megtermelni, a természet még kegyetlenebb kiszipolyozásával). De egyszer el kell jönnie egy ilyen világnak. Nincs más út. Nincs más kiút.
     Amit Lányi a hazai helyzetről és kilátásokról ír, azzal nem foglalkozom. Orbán Viktor egy olyan kiúttalan helyzetbe manőverezte az országot, mint Kim Dzsong Un Észak-Koreája. Mindenki tudja, hogy tarthatatlan, és hogy meg kell változtatni, de senkinek sincs hozzá elég ereje és bátorsága. Az ilyen zárványok egyetlen haszna, hogy emlékeztessék a külvilágot, merre ne menjenek. Ez is valami. Csak az a kár, hogy mi is belül vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.