A tájékozódási érzéket könnyű megmagyarázni, hiszen a térben való mozgásunk során szerzett vizuális emlékeink között aránylag könnyű eligazodni.

De mi van az időérzékkel? Hogy mi volt előbb és mi később, arra vonatkozóan nincs kézzelfogható útjelzőnk.

A kisgyermek még könnyen összezavarodik, a fantáziája miatt is könnyebben összetéveszti (vagy szándékosan átrendezi) a történteket. Az idősek is összezavarodnak, de ez már nem annyira magától értetődő.

Mindenki hallott olyan idős özvegyekről, akik úgy viselkedtek, mintha a társuk még élne. („Jaj de jó, hogy eljött, várja meg az uramat, ilyenkor szokott hazaérni.”) Meggyőződésem, hogy az ilyen idős emberek nem bolondultak meg, és a valóságot sem tagadják. Egyszerűen rosszul működik az emlékezésük. Valóban ilyenkor szokott hazajönni a férj, csak évekkel ezelőtt. Mintha ma lett volna.

Egy személyes élményem arról győzött meg, hogy az emlékezésben bizonyos dolgokat el kell fojtani ahhoz, hogy könnyebben el tudjunk igazodni. Az Alföldön voltam gyerek, és az eredeti anyanyelvem az őzés volt. Az iskolás kortól kezdve azonban leszoktam róla, és ma is csak nehezen tudom felidézni. Egy nap annyira fáradt voltam, hogy automatikusan őzve kezdtem beszélni. Akkor rájöttem, hogy az őző beszédmód végig ott volt bennem, csak elfojtottam. És amikor már nem volt erőm az elfojtásához, akkor készen előjött.

Valami ilyesmi lehet az idővel is. Mivel mindenre emlékezünk, ami megtörtént velünk, nagy zűrzavar lenne, ha nem tudnánk rendet tenni a különféle események időrendjében, egymásutániságában. Úgy működik a rendszer, mintha minden nappal egy fátyol ereszkedne le az emlékek elé. Átlátunk rajta, de minél több a fátyol, annál homályosabban. Elfojtjuk a régebbi emlékeinket, hogy ne higgyük azt, hogy most történnek. Ehhez is energia kell. A kicsiknek még nincs, az időseknek pedig már nincs erejük ahhoz, hogy fátylakkal dolgozzanak.

Ha ki akarunk emelni egy régebbi emléket, akkor persze elő tudjuk hívni, ilyenkor mintegy a fátylakat félrehajtjuk, de ez is energiaigényes művelet.

Hogy fizikai értelemben hogy működnek ezek a fátylak, azt nem tudom, de kell lennie valamilyen idegi mechanizmusnak, amely meglehetősen jó hatásfokkal tudja működtetni őket. És itt nem a rövid távú memóriáról van szó, hanem arról, ami már fel van dolgozva, el van raktározva.

Ez a fátyolozás igen jól működik. Például nagy valószínűséggel meg tudjuk mondani, hogy mostunk-e már fogat, bevettük-e a gyógyszert, bezártuk-e a lakásajtót, amikor eljöttünk. Nem beszélve arról, hogy akinek több házastársa volt, az sem téveszti őket össze, annak dacára, hogy egy utcakép láttán a korábbi viszony is mintegy felelevenedik. És aki pszichológiailag egészséges, és a tudatalattija sem fojt el valami különleges elemet, akkor az a normális, ha emlékezni tudunk az események sorrendjére. Ha valaki folyton visszamegy ellenőrizni a gázcsapot, az inkább a magabiztosságának sérüléseit mutatja, nem pedig memóriahiány. Érdekes azonban, hogy ez a technika relatív. Tudjuk, hogy mi történt előbb és mi később, de hogy mikor történt, azt sokkal kevésbé. Bizonyos emlékeink úgy jönnek elő, mintha nemrég történtek volna. Az agy nem számítógép, nem abszolút értékekkel dolgozik. Úgy határozza meg két esemény időrendjét, hogy közben fogalma sincs az évekről, hónapokról.

Ez azzal függhet össze, hogy mielőtt a mai ember kifejlődött, már tudnia kellett emlékezni, a térben tájékozódni, de nem kellett évszámokkal bíbelődnie. Ez most sem megy jól neki, és ez az a terület, ahol a számítógépnek a leginkább hasznát veheti.

Végül meg kell említenem a ritmusérzéket, ami szintén összefügg az időbeli emlékezéssel. A táncolás, a zenélés, sőt, a munkavégzés sem lenne lehetséges a helyes sorrend és időzítés betartása nélkül. Amikor a behaviorista állatkísérletekben bonyolult tevékenységláncot alakítanak ki (mindig egy-egy újabb mozzanatot jutalmazva), akkor az is számít, hogy mit milyen sorrendben kell végrehajtani. Ez pedig nem lenne lehetséges a fátylak mozgatásával. Arra gondolok, hogy ilyen esetekben az idő mintegy térré alakul át, amelyben, mint egy tervezőasztalon, látni lehet az egész folyamatot, és azon belül az egyes mozzanatok helyét.

Az agy működésében mindenesetre még nagyon sok izgalmas rejtély vár értelmezésre.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.