Istennel vagy Isten nélkül?

Címkék: Isten Istenhit

2018.07.20. 06:22

A vallások nagy segítséget, lelki támaszt nyújtanak a gyöngéknek, ezért nagy társadalmi hasznuk is van. Másrészt egymás ellen fordítják az egyébként jóindulatú embereket, hiszen hogy lehet, hogy az a másik egy másik Istenben hisz, esetleg más felekezetben, és ha életben hagyom, akkor a mi embereinket is megrontja?

 

A vallások negatív hatása ellen a vallástalanság segíthet, hiszen ha nem egy Isten igazgatja a világot, akkor mi vagyunk felelősek a tetteinkért, nekünk kell a bajokat leküzdeni. Az ateisták is küzdenek egymás ellen, hiszen a vallásháborúk mögött is emberi önzés, hatalomvágy, kapzsiság áll, de legalább nem hivatkozhatnak Istenre. Az Isten nélküli humanizmus mindenesetre alkalmasabb alap az emberek közötti konfliktusok megoldására, mint a "mi istenünkre" való hivatkozás.

 

Van azonban egy köztes megoldás is. Képzeljük el, hogy Isten létezik (hiszen nemcsak bizonyítani nem tudjuk a létét, de cáfolni sem), viszont megismerhetetlen. Mivel nálunk sokkal hatalmasabb, nem árt jóban lenni vele. A magunk módján. Mindegy neki, hogy keletre fordulva imádkozunk vagy az ég felé fordulva, van-e a fejünkön kalap vagy nincs, van-e a lábunkon cipő vagy mezítláb lépünk a hajlékába. Isten, ha van, akkor sem a templomban van, hanem a szívünkben. Azt is meghallja, amit ki sem mondunk.

 

Az étkezési parancsolatoknak sincs értelmük, azokat a papok (jobb esetben a próféták) találták ki azokat, egy olyan időszakban, amikor még nem ismerték az élelmiszer-egészségügyi szabályokat. Az étel táplálék. Mindenfajta étel. És ha kevés van belőle, akkor az ember nem válogathat. Böjtölhetünk is, hiszen a szervezetet nem árt időnként méregteleníteni. De hogy ez pénteken történik vagy a Ramadán hónapjában, éjszaka vagy nappal, az nem érdekli Istent. Nem érdekelheti. Milyen Isten lenne az, aki fennakad ilyen apróságokon?

 

isten-nelkul.jpg

Vallás nélkül könnyebb lenne az élet. A betegségeinkből való kilábaláshoz orvos kell, nem pap vagy varázsló. Az azonban valószínű, hogy a gyógyuláshoz a lélek békéje is hozzájárul, de ezt az állapotot vallás nélkül is elérhetjük. Ha megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétettek. És magunknak is megbocsátunk mindazért, amit tévedésből vagy pillanatnyi indulatból tettünk.

 

Isten biztosan megbocsát.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://toprengoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5614124281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása