Azt a tünetegyüttest nevezik így, amikor egy időskori demenciában szenvedő ember egyre jobban elhagyja magát, nem ügyel a ruházatára, nem igényes a lakhelyére, nem érdekli a mások véleménye. Az orvosok különféle gyógyszerekkel, valamint mentális tréninggel próbálnak rajta segíteni.

           De mi a baj ezzel? Nekem is romlik a memóriám, én is egyszerűsítem az életmódomat, de nem érzem magam betegnek. Gyakran szólnak rám az alkalmi barátnőim, hogy tiszteljem meg őket azzal, hogy legalább mindkét lábamra azonos színű zoknit veszek fel. De miért? Ha a kéknek is, a szürkének is kilyukadt a párja, azért már dobjam el az egész zoknit?

           Azt veszem észre magamon, hogy ha a mosdóba megyek kezet mosni, már nem kapcsolom fel a villanyt, és ha nincs otthon a párom, akkor még a vécét sem csukom be, elég a beszűrődő fény. A sajtos tésztát úgy eszem, hogy a kifőzött tésztához csak úgy harapom a sajtot, nem kínlódom a sajtreszelő tisztításával. Főzelék helyett inkább nyersen eszem meg a zöldségeket, úgy megmarad bennük a vitamin. Vendéglőbe sem járok (ezért nem is tudok segíteni a külföldi vendégeimnek „egy jó étterem” kiválasztásában). Ha történetesen nem otthon ebédelek, megelégszem a piaci büfével vagy egy olcsó kínaival (550 forint a kis adag sima rizzsel). Azt mondanom sem kell, hogy uszoda helyett is a nudista strandra járok, ott még fürdőruhára sincs szükség. Szeretek táncolni, de nem járok bulikba, a partnereimet otthon, CD-zenére táncoltatom meg.

           Digenész filozófus volt, nem elmebeteg. Rájött arra, hogy mindent lehet egyszerűbben is csinálni. A lakásunk, a ruházatunk, az udvariaskodó beszédmodorunk nem igazán a sajátunk, ezeket a társadalom erőlteti ránk. Ellen lehet állni. Igaz, hogy ha nem engedelmeskedünk a közösség elvárásainak, akkor nehezebben tudjuk elérni a saját céljainkat, mert bolondnak, jobb esetben különcnek néznek. De nem biztos, hogy ezeket a célokat érdemes elérni. Egy bárba nem engednek be öltöny és nyakkendő nélkül. De miért kellene nekünk bárokba járni? Ha megszoktuk a műanyag tányért és evőeszközt, akkor nem fogunk extra erőt kifejteni, hogy Herendi porcelánból együnk, ezüst kanállal. Ha a polcunkon el tudjuk tárolni a könyveinket, ruhaneműnket, akkor nem biztos, hogy érdemes gürcölni a biedermeier szekrénysorért. Nem árt mérlegelni. Az idő pénz. De a pénz is idő. Az életünkből.

           Diogenész végül egy hordóban lakott, minden luxustól mentesen. Én még nem tartok itt, de megelégszem a legegyszerűbb lakhellyel. Elég egy szoba, egy ágy, egy zárható szekrény. Saját lakás helyett egy hely a munkásszállón. Képek nincsenek a falon, de a képzőművészeti albumot bármikor végiglapozhatom, és múzeumba is járhatok. Végtelen gyönyörűséggel tölt el maga a természet is: a zöld fű, a színes virágok, erős törzsű fák, a kék ég, a gomolygó felhők, a zuhogó eső, a villámokkal robajló vihar. Ha ennyi szépséget és fenségességet láthatok, minek nekem bármi más? 

          A hajléktalanok elalszanak a parkban egy padon vagy egy kartonpapíron az aluljáróban. Többet tudnak, mint mi: megtanultak túlélni. Sokan nem is hajlandók szállóra költözni. Minek? Itt szabadok, ott pedig szigorú szabályok szerint kellene élniük. Minek dolgozni, amikor koldulásból is megkapják azt a minimumot, amire szükségük van? Ez olyan abszurd lenne, mint kerékpárral járni a vécére, csak mert van biciklink. Felesleges luxus. (Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy mindenki önként süllyed ilyen mélyre, és aki többre vágyik, azon feltétlenül segítenünk kell.) 

          Ahogy öregszünk, lassan lehámlik rólunk mindaz, ami a sajátunk, amit csak megtanultunk, amit ránk erőltettek. Az elmegyógyintézetben meztelenül mászkáló betegek úgy érzik, hogy nincs szükségük ruhára. Függetlenítik magukat a szabályoktól. Kánikula idején itthon rajtam sincs ruha. Azt hiszem, ettől még nem vagyok elmebeteg. Csak szabad. Kár, hogy ehhez meg kell öregedni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.