Többször előfordult már velem, hogy örömet akartam okozni másoknak, de amikor találtam valami megfelelő ajándékot valakinek, nem tudtam átadni, mert az illető éppen haragban volt velem. Volt, hogy ilyenkor is adtam, de az ajándékomat a szemem láttára dobták ki, mintegy érzékeltetve, hogy tőlem nem fogadnak el semmit. Ezzel a hozzáállással több bajom is van.

Tévesen gondolják úgy az emberek, hogy egy ajándék elfogadása jelenti a másik iránti elkötelezettséget. Nem. Már az ajándék felajánlása is olyan gesztus, amit hasonló gesztussal illik viszonozni. Ha én felajánlom neked az uzsonnám egy részét, már nem viselkedhetsz úgy, mintha nem ajánlottam volna fel. Csak rajtad múlik, hogy elfogadod-e, vagy sem, az én kockázatvállalásom a felajánlással megtörtént. Tehát ha én felajánlottam valamit, de nem fogadtad el, egy másik alkalommal jogosan várom el tőled, hogy te is felajánlj valamit, amit aztán nekem nem illik elfogadni. Így kerül a két dolog egyensúlyba.

Az ajándék elpusztítása pedig azért abszurd, mert akkor már a saját tulajdonodat pusztítod el, a saját erőforrásaidat csökkented. Ez legalábbis butaság. Még az eset sértés jellege kezelhető a legegyszerűbben. Elvégre mi közöm nekem ahhoz, hogy te mit csinálsz a saját holmijaiddal?

De itt jön be a képbe az ajándék mint érték. Volt egy németül jól beszélő kolléganőm, akinek kiválasztottam egy szójátékokkal teli német verseskötetet. Biztosan élvezte volna, ha nem tőlem kapja. De mielőtt még átadhattam volna (egy karácsony előtt), látványosan összeveszett velem. Arra gondoltam, hogy nem érdemes gesztusként felajánlani neki a könyvet. A könyv érték, és ha miattam dobja ki, mégis csak jobb helyen van az én könyvespolcomon. Amíg nem találok másik személyt, aki örülne neki.

Ha megütik az egyik orcádat, tartsd oda a másikat is - mondja Jézus. Annyiban igaza van, hogy rosszat nem érdemes rosszal visszafizetni (bár sokan az arányos károkozást tartják a legjobb stratégiának), mert az könnyen eszkalációhoz vezethet. De ha a rosszat kifejezetten jóval fizetem vissza, akkor legalábbis ostobának, kihasználható, gyenge embernek tartanak, és ez gyakran fokozza az agressziót. Ha elkérnek tőlem egy tollat, és nem adják vissza, én pedig egy ideig nem hozom szóba a dolgot, úgy érezhetik, hogy becsaptak. Hogy sikerült becsapniuk, mert okosabbak, ravaszabbak nálam. Sok embernek ez a látszólagos győzelem is győzelem, növeli az önbecsülésüket. (Nem véletlen, hogy a népmesék is tele vannak mestertolvajokkal, és a Kárpát-medence szláv törzseitől is milyen ügyesen szereztük meg a földjüket egy fehér lóért.)

Időnként előfordul az is, hogy egy túl gyönge ellenfél legyőzése nem adja meg az elvárt sikerélményt. De sokan megelégednek a gyengébb ellenfél legyőzésével is, például azon az alapon, hogy egy erősebb csoporthoz tartozik. (A tehetetlen, megalázott zsidók elleni erőszak egyik motivációja is ez lehetett: "elkaptuk a nagy hatalmú bankár-társaság egyik tagját". Aki egyébként szegény és öreg, a légynek sem tud ártani.) És ilyen, erősebbnek feltételezett csoportok lehetnek az értelmiségiek, a "nadrágos" emberek, a szemüvegesek is. Vagy egy remegő menekült, akinek nem bocsátják meg, hogy az üldözői lefejezik az európai foglyaikat.

A szelíd viselkedés mindenképpen jobb "tárgyalási alap", mint a szembefordulás. Fontos, hogy elismerjük a támadó emberi méltóságát. Az akkor is megilleti, ha éppen nem emberhez méltóan viselkedik.

Az első feladat, hogy megpróbáljuk megérteni a motívumait, mert csak ennek révén lehetséges szót érteni vele. Ha például azért gyűlöli a cigányokat, mert egyszer valamelyikük ellopott tőle valamit, akkor bólogathatunk, és vigasztalhatjuk, de azt is megemlíthetjük, hogy velünk még nem fordult elő ilyen, mert szerencsére nem minden cigány lop. És aki nem lop, azt meg kell becsülnünk.

A legveszélyesebbek azok, akik nem a saját sérelmükre hivatkoznak, hanem csak felhergelte őket valamilyen hír vagy rémhír, és ez alapján alakítják ki a véleményüket valamely embercsoporttal szemben. Azok gyűlölik legjobban a menekülteket, akik még egyet sem láttak szemtől szemben. Ezeknek előbb alakul ki a gyűlölködésük, mielőtt bármiféle tapasztalatot gyűjthetnének.

A paranoia azokkal a szervezetekkel szemben is kialakulhat, amelyeknek a mi védelmünk a dolguk. Gyakran halljuk, hogy a Földön már régóta vannak ufók, de a kormány titkolja őket, sőt, hogy már egy ideje a földönkívüliek uralkodnak. A bankok a zsidó családok birtokában vannak, és a céljuk, hogy mindenkit kifosszanak. Az orvosok direkt olyan védőoltásokat adnak be, amitől elpusztulunk, vagy legalábbis a "fehér faj" képtelen úgy szaporodni, mint a muszlim népesség, és ha beoltatod a gyerekedet himlő ellen, éppen attól fogja elkapni. Az Interneten ellenőrzés nélkül terjedő pletykák megmutatják, hogy az emberiség intelligenciaszintje semmit sem fejlődött a középkor óta, hiába a közoktatás, a sok tanfolyam és a sok ismeretterjesztő könyv.

Mi lehet ilyen esetben a megfelelő ajándék? Ha szelíden meghallgatjuk a beszélgető partnerünket, és csöndben ajánlunk neki néhány megbízható információforrást. Aztán rábízzuk, hogy egy józan pillanatában eszébe jut-e a javaslatunk.

Az ajándékkönyvek meg csak gyűlnek a polcomon...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.