"Régi bolsi trükk" - utasították el olykor a kormánypárt propagandistái a szocialista-liberális ellenzék némely felvetését. De ma már kevesen ismerik hazánkban, hogy mit is jelent a bolsevik szó.
Az orosz szociáldemokraták 1903. júniusi kongresszusán, Brüsszelben szakadt ketté a párt a követendő taktika és a szervezeti felépítés kérdésében, és az akkor többségben lévők, a radikálisok nevezték el magukat többséginek (bolseviknak), a kisebbségbe szorultakat pedig kisebbséginek (menseviknek).
A bolsevik irányzat 1917-ben Lenin vezetésével megszerezte az abszolút hatalmat az egész országban, miközben a lakosságot tekintve végig kisebbségben maradt.
A Fidesz négy éve a listás szavazatok 52,7 százalékával a választási szabályok aránytalansága folytán kétharmados parlamenti többséget szerzett, a mostani választásokon pedig ugyanezt a kétharmadot a választási törvények célirányos manipulálásának köszönhetően a szavazatok felénél is kevesebbel, 44,9 százalékkal érte el. Miután sokan nem is mentek el szavazni, úgy lett egyeduralkodóvá a parlamentben, hogy a választásra jogosultak alig több mint negyede voksolt rájuk. Valójábban ők a kisebbség.
Namármost kisebbségben lenni, de úgy tenni, mintha mi lennénk az abszolút többség: ez az igazi bolsi trükk.
A bejegyzés trackback címe:
https://toprengoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr226040528
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.