„Visszabombázzuk Vietnamot a kőkorszakba!” -- szólt a vietnami háború idején az amerikai ultrák jelmondata. Nos, ez nem működhetett, hiszen az amerikaiak katonai túlerejét ellensúlyozta két nagyhatalom, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság katonai és anyagi támogatása. Most azért jutott eszembe ez a jelszó, mert láttam egy tévéműsort, amelyben a vesztésre álló Japán akkori vezetői azt tervezték, hogy sehogy sem adják fel, inkább a föld alá bújnak, és onnan folytatják az ellenállást. A tévében látni lehetett a bunkerkomplexumot, amelyben elfért az egész katonai és civil kormányzat, és a császár is. Erre a teljes letámadásra nem került sor, mert a két atombomba ledobása után a japán vezetők belátták, hogy a védekezés reménytelen. Azóta is tart a vita, hogy el lehetett volna-e kerülni az atomfegyver bevetését.

Truman akkori amerikai elnök azért rendelte el a szuperbomba bevetését, mert kiszámították, hogy a szigetország elfoglalása sok százezer amerikai katona életébe kerülhet. Ugyanennyi civil meggyilkolása két nap alatt elérte ugyanazt a hatást. És olcsóbb volt. (Bár ha figyelembe vesszük, mennyi pénzbe és időbe került az atombomba kifejlesztése, a mérleg már nem ennyire pozitív.)

Képzeljük el, hogy az amerikaiak nem vetik be az atombombát, hanem módszeresen visszabombázzák Japánt egy olyan állapotba, amelyben már semmiféle háborút nem tud viselni. Először elpusztítják az össze repülőteret és kikötőt, aztán az összes hadiipari létesítményt, gyárat és raktárat, lerombolják az ország egész közlekedését, minden ipari potenciálját. Tegyük fel, hogy akkor sem adják fel. Akkor, ilyen állapotban, mit árthatna Japán bárkinek is?

Amikor már a japán imperialista hatalom a föld alá került, akkor akár partra is lehetett volna szállni. Vagy legalábbis élelmiszert és gyógyszert ejtőernyővel ledobva biztosítani lehetett volna a civil lakosság túlélését. És ha mindezt japán nyelvű röplapokkal vagy nagy energiájú rádióadásokkal is párosítják (a japán állami rádió hullámhosszán, annak adásait elnyomva), akkor talán azt is el lehetett volna érni, hogy az alattvalók megtagadják az engedelmességet. Japán úgy szabadulhatott volna meg a császárságtól, mint ahogy a kígyó vedli le a bőrét. Aztán a túlélők közül sokan elköltöztethették volna Kínába, Amerikába, Szibériába. És Japán megszűnt volna létezni mint állam. (Ugyanezt el lehetne gondolni Németországban is: a háború folytatódik, csak már nincs, aki harcoljon. Az amerikaiak időnként felajánlják az élelmiszert és a gazdasági segítséget, a németek pedig rájönnek, hogy az ezer éves Harmadik Birodalomnak befellegzett. Hitler előbb-utóbb nevetségessé vált volna.)

Japánban ez biztosan lehetséges volt. Viszont ha nem vetik be az atomfegyvert, akkor talán kevésbé félnénk most egy nukleáris világháborútól. Az egyes országok talán akkor is kifejlesztették volna a saját atomfegyvereiket, legfeljebb nem siettek volna annyira, és nem halmoztak volna fel annyit.

Békésebb lenne ma a világ Hirosima és Nagaszaki nélkül? Aligha. A nukleáris fegyverkezési verseny egyenesen következik az emberi természetből. Abból, hogy el akarja venni a másét: a földet, az állatot, a jobbágyot. És nem mond le a fegyvereiről, amelyek a kőbaltával kezdődtek, de beletorkolltak a nukleáris arzenálba, napjainkban pedig már a kozmikus térségekre és a kibertérre is kiterjedtek. Ha Roseveltet Truman helyett Henry Wallace volt alelnök követi, aki javasolta, hogy a Szovjetunióval állapodjanak meg az atomfegyver kontrollálásáról, akkor talán nem indul el az őrült fegyverkezései hajsza a mind több és mind szörnyűbb nukleáris fegyverek birtoklásáért. Vagy ha el is indul, korlátozott marad (mint az az interkontinentális, majd a közép hatósugarú rakétafegyverek esetében történt). De nem volt szerencsénk. Truman nem bízott, nem bízhatott meg Sztálinban. És ugyanez a bizalmatlanság okozta a kínai, majd az indiai, majd a pakisztáni, majd az iráni és izraeli atom- és rakétafegyverkezést. Minden a hatalomról és a bizalomról szól. És úgy tűnik, már túl vagyunk azon a ponton, ahonnan még visszafordulhatnánk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.