Hallom, hogy pedagógusok (és feltehetően hamarosan más közalkalmazottak is) olyan bérelszámolási papírt kapnak, ami arra biztatja őket, hogy vásároljanak állampapírokat. Lassan összeáll a kép.

A Rákosi-rendszerben úgynevezett békekölcsönt bocsátottak ki, és elvárták, hogy a dolgozók minél többet, minél nagyobb értékben jegyezzenek belőle. A kölcsön visszafizetése furfangos módon történt: időről időre kisorsolták, hogy kinek fizetik vissza. És ez még a könnyű meggazdagodást ígérő, tehát burzsoá szerencsejátékok bevezetése előtt történt. Békekölcsönt különböző címletekben lehetett jegyezni, és az öntudatos dolgozók természetszerűleg nagyobb összeget ajánlottak fel. A békekölcsönjegyzés egyfajta kiállás is volt a szocializmus és a népi kormány mellett, sok helyen versenyként fogták fel: ki szereti jobban a békét és a hazáját.

A békekölcsön annyival még jobb is volt, hogy mögötte ott állt egy erős állam. Aki most állampapírt vesz, az úgy viselkedik, mint aki jegyet vált arra a repülőgépre, amelyről tudja, hogy leesik.

Miért a békéhez kellett kölcsön? Azért, mert a világkapitalizmus cselt szőtt a népek ellen, a békét csak fegyverekkel lehetett megmenteni – a fegyverekhez kellett tehát a pénz. Az öntudatos magyar dolgozók pénze. (A háború előtt is volt ilyem. Csak akkor hadi kölcsönnek hívták.)

A szabad népek béketábort alkottak, és ennek keretében Észak-Korea megpróbálta felszabadítani a nyugati járom alatt senyvedő déli országrészt. Kitört a koreai háború, és a világ öntudatos népei felemelték szavukat az amerikai imperialisták koreai agressziója ellen (mert ők nem átallottak védeni a dél-koreai rezsimet). 1951-ben történt ez, és én is tüntettem. Hatévesen. (Ezt csak a hitelesség kedvéért jegyzem meg. Én ilyen kemény fickó voltam már akkor is.) Emlékszem egy május elseji felvonulásra, ahol a nyitott teherautó platóján izmos munkás ütött nagyokat papírmasé pörölyével az Unclesamnak öltözött imperialistára.

Aztán később, a Kádár-rendszer idején is tüntettünk, akkor éppen Vietnam mellett. Így ment ez. Népünk kívánságát a kormány tolmácsolta, és a nevünkben kikérték maguknak. Ugyanígy kérte ki magának Orbán Viktor is a neki címzett bírálatokat a népünk nevében. Az én nevemben is. A legtöbbször azt is az újságból tudtuk meg, hogy mi a magyar nép véleménye, mit ítél el mélységesen, mi ellen tiltakozik, illetve kit köszönt forró szeretettel. A nép, vagyis mi.

Békemenet, békekölcsön, béketábor – szépen összeillenek ezek. A béke nevében készülünk a háborúra. Mindenki ellen, a magyar dolgozó nép nevében. „A párttal, a néppel egy az utunk.” Na persze, ha más út nincs. Csak akkor van baj, ha kiderül, hogy ez az út meg zsákutca..

De hát nem szükségszerű, hogy kiderüljön. A kormány által ellenőrzött média híradásaiból például aligha derül ki. A Magyar Nemzet hangoztatta, hogy megtámadták Magyarországot, a királyi tévé nem találja a demokráciáért tüntetőket, aki kellemetlen a rendszernek, annak a képét a tv-riportból is kisatírozzák, és a kormány és bírálói levelezését előbb ismerhetjük meg az Internetről, mint ahogy ezekről az MTI hírt ad.

A most meghirdetett békemenetben állítólag lengyel szimpatizánsok is együtt menetelnek majd velünk. Lengyel, magyar, két testvér. Jegyezzük meg az alkalmat, Itt és most kezdődik a nemzetek feletti, egységes Európa lebontása. Hát véletlen, hogy az uniós vezetők felkapják a fejüket? Nemsokára kísértet fogja bejárni Európát, a nacionalizmus kísértete. Orbán magasabb szinten szónokol majd. Arról, hogy „Európa nem lehet ellenzékben”.

Nagy időket élünk. Lesz majd mit mesélni az unokáinknak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.