Induljunk ki abból, hogy egyetlen Isten van. Mivel Isten mindenható, nem is lehet elgondolni azt a helyzetet, hogy több mindenható Isten is létezik. Ezt az egy Istent viszont a különféle próféták különféleképpen interpretálják. A próféták (Mózes, Jézus és Mohamed) emberek voltak, és mivel senki emberfia nem értheti meg Istent, nem tételezhető fel, hogy bármelyikük interpretációja tökéletes és hogy kizárja a másikét. Az a feltételezés, hogy egy prófétának van annyi esze, hogy ő képviselhesse Istent a többi ember előtt, eleve istenkáromlás.

Nem képzelhető el, hogy ez az egyetlen Isten a zsinagógában azt szereti, ha kalap van a fejemen, a keresztény templomban azt szereti, ha leveszem a kalapomat, a mecsetben pedig azt, ha leveszem a cipőmet. Ezek pusztán emberi hiedelmek és az egyes vallásokon belül elterjedt szokások. Ugyanezt elmondhatjuk a kalapos-pajeszos zsidókról, a keresztet vető keresztényekről és a hosszú szakállú mohamedánokról. Isten nyilván kedveli, ha imádják, de hogy ki mikor böjtöl és naponta hányszor imádkozik, az feltehetően hidegen hagyja. És ha az egyik próféta hívei gyilkolják a másik próféta híveit, az feltehetően arra fogja késztetni ezt az egy Istent, hogy egy adott pillanatban véget vessen ennek az egész vircsaftnak.

Kellene egy olyan alapnorma, amely mindegyik vallásra érvényes. Ebbe beletartozna, hogy tisztelni kell az emberi életet, segíteni kell a rászorulóknak, szorgalmasan kell dolgozni, valamint óvni kell a természeti környezetet. Ehhez egy-két dolgot még biztosan hozzá lehet tenni, de most nem a teljesség a lényeg. A lényeg az, hogy az egyéni vagy vallási szokások követése magánügy kell legyen, és az egyik irányzat hívei nem kérhetik számon a saját értékrendjüket a másik irányzat hívein. A multikulturalizmus és vallási sokszínűség csak egy ilyen általánosan elfogadott normával együtt létezhet. Aki úgy vándorol be egy országba, hogy nem ismeri el magára nézve kötelezőnek ezeket a követelményeket (vagy ha már ott születik, de megsérti a normát), annak nem lehet helye az adott országban.

Nagyon fontos megértetni minden vallásos emberrel: ha hősiesen gyilkolod a másik vallás híveit, akkor nemcsak hogy nem hős mártírként jutsz a mennyországba (már ha egyáltalán létezik - ezen a téren a zsidók hátrányban vannak), hanem egyáltalán nem kerülhetsz oda. Ártatlan embereket megölni nem erény, hanem bűn, és ha közben te magad is meghalsz, az az öngyilkosság egyik fajtája. Az öngyilkosságot pedig minden vallás tiltja. (Talán a buddhista szerzetesek esetét, akik elégették magukat a vietnami háború alatt, a politikai tényezők miatt külön kezelhetjük.)

2015 januárjában Párizsban iszlám terroristák hidegvérrel lemészároltak tizenkét embert, majd azt kiáltották: "Megbosszultuk a prófétát". Mohamedet (Mózest, Jézust stb.) nem lehet megbosszulni. Akárhány gyilkosság sem feledtetheti azt a tényt, hogy valaki valamit (valami rosszat) gondolt róla. Mohamed nem olvas francia élclapokat, és senkinek sem tiltotta meg, hogy nyilvánosan ábrázolja. (Nem ismerem a Koránt, de ha tett ilyen említést, akkor az nyilván a "személyi kultusz" elkerülésére vonatkozott.) Mózest sem érdeklik a kommentárok, és Jézusnak sem fűződik semmi érdeke ahhoz, hogy glóriával jelenítsék meg - a keresztre feszítés ábrázolását pedig véleményem szerint kifejezetten perverz dolognak tarthatja.

Egy Isten van, és mi, emberek, semmit sem tudhatunk róla biztosan.

Utóirat: Lehet, hogy mindezekben tévedek. Én is ember vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.