Ha rossz irányba haladunk, vissza kell fordulni. Ha vesztésre áll az ütközet, vissza kell vonulni. A környezeti károk nem visszafordíthatatlanok, hiszen a természetnek elég ereje van az újraéledéshez. De segítenünk kell neki.

     A legelső feladat: radikálisan csökkenteni az emberiség létszámát. Nem azért, amiért annak idején Malthus gondolta (hogy ugyanis nem lesz elég élelem), hanem azért, mert az ökológiai „lábnyomunk” elviselhetetlenül nagy. Kevesebb lábnak lehet csak kisebb lábnyoma. Hogy lehet radikálisan csökkenteni a népességet? Bizonyos életkoron felül nem gyógyítjuk meg a betegeket, egy bizonyos ideig (mondjuk, tíz évig) egyetlen gyereket sem engedünk megszületni. Az éhezőket hagyjuk éhen halni. Ez nagyon antihumánusnak hangzik, de valójában a jövő nemzedékek létéről van szó.

     A fenti radikális intézkedések talán még megmenthetik az emberiséget és az élővilágot. De mi van, ha ezeket a lépéseket nem lehet megvalósítani (például a világvallások elavult parancsolatai miatt)? Akkor legalább lokalizálni kell a károkozást. Azoknak a térségeknek a nemzetközi humanitárius és gazdasági segítését meg kell állítani, amelyekben nem hajtják végre a népesedési stop rendelkezéseit. Ahol az iszlám, a katolicizmus, a hinduizmus a legfőbb akadály, ott propagandakampányokat kell folytatni azzal a jelmondattal, hogy az istenek nem akarhatják, hogy a teremtményeik a saját létszámbeli növekedésük miatt pusztuljanak el.

     A népesedési stopon kívül más intézkedések is lennének a természetre gyakorolt nyomás csökkentésére. Mindenekelőtt az Internetre, a távmunkára kell gondolni. A döntésekre épülő munkafajtákban ez könnyen megvalósítható. Sok segítséget lehet telefonon, videótelefonon is nyújtani. Otthonról lehet oktatni és tanulni. Még a robotokat is lehet otthonról ellenőrizni és irányítani. Olyan munkafajták is vannak, amelyeknél érdemes a dolgozó lakását odatelepíteni, mint azt elvárni, hogy minden reggel odautazzon és minden este vissza. Ugyanígy le lehetne állítani a nemzetközi légi forgalmat. Még turistautakat is lehetne csinálni távirányítású elektromos járművekkel és a virtuális valóság eszközeivel.

     Akik a változások miatt elveszítik a munkájukat, minimális jóléti ellátásban lehet részesíteni (lakhely, ruházat, élelem). Egyszerűbb ingyen etetni és ruházni a munkanélkülieket, mint megkövetelni, hogy dolgozzanak, és emiatt közlekedjenek, tovább használva az erőforrásokat.

     A szuperhatalmaknak is össze kellene fogniuk, hiszen együtt mindent el tudnának érni a kisebb országokban. Egyelőre azonban ők okozzák a legnagyobb kárt. Óriási mennyiségű üzemanyagot használnak el a felderítő repülőgépek, a kiképzések, amellett a „védelmi” erőfeszítések esetében nem korlátozzák a károsanyag-kibocsátást, nem is beszélve a nukleáris kísérletekről. Az igazi védelem pedig az energiaforrások megtisztítása lenne, amire a fegyverkezés miatt már nem jut elég pénz.

     Ha a fenti javaslatokat nem valósítjuk meg, akkor már csak egy visszavonulási út marad: kisebb csoportokban ellenállni és elbújni. Ameddig lehet, élvezzük azt, ami az életünkből jó maradt, és méltósággal viseljük el az elkerülhetetlen véget.

     Utolsó aktusként (és gesztusként) dokumentálni kellene, hogy a mi bolygónkon mi vezetett idáig. Talán mások is ide vetődnek, és tanulnak a hibáinkból. Ez az egyetlen reményünk: hogy a tévedések és katasztrófák nem voltak értelmetlenek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.