Június 4-ét emléknapnak nyilvánították, hogy megfelelően
tudjuk sajnálni magunkat. Mintegy hivatalból. (Nem tudom,
hogy a Horthy-korszakban, a "nem-nem-soha" iskolai imádságok
idején volt-e egy ilyen külön emléknap.)
Trianon számomra a magyar függetlenség hivatalos visszanyerését jelenti. Azóta egyfolytában (az 1944-es német és az 1945-től 1989-ig tartó szovjet befolyásoltság ellenére is) Magyarország független ország. Saját kormánnyal, parlamenttel.
Előtte is volt saját érdekképviseletünk, de az Osztrák- Magyar Monarchia fővárosa egyértelműen Bécs volt, vezetője pedig az osztrák császár - aki csak mellékesen volt magyar király is.
A XX. század elején növekvő nyomor és kilátástalanság uralkodott, sokan érezték, hogy küszöbön áll a forradalom. Az I. világháborús összeomlás ezért vezetett az őszirózsás forradalomhoz, az egyoldalúan kikiáltott (de békeszerződés által nem garantált) függetlenséghez, Károlyi Mihály köztársaságához.
Érdekes elgondolni, mi történt volna, ha az Antant jegyzékét Károlyi elfogadja. Azzal a kiegészítéssel, hogy ez csak a demarkációs vonalakra vonatkozik, az állami határokról később döntenek. Aztán tárgyalni kezdett volna a román, a délszláv és a csehszlovák vezetőkkel, a térség gazdasági kapcsolatainak fenntartásáról. Hogy ami addig felülről szervezett rendszerként működött, az a jövőben is működjön, önkéntesen, minden érdekeltnek megfelelően.
Lehet, hogy ekkor talán nem is jött volna létre a Magyar Tanácsköztársaság, nem lett volna sem vörös-, sem fehérterror, és a Kárpát-medencében békés és szorgos munka folyt volna.
Károlyi túlságosan is hazafi volt ehhez, és utána a proletárdiktatúra csak még jobban ránk haragította a Nyugatot. Mindenki félt az Oroszország felől terjedő, Budapestet és Münchent is felgyújtó bolsevik veszélytől.
De még Horthy is változtathatott volna az elszigeteltségünkön. Ha másért nem, akkor azért, mert az Antant és Tanácsköztársaságot legíőző román hadsereg támogatása nélkül nem is juthatott volna hatalomra. Meghálálhatta volna a segítségüket egy gáláns gesztussal: vigyétek a földet, de maradjon meg a lakosság, az országok közötti békés együttműködés eredményeképpen, némileg átjárható határokkal.
Magyarország Trianon után kis országgá vált, ezt a mai napig emlegetjük. De kis ország is élhet jól. Példa erre egy sor nálunk fejlettebb ország, Luxembourgtól Dánián, Hollandián, Svájcon át Hong Kongig. Nem beszélve Ausztriáról, amelyik nálunk sokkal nagyobbat veszített, hiszen bennünket is elvesztett. (Mégis a trianoni diktátum napját saját születésnapjaként ünnepli.)
Trianon - Mátyás király óta először - Magyarországnak is megadta a lehetőséget, hogy szűkebb határain belül maga döntsön a sorsáról és a jövőjéről. Mi ehelyett az önsajnáltatást választottuk.
És most ismét azt választjuk. A bűnös mindig más, nem mi. Ausztria robbantotta ki a világháborút (holott magyar volt a külügyminiszter), elmaradottságunkért a török, a német, az orosz megszállás a felelős, a mostani helyzetért pedig Gyurcsány és Bajnai.
A nemzeti együttműködés rendszere majd megoldja minden problémánkat - a kettős állampolgársággal, a Trianon-emléknappal, az új, Istenre mint a történelem urára hivatkozó alkotmánnyal.
Biztos, hogy Szent Istvánnak a jobb kezét őríztük meg? Nem véletlenül a bal az? Mintha mindent rosszul csinálnánk. Rosszkor vagyunk rossz helyen.
(Az osztrákok hozzáállásáról ld. a 168 óra blogját!)
Trianon számomra a magyar függetlenség hivatalos visszanyerését jelenti. Azóta egyfolytában (az 1944-es német és az 1945-től 1989-ig tartó szovjet befolyásoltság ellenére is) Magyarország független ország. Saját kormánnyal, parlamenttel.
Előtte is volt saját érdekképviseletünk, de az Osztrák- Magyar Monarchia fővárosa egyértelműen Bécs volt, vezetője pedig az osztrák császár - aki csak mellékesen volt magyar király is.
A XX. század elején növekvő nyomor és kilátástalanság uralkodott, sokan érezték, hogy küszöbön áll a forradalom. Az I. világháborús összeomlás ezért vezetett az őszirózsás forradalomhoz, az egyoldalúan kikiáltott (de békeszerződés által nem garantált) függetlenséghez, Károlyi Mihály köztársaságához.
Érdekes elgondolni, mi történt volna, ha az Antant jegyzékét Károlyi elfogadja. Azzal a kiegészítéssel, hogy ez csak a demarkációs vonalakra vonatkozik, az állami határokról később döntenek. Aztán tárgyalni kezdett volna a román, a délszláv és a csehszlovák vezetőkkel, a térség gazdasági kapcsolatainak fenntartásáról. Hogy ami addig felülről szervezett rendszerként működött, az a jövőben is működjön, önkéntesen, minden érdekeltnek megfelelően.
Lehet, hogy ekkor talán nem is jött volna létre a Magyar Tanácsköztársaság, nem lett volna sem vörös-, sem fehérterror, és a Kárpát-medencében békés és szorgos munka folyt volna.
Károlyi túlságosan is hazafi volt ehhez, és utána a proletárdiktatúra csak még jobban ránk haragította a Nyugatot. Mindenki félt az Oroszország felől terjedő, Budapestet és Münchent is felgyújtó bolsevik veszélytől.
De még Horthy is változtathatott volna az elszigeteltségünkön. Ha másért nem, akkor azért, mert az Antant és Tanácsköztársaságot legíőző román hadsereg támogatása nélkül nem is juthatott volna hatalomra. Meghálálhatta volna a segítségüket egy gáláns gesztussal: vigyétek a földet, de maradjon meg a lakosság, az országok közötti békés együttműködés eredményeképpen, némileg átjárható határokkal.
Magyarország Trianon után kis országgá vált, ezt a mai napig emlegetjük. De kis ország is élhet jól. Példa erre egy sor nálunk fejlettebb ország, Luxembourgtól Dánián, Hollandián, Svájcon át Hong Kongig. Nem beszélve Ausztriáról, amelyik nálunk sokkal nagyobbat veszített, hiszen bennünket is elvesztett. (Mégis a trianoni diktátum napját saját születésnapjaként ünnepli.)
Trianon - Mátyás király óta először - Magyarországnak is megadta a lehetőséget, hogy szűkebb határain belül maga döntsön a sorsáról és a jövőjéről. Mi ehelyett az önsajnáltatást választottuk.
És most ismét azt választjuk. A bűnös mindig más, nem mi. Ausztria robbantotta ki a világháborút (holott magyar volt a külügyminiszter), elmaradottságunkért a török, a német, az orosz megszállás a felelős, a mostani helyzetért pedig Gyurcsány és Bajnai.
A nemzeti együttműködés rendszere majd megoldja minden problémánkat - a kettős állampolgársággal, a Trianon-emléknappal, az új, Istenre mint a történelem urára hivatkozó alkotmánnyal.
Biztos, hogy Szent Istvánnak a jobb kezét őríztük meg? Nem véletlenül a bal az? Mintha mindent rosszul csinálnánk. Rosszkor vagyunk rossz helyen.
(Az osztrákok hozzáállásáról ld. a 168 óra blogját!)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://toprengoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr982057238
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.