Azt a tünetegyüttest nevezik így, amikor egy időskori demenciában szenvedő ember egyre jobban elhagyja magát, nem ügyel a ruházatára, nem igényes a lakhelyére, nem érdekli a mások véleménye. Az orvosok különféle gyógyszerekkel, valamint mentális tréninggel próbálnak rajta segíteni.

           De mi a baj ezzel? Nekem is romlik a memóriám, én is egyszerűsítem az életmódomat, de nem érzem magam betegnek. Gyakran szólnak rám az alkalmi barátnőim, hogy tiszteljem meg őket azzal, hogy legalább mindkét lábamra azonos színű zoknit veszek fel. De miért? Ha a kéknek is, a szürkének is kilyukadt a párja, azért már dobjam el az egész zoknit?

           Azt veszem észre magamon, hogy ha a mosdóba megyek kezet mosni, már nem kapcsolom fel a villanyt, és ha nincs otthon a párom, akkor még a vécét sem csukom be, elég a beszűrődő fény. A sajtos tésztát úgy eszem, hogy a kifőzött tésztához csak úgy harapom a sajtot, nem kínlódom a sajtreszelő tisztításával. Főzelék helyett inkább nyersen eszem meg a zöldségeket, úgy megmarad bennük a vitamin. Vendéglőbe sem járok (ezért nem is tudok segíteni a külföldi vendégeimnek „egy jó étterem” kiválasztásában). Ha történetesen nem otthon ebédelek, megelégszem a piaci büfével vagy egy olcsó kínaival (550 forint a kis adag sima rizzsel). Azt mondanom sem kell, hogy uszoda helyett is a nudista strandra járok, ott még fürdőruhára sincs szükség. Szeretek táncolni, de nem járok bulikba, a partnereimet otthon, CD-zenére táncoltatom meg.

           Digenész filozófus volt, nem elmebeteg. Rájött arra, hogy mindent lehet egyszerűbben is csinálni. A lakásunk, a ruházatunk, az udvariaskodó beszédmodorunk nem igazán a sajátunk, ezeket a társadalom erőlteti ránk. Ellen lehet állni. Igaz, hogy ha nem engedelmeskedünk a közösség elvárásainak, akkor nehezebben tudjuk elérni a saját céljainkat, mert bolondnak, jobb esetben különcnek néznek. De nem biztos, hogy ezeket a célokat érdemes elérni. Egy bárba nem engednek be öltöny és nyakkendő nélkül. De miért kellene nekünk bárokba járni? Ha megszoktuk a műanyag tányért és evőeszközt, akkor nem fogunk extra erőt kifejteni, hogy Herendi porcelánból együnk, ezüst kanállal. Ha a polcunkon el tudjuk tárolni a könyveinket, ruhaneműnket, akkor nem biztos, hogy érdemes gürcölni a biedermeier szekrénysorért. Nem árt mérlegelni. Az idő pénz. De a pénz is idő. Az életünkből.

 

diogenesz.jpg

           Diogenész végül egy hordóban lakott, minden luxustól mentesen. Én még nem tartok itt, de megelégszem a legegyszerűbb lakhellyel. Elég egy szoba, egy ágy, egy zárható szekrény. Saját lakás helyett egy hely a munkásszállón. Képek nincsenek a falon, de a képzőművészeti albumot bármikor végiglapozhatom, és múzeumba is járhatok. Végtelen gyönyörűséggel tölt el maga a természet is: a zöld fű, a színes virágok, erős törzsű fák, a kék ég, a gomolygó felhők, a zuhogó eső, a villámokkal robajló vihar. Ha ennyi szépséget és fenségességet láthatok, minek nekem bármi más? 

          A hajléktalanok elalszanak a parkban egy padon vagy egy kartonpapíron az aluljáróban. Többet tudnak, mint mi: megtanultak túlélni. Sokan nem is hajlandók szállóra költözni. Minek? Itt szabadok, ott pedig szigorú szabályok szerint kellene élniük. Minek dolgozni, amikor koldulásból is megkapják azt a minimumot, amire szükségük van? Ez olyan abszurd lenne, mint kerékpárral járni a vécére, csak mert van biciklink. Felesleges luxus. (Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy mindenki önként süllyed ilyen mélyre, és aki többre vágyik, azon feltétlenül segítenünk kell.) 

          Ahogy öregszünk, lassan lehámlik rólunk mindaz, ami a sajátunk, amit csak megtanultunk, amit ránk erőltettek. Az elmegyógyintézetben meztelenül mászkáló betegek úgy érzik, hogy nincs szükségük ruhára. Függetlenítik magukat a szabályoktól. Kánikula idején itthon rajtam sincs ruha. Azt hiszem, ettől még nem vagyok elmebeteg. Csak szabad. Kár, hogy ehhez meg kell öregedni.

Régóta mondom, hogy ha rossz a kormány, attól még a társadalom megpróbálhatja javítani a helyzetet. Orosvári Zsolt azzal került be a hírekbe, hogy egy gyerekkórházba ágyakat juttatott a szülők benn alvásának segítésére. Most megszervezte, hogy a rosszul felszerelt kórházak egyes műtői kaphassanak klímaberendezéseket, és ezzel hozzájárul a kórházi körülmények javításához és a kórházi fertőzések csökkenéséhez. Ez a fajta társadalmi öntevékenység természetesen nem helyettesítheti az állami beavatkozást, de két hatása lehet: rövid távon konkrét segítséget jelent, hosszú távon pedig hozzájárulhat a hozzá nem értő maffiakormányzás széles körű elutasításához. Mert az állam valójában mi vagyunk.

 

klima.jpg

 

Libsibolsi

Címkék: Liberalizmus

2019.08.02. 13:06

A szavaknak is megvan a maguk sorsa. A bolsevikok még elszántan harcoltak a nép eltökéltségét megzavaró liberális gondolatok ellen. Olyan eszmékről van szó, mint hogy az egyének legyenek szabadok a vallásban, a művészetben, a családban (beleértve a szerelmi viszonyokat), a gazdaságban és a politikában, vagy legalább szabadon kifejthessék a véleményüket. A kommunizmus államvallása nem tette lehetővé ezt a szabadságot, kivéve a hagyományos kizsákmányolás alól való közösségi felszabadulást. (Ez vezetett a „népi” demokráciához.) A fasiszták ugyanilyen elszántan harcoltak a maguk faji államvallását megkérdőjelező liberálisok ellen. Most ismét olyan korszakban élünk, amelyben az egyéni szabadság gondolata üldözendő lett.

 

horn-kuncze.jpg

 

     Talán Horn Gyula idején, az MSZP-SZDSZ haszonelvű koalíciója idején honosodott meg nálunk szitokszóként a „libsibolsi” elnevezés. (Hitler idejében a „zsidó bolsevizmus” ellen harcoltak, de akkor kifejezetten a bolsevikok között lévő zsidó vezetőkre értették. Sztálint nehezen lehetett volna liberálisnak tekinteni.) Érdekes fejlemény, hogy napjainkra minden haladó és szabadságelvű gondolatra ez a megbélyegző jelző telepszik rá, már az internetes kommentelők szóhasználatában is.

     És valóban, a szocialista mozgalomban mindig is erős volt a szabadságra törekvés, és ez jutott kifejezésre a skandináv országok jóléti kapitalizmusában is. A néphatalom csak az egyének szabadságával együtt érvényesülhet, fokozatosan bővülve, a nép egészének szabadságáig. Ezzel szemben az illiberális „demokrácia” a maga erőszakos természetével és demagóg propagandájával egyre inkább felveszi a szidalmazott bolsevizmus jegyeit.

 

(Megjelent: Népszava, 2019. aug. 2., 10. old.)

Egy másik Horthy

Címkék: Horthy Miklós

2019.07.31. 16:56

Korábban már eltöprengtem azon, hogy a történelem némely alakítója hogy érhette volna el eredeti célját, ha nem ragad bele az előítéleteibe. Ha Napóleon nem kalandozik olyan messzire, Európa megújítója lehetett volna. Ha Hitler nem gyűlöli annyira a zsidókat, akár valóban a világ urává válhat. Ha Sztálin lemond a nagy terrorról, talán békésen is sikerül megvalósítania egy új állam-modellt. (Ez tartósan  csak Kínában működik, a többi helyi kísérlet kudarcot vallott.) Ha Putyin nem a katonai szuperhatalom állandósítására törekszik, egy nagy orosz uralkodó, egy mindenki által tisztelt modern cár lenne belőle. 

        Most Horthy Miklós opcióit vizsgálom meg, de az eddigiektől eltérő, irodalmibb stílusban. Ehhez persze másik Horthy kell, olyan határozott vezető, aki a Habsburg-birodalom összeomlása és a rövid életű Tanácsköztársaság után  népét a valódi felemelkedés útjára vezeti. (Ez a Horthy kétségkívül megérdemelné, hogy szobrokat állítsanak neki.) 

 

_horthy.jpg

 

        Mennyire másképp alakult volna a kelet-európai térség, sőt, a világ sorsa is! Kezdjük azzal, hogy a mi Horthynk is a román hadsereg segítségével kerül hatalomra, leveri a vörösöket, de a helyi kommunistákat nem végezteti ki, csak internálótáborokba zárja. Végül is nem voltak olyan sokan, és nem voltak feltétlen hívei a tanácshatalomnak. Nagy részük két évvel azelőtt még nem is hallott a kommunista pártról, még az Oroszországban győztes bolsevikokról sem. A Tanácsköztársaság progresszív intézkedéseit (például a kultúrában, oktatásügyben, népjólétben) nyugodtan meg lehetett volna tartani. A mi Horthynk meg is tartja. Ő még Károlyi Mihály híveit is bevonja a rendszerébe, amelynek meghirdetett célja Magyarország felvirágoztatása. Horthy tehát meghirdeti a jelszót: „aki nincs ellenünk, az velünk van”. A jobboldali szélsőségesek, az irredenták természetesen azonnal nekitámadtak, de ellenük is erélyesen lépett fel. Ugyanúgy börtönbe zárta őket, mint a kommunista vezetőket. Ezáltal ő valósította meg először a kétfrontos harcot. 

        Az új Magyarország szimbolikus eseménye volt a királyság megszüntetése és a köztársasági államforma kinyilvánítása. Horthy megelégedett azzal, hogy az új alkotmányba beleíratta a Habsburgok érdemeit méltató szakaszokat. Ennek jogosságát az ország közvéleménye is elfogadta, bár a negyvennyolcasok nehezteltek érte. 

        Trianon nagy erőpróba volt. De Horthy belátta, hogy a győztes európai nagyhatalmak ellen nem érdemes harcolni. Ezért más utat választott. Még a konferencia előtt végiglátogatta az alakulóban lévő új államok fővárosait, és tárgyalt a vezetőikkel. Megállapodott velük, hogy az elkerülhetetlen határrendezéstől függetlenül megtartják a meglévő gazdasági kapcsolataikat, és újabbakat építenek ki. Ha az érintett országok összefognak, akkor az eddigi Ausztria-Magyarországnál is nagyobb államszövetség jöhet létre, az eredetinél hatalmasabb erőforrásokkal. Nem szabad semmilyen értéknek kárba vesznie! 

        Megállapodtak abban is, hogy az új államhoz került nemzetiségek a belső kommunikáció céljára megtarthatják saját anyanyelvüket, egyelőre az iskolában is használhatják az eredeti tankönyveiket, és ugyanazok a tanárok taníthatják őket, az új államnyelvre csak észszerű ütemezésben állnak át. Helyi ügyekben tovább is a saját nyelvüket használhatják, de tolmácsok segítségével az állammal már a hivatalos nyelven kommunikálnak. Az átállást fokozatosan hajtják végre, mintegy 5-10 év alatt. A saját nyelvük ápolására könyveket adhatnak ki, és használhatják az anyaország könyv- és sajtótermését is, feltéve, hogy azokban nem uszítanak az új állam és annak kultúrája ellen. 

        Amikor elfogadták az új határokat, Horthy a többi államfővel együtt megjelent a ceremónián, és ott is hangoztatta, hogy a térség országai egymásra vannak utalva, és hogy Magyarország mindent meg fog tenni a közös siker érdekében. Ezt Magyarországon belül sokan ellenségesen fogadták, de Horthy türelmesen elmagyarázta, hogy a hazánk számára nem létezik más út. Azokat a képviselőket, akik irredenta hisztériát próbáltak szítani, rendkívüli hatalmával élve kizáratta a parlamentből, és néhányukat börtönbe zárta. Ekkor szigorodott a sajtótörvény is: az állammal, a polgári demokratikus berendezkedéssel szemben minden propaganda tilos volt, az elkövetőik börtönbe kerültek, és örök időkre elveszthették az újságalapítás és pártalapítás jogát. A diktatórikus intézkedések vádját Horthy vállalta, és azzal mentette, hogy különben egy másik Kommün törhetne ki. Ezek a parlamenti csatározások azzal zárultak, hogy Horthyt egész életére a Magyar Köztársaság államfőjévé választották. 

        A kelet-európai szövetség kezdett megerősödni. A magyarok különösen sokat tettek a közös siker érdekében. Kiépültek az adriai termékeket Ausztriába, Németországba vezető kereskedelmi útvonalak, vasúti hálózatokat fektettek le, korszerűsítették a közúti áruszállítást is, az egyes országok termékeit vámmentesen lehetett bevinni, közös tudományos és oktatási megállapodásokat írtak alá. Sokan derültek a Borsszem Jankó karikatúráján, amelyik Horthy Miklóst ábrázolta, ahogy fehér lovon belovagol a Kárpátok közé, a képaláírás szerint „Magyarország is csatlakozik a Kis-Antanthoz”. Igen, bizonyos értelemben ez történt, és ezáltal a hajdani magyar ellenes szövetség elveszítette magyarellenességét, és a közös boldogulás előmozdítása lett a cél. 

        Óriási mértékben fellendült a magyar gazdaság, a zsidó gyárosok és üzletemberek megmutatták, mennyit érnek. Virágzott a tudomány és a kultúra is. Csak az újságírók panaszkodtak: a nemzeti egység kultusza miatt igen sok cikket kicenzúráztak, és néhány lapot be is szüntettek. A kommunista párt be volt tiltva, de a szociáldemokraták minden lehetőséget megkaptak a munkásság jogainak védelmére. 

        És eljött 1933, amikor Németországban Hitler került hatalomra. Ez az esemény azonnal megszólaltatta a vészcsengőket az államszövetség tagjaiban. Senki sem akart egy militáns, a békeegyezmények, a zsidók és a demokrácia ellen harcoló Németországot. És hatását a bőrükön is érezték: sorra alakultak a németbarát, náci szövetségek Csehszlovákiában, Ausztriában, Magyarországon és Jugoszlávia horvátországi részén. Horthy ezúttal is a szomszéd államok vezetőivel konzultált, és elhatározták, hogy az ellenállást közösen szervezik meg. Ehhez szigorítani kellett a belügyi szabályozáson. Ezentúl már nem csak a kommunista, hanem a náci befolyása ellen is kíméletlen harcot kellett folytatniuk. 

        1936-ban a helyi nácik aknamunkája és a harsogó nagynémet propaganda hatására Ausztria megingott, és egy manipulált népszavazás révén Hitler karjaiba hullott. A kelet-európai államok állandó egyeztető bizottságot hoztak létre, és a titkosszolgálati értesüléseiket is megosztották egymással. Mivel a saját hadseregeik együttesen sem tudtak volna szembeszállni a rohamosan fegyverkező Németországgal, a két megmaradt európai nagyhatalomhoz, Franciaországhoz és Nagy-Britanniához fordultak diplomáciai támogatásért. Az is felvetődött, hogy Szovjet-Oroszországgal kötnek egy védelmi egyezményt. A tárgyalások sokáig elhúzódtak, és hosszú idő alatt is csupán abban tudtak megállapodni, hogy német támadás esetén számíthatnak az orosz katonai támogatásra (elsősorban fegyverekre és hadianyagokra). 

        De közbejött 1937, amikor Hitlernek sikerült megegyeznie a nyugati szövetségesekkel Csehszlovákia feldarabolásáról. Horthy csak annyit tehetett, hogy a Magyarországnak ítélt és megszállt területen meghagyja a csehszlovák közigazgatást, alárendelve a magyarországinak. Ezt az alárendelést a kinevezett alpolgármesterek biztosították, de szigorú utasítást kaptak, hogy csak a lehető legkisebb mértékben zavarják az addigi ügymenetet. 

        1939-ben Hitler szemet vetett Lengyelországra, és a lengyelek elkövették azt a hibát, hogy teljesen elzárkóztak a felajánlott szovjet katonai segítség elől. Amikor a németek lerohanták az ország nyugati felét, egy korábban aláírt egyezmény titkos záradékának megfelelően a Szovjetunió megszállta Kelet-Lengyelországot. Horthy  segítette a lengyel menekültek (főleg katonák és zsidók) ide települését, és felajánlotta Sztálinnak a lengyel hadifoglyok átvételét. Sztálin nem fogadta el Horthy ajánlatát, és ez vezetett Katynban 14 ezer lengyel tiszt barbár kivégzéséhez. Sztálin Horthy azon javaslatát sem fogadta el, hogy az elfoglalt területeken hagyja békén a helyi igazgatást. Ő már akkor is a háború utáni kommunista terjeszkedésre gondolt. 

        1940-ben Hitler nyugatnak fordult, és rövid idő alatt legyőzte Franciaországot. Talán ez a viszonylag könnyű siker bosszulta meg később magát, amikor a szövetségesére, a Szovjetunióra is rátámadt. Napirendre került a Balkán meghódítása. Horthy közvetítésének hála Magyarország és Jugoszlávia területén át, Görögország és Németország között egy korridort hoztak létre, és ezen belül folyt a németek felvonulása, szerencsére minden incidens nélkül. 

        Hitler megpróbálta kihasználni a románok és magyarok egymástól való idegenkedését. Amikor Romániában egy fasiszta mentalitású katonatiszt, Antonescu került hatalomra, Hitler felajánlotta Horthynak, hogy neki adja Észak-Erdélyt, ha szorosabb szövetséget épít ki Németországgal. Horthy azonnal Bukarestbe utazott, megkérdezte Antonescutól, hogy mit szólna ahhoz, ha Romániában is a Csehszlovákia feldarabolásakor használt névleges megszállást alkalmazná. Antonescu azzal válaszolt, hogy Csehszlovákia akkor megszűnt létezni, de ez nem igaz Romániára, ezért a két helyzet alapvetően különbözik. Horthy a magyar országgyűlésben bejelentette, hogy lemond a felkínált lehetőségről. Heves vita tört ki (néhány képviselő birtokai annak idején a román övezetbe kerültek). Többeket ki kellett zárni a parlamentből az ország területi épségét veszélyeztető álláspontjuk miatt. 

        Horthy gyakran váltogatta a miniszterelnökeit, attól függően, hogy a céljait kivel tudta jobban megvalósítani. Néhányuk neve: Teleki Pál, Bethlen István, Bárdossy László, Kállay Miklós. A parlamentben a konzervatív pártok voltak túlsúlyban, de jelentős volt a kisgazdák és a szociáldemokraták részaránya is. A harmincas évek végén a jobboldal mind jobban radikalizálódott, részben német mintára, de prominens képviselői gyakran ültek börtönben a kijelentéseikért és akcióikért. A Magyar Kommunista Párt illegalitásban működött, nem volt különösebben tevékeny, de Horthy fontosnak tartotta, hogy az egyes döntései előtt közvetítőkön keresztül velük is konzultáljon. 

        A térség helyzete 1941 nyarán vált drámaivá, amikor Hitler meggondolatlanul nekitámadt addigi szövetségesének, a sokkal nagyobb erőforrással rendelkező Szovjetuniónak. Az új háborút minden szövetséges ország értetlenséggel fogadta, sokan el is ítélték. Horthy Debrecenben összehívta a kelet-európai szövetség vezetőit. Elhatározták, hogy semmilyen körülmények között sem csatlakoznak a németek kockázatos vállalkozásához. A Szovjetunió katonai támogatása sem kerülhetett szóba, részben a politikai nézetkülönbségek miatt, részben pedig azon meggondolásból, hogy együttesen sem tudnák megsegíteni a megtámadott kolosszust. És amikor később a németek erőltették, hogy legalább anyagilag, mezőgazdasági és ipari termelésükkel, illetve a kőolaj-szállításokkal segítsék a németek győzelmét, akkor abba belementek. 

        Hitler a zsidókérdés tekintetében is nagy nyomás alá helyezte a kis országokat, és mindenekelőtt Magyarországot. Horthy ezúttal is a sarkára állt, és kifejtette, hogy a térség fejlesztéséhez nagy szükség van a zsidó szakemberekre, gyárosokra, bankárokra, tudományos kutatókra. Ha Hitler meg akar szabadulni az alsóbbrendűnek tekintett zsidó polgáraitól, küldje őket nyugodtan Magyarországra, ott még a német gazdasági szükségletek kielégítésében is nagy hasznukra lehetnek. (Hitler a találkozón hisztérikusan reagált, de később tényleg megengedte néhány ezer zsidónak, hogy Magyarországra távozzon.) 

        Hitler katonailag is be akarta vonni Magyarországot a szovjetek elleni háborúba. Amikor már megkezdődött a németek visszavonulása (ez a kelet-európai országok hadseregeinek segítsége nélkül nem 1943 januárjában következett be, hanem már 1942 decemberében), Hitler magához rendelte Horthyt. A magyar államelnök azonban lemondta a látogatást, és maga helyett a mezőgazdasági miniszterét küldte ki, akivel azonban Hitler nem volt hajlandó tárgyalni. Közben megkezdték a Magyarország megszállását célzó haditervek elkészítését. Horthy azonban ezt megsejtve a honvédség legjobb alakulatait Budapest és néhány más nagyváros védelmére vonta össze. A német akciót Hitler az utolsó pillanatban lefújta, mondván, disznók ellen nem fogja bevetni a Wehrmachtot. 

        1944-ben a Vörös Hadsereg már elfoglalta egész Lengyelországot és Csehszlovákiát. Sztálin meghagyta Horthyt államfőnek, annál is inkább, mert nagy részt neki tulajdonította, hogy Magyarország, Románia és Jugoszlávia nem harcolt a németek oldalán. A kelet-európai országoktól azonban elvárta, hogy segítsék a háború utáni új világrend megerősítésében. Prágában Horthy Benessel találkozott. Megállapodtak a magyar megszállás megszüntetésében. Benes köszönetet mondott azért az emberséges módért, ahogy a magyarok megkímélték a lakosságot, és hogy tulajdonképpen Csehszlovákiának a magyarok által megszállt része vészelte át a háborút a legjobban.

        A kelet-európai országok Debrecenben rövidesen újabb csúcstalálkozót tartottak, amelyen a legfontosabb témakör a Szovjetunió által követelt ütközőzóna kialakítása volt. Megállapodtak abban, hogy megengedik a szovjeteknek, hogy az országaik területén katonai támaszpontokat tartsanak fenn, amennyiben nem avatkoznak a belpolitikába. Molotov két nappal később csatlakozott a külügyminiszterekhez (Magyarországot Kállay Miklós volt miniszterelnök képviselte). Molotov egyetértett a belpolitikába való be nem avatkozással, de ragaszkodott hozzá, hogy a parlamenti helyek 20 százalékát tartsák fenn a kommunistáknak. Ebbe csak hosszú belpolitikai küzdelmek után mentek bele. Nagy vihart kavart még a lengyel kérdés, ugyanis az 1939-ben megszállt és 1944-ben újra meghódított területekről a szovjetek nem mondtak le, ehelyett a lengyeleket a megszállt Németország keleti határterületeivel kárpótolták.       

        A kelet-európai szövetség a szovjet befolyás idején is virágzott, és a kelet-nyugati gazdasági együttműködés fő előmozdítójává vált. A létrehozása idején csatlakoztak az Európai Közös Piachoz, majd az Európai Unióhoz is. (Akkor már a szovjet támaszpontok is megszűntek. A kommunistáknak juttatott parlamenti 20 % az egyes kommunista pártok felmorzsolódásával magától sorvadt el.) A tudományos és közgazdasági tevékenység az egész térséget, és ezen belül Magyarországot is a fejlődés élvonalába emelte. Különösen kiemelkedő volt Soros György tevékenysége, aki előbb pénzügyminiszterként, majd egyéni tőzsdeszakemberként nagy tekintélyt vívott ki, maga is meggazdagodott, és nagyban hozzájárult a térség felemelkedéséhez. Külön meg kell jegyezni az alapítványait, és ezen belül is a Közép-Európai Egyetemet, amely évtizedek óta kiváló szakemberekkel és tudósokkal, politikusokkal gazdagítja az országot és a világot. Soros Györgynek és munkatársainak, például Fekete Jánosnak és Bokros Lajosnak köszönhetően ma Magyarország a közép-európai régió vezető hatalma, amely magával húzza Romániát és a délszláv köztársaságokat is. 

        Horthy Miklós haláláig, 1957-ig megmaradt államelnöknek (bár az egészségének romlásával a szerepe egyre inkább ceremoniálissá vált). Az államfői tisztségben egy rövid ideig a fia, Horthy István, majd Nagy Imre, Pozsgay Imre és Iványi Gábor követte. A nevezetesebb miniszterelnökök a háború után: Károlyi Mihály, Nagy Ferenc, Ortutay Gyula, Fock Jenő, Bokros Lajos és Orbán Viktor. Az utóbbi nevet érdemes megjegyezni. Soros-tanítványként került a politikába. A fiatal és tehetséges liberális politikustól mindenki sokat vár.

Ki volt Mózes?

Címkék: Biblia Vallások

2019.07.23. 10:41

Ki volt Mózes? Hogy Jézus valós személy lehetett, azt a mondásainak újszerűségéből gondolhatjuk. De a Tíz parancsolat eredeti verzióját is csak egy személy találhatta ki (jóllehet felhasználhatott néhány korábbi hagyományt, például Hamurapi babiloni uralkodó törvényeit). Mózes (vagy az ő nevében író személy) foglalhatta egységes keretbe a teremtés történetét, a vízözön-legendát és a zsidó nép őstörténetét. Hogy valós személyről van szó, azt például az a mondás is elárulja, hogy az Úr a kilétét firtató kérdésre azt válaszolja, hogy „vagyok, aki vagyok”. Ez kifejezetten irodalmi megoldás.

 

_mozes.jpg

     Számomra nagyon homályos a bűnbeesés története. Megmagyarázza az emberi lét nyomorúságát, de a tudás almájába való beleharapás mint szörnyű bűn nem nagyon illik bele a zsidó mentalitásba, amely – gondolom – már az ókorban is díjazta a tudást és a problémák eszes megoldását. (Egy példa: Jákob a vesszőivel éri el, hogy a legeltetett juhok tarka borjakat elljenek.) És az Ótestamentumban a Paradicsomban elkövetett bűn még csak időzített bombaként húzódik meg, amely majd a kereszténység eredendő (és az emberről levakarhatatlan) bűnről szóló tanításaként robban fel. A katolikus egyház ekkor fordult szembe először Jézus szellemiségével. Ő a megbocsátást és a szeretet hangsúlyozta, az egyház pedig a bűnösséget és a vezeklést. (Az egyház később teljesen elvesztette krisztusi arculatát, amikor a királyokra és főurakra támaszkodott, és reakciós szervezetté vált. Az eredeti jézusi tanításokhoz való visszatérési kísérleteket sokáig eretnekségként bélyegezték meg, és a klérus még most is nagyon megnehezíti, hogy visszajussunk Jézushoz. (Egyedüli kivétel Ferenc pápa, a katolikus egyház Gorbacsovja. Az alsóbb egyházi szervezetek azonban szeretnék kivetni maguk közül.)

     Mózes kétség kívül létező személy volt, aki feltalálta a zsidó vallást, és ő (vagy inkább egy általa vezetett munkaközösség) írta meg a küldetéséhez szükséges mitológiai hátteret. Új vallást nem tud kitalálni egy nép, csak egy erős akaratú ember. (A görög és egyéb mondák csupán történetek, amelyek lazán kapcsolódnak egymáshoz, de az egyik történet inspirálhatott egy másikat, miközben nem alakult ki egy rögzített és törvényekkel is szabályozott rendszer.)

     Mohamed is egy Jézushoz hasonló próféta volt és élő személy. Ő megpróbálta visszafordítani Jézus tanításait a mózesi szigorúsághoz. Annyira sikerült „zsidósítani” az Ószövetséget, hogy nem is értem, egyáltalán miért építette be a saját rendszerébe Jézust mint Allah egyik prófétáját. És azt sem értem, hogy miért olyan ellenséges a zsidókkal szemben. A két nép (a zsidó és az arab) testvérnép, akik jól megférhettek volna egymás mellett. Ami a muszlim vallásban új a mózesivel szemben, az az univerzalizmus: bárki lehet muszlim, nem csak a zsidók. Ez a jézusi eszme felhasználása, és a zsidó vallás itt veszítette el a csatát, mivel görcsösen ragaszkodott a származás tisztaságához. (Amit aztán, ironikus módon, a nemzeti szocializmus utánzott le, az árja származás mindenhatóvá tételével.)

     Zavaros történetek ezek. Ideje lenne egy univerzális vallást teremteni, amely minden vallás értékes elemeit átveszi, és egyiket sem állítja szemben a másikkal.

Európai tudat

2019.07.22. 20:21

Képzeljünk magunk elé egy amerikai fiatalembert, aki a Békehadtest keretében tartózkodik Magyarországon. Vagy egy osztrákot, aki magyar lányt vett el feleségül, és most együtt élnek a családdal egy Pest környéki faluban. Ők nem magyar állampolgárok, de mivel itt élnek, be kell tartaniuk a magyarországi törvényeket. Még az is megeshet, hogy itt fizetik azt adójukat az esetleges magyarországi munkabérük vagy a vállalkozásuk bevétele után. Magyarok ők? Nem. Ideiglenesen itt tartózkodó külföldiek.

        Nos, ha kellően nagy a fantáziánk, azt is elképzelhetjük, hogy mi magunk sem vagyunk helybeliek, csak ideiglenesen tartózkodunk Magyarországon. Az igazi hazánk Európa. Betartjuk ennek az országnak a törvényeit, de a lelkünk mélyén megmaradunk európainak.

        Mi következik mindebből? Az, hogy ami ebben az országban történik, a hazugságok áradata, az emberek gyűlölködése, azt nem vesszük a szívünkre, hanem lerázzuk magunkról. Nem a mi ügyünk, nem tartozik ránk. Igyekszünk nem belekeveredni, kívül kerülni a frontokon. Úgy tekintünk magunkra, mintha mi is turisták lennénk, akiknek még egy ideig itt kell tartózkodniuk, de érezzük a honvágyat is, a békés európai hazánk iránt.

        Ez az alapállás nem jelenti szükségképpen azt, hogy ne tartanánk a fél szemünket a környezetünkön. Ha javulnak a viszonyok, még az is lehet, hogy itt telepszünk le. És mivel szolidárisak vagyunk a szegény sorsú magyarországi „bennszülöttekkel”, az ő küzdelmükben is részt vehetünk, hogy végre ebben az országban is győzedelmeskedjenek az európai viszonyok. Megtesszük, amit a lelkiismeretünk diktál, részt veszünk a tüntetéseken (a részvételünkkel tüntetünk: lám, Európa is támogatja a magyarokat), segítünk szegényeknek talpra állni, kibontakozni. De ha nem sikerül, azt sem vesszük a szívünkre, hiszen mi bármikor haza tudunk menni. Európába.

 

eu-zaszlo.jpg

 

        Persze kinek-kinek mások a körülményei, nem tud mindenki csak úgy hipp-hopp kiköltözni. Akik itthonról végezhetnek európai munkát, azoknak is szerencséjük van. Akik pedig ebből a szempontból röghöz kötöttek, azokat ugyanúgy lehet támogatni külföldről, mint ahogy a fiatalok támogatják a saját szüleiket. Ismerkedjünk, barátkozzunk, vegyük észre, hogy valójában egy nagy család vagyunk.

        Szinte hallom az ellenvetéseket: bennem talán nem magyar szív dobog, talán nem dobban meg az a magyar szív, amikor az olimpián magyarok szereznek aranyérmet? És egyáltalán, hogy lehet kibújni a magyar bőrből, amikor a Szózat is megmondta, hogy itt kell élnünk, halnunk? Az az igazság, hogy az évek során levetkőztem a magyarságtudatomat. Mert rájöttem, hogy valójában kényszerzubbony. Én a saját elhatározásomból élek ebben az országban, és nem itt akarok meghalni. A kis patak vize is eljut az óceánig, nem akar élete végéig a saját medrében maradni. Ott akarok élni, ahol emberszámba vesznek, ahol számít, hogy mit tudok, ahol hozzájárulhatok a saját készségeimmel az összteljesítményhez. Magyarország minden propaganda dacára a minőségi listák alsó felében foglal helyet. És vannak olyan emberek, akiknek az az érdekük, hogy mindig is ott maradjunk. De hát az ország sok egyénből áll, és azokat nehéz visszagyömöszölni a hazafiság kényszerzubbonyába. Én értékelem és tisztelem a magyar kultúrát, de ugyanígy értékelem és tisztelem a román, a szlovák, a délszláv kultúrát is. A gyerekkoromban a magyar népdalokkal együtt tanultuk az orosz, a szlovák, a mongol népdalokat is, és azok is nagyon tetszettek. Az egy kultúrába való bezárkózás is kényszerzubbony, még ha önként vállalt is. A mai kormányzat erőfeszítéseket tesz a magyar érdek érvényesítésére – az irodalomban, színházművészetben, és még az őstörténeti kutatásban is. Nincs semmiféle „magyar érdek”. Világművészet van és nemzetközi tudomány.

        Én a nagy egészhez akarok tartozni, miközben minden kisebb közösséget és kultúrát értékelek. Ez a nagy egész pedig Európa, és azon keresztül az egész világ.

 

Mentsük, amíg még van mit!

Címkék: 3D nyomtatás

2019.07.05. 17:43

A 3D-s nyomtatás új távlatokat hozott a másolatkészítésben (és bizonyos mértékben a szállításban is). Szükséged van egy bútordarabra? Néhány perc múlva már a lakásodban is lehet. A nemzetközi űrállomáson egy golfütőt is sikerült kinyomtatni. A bűnüldözés szakértőit az sokkolta, hogy már revolvert is lehet nyomtatni az Internetről. Ez a technika a hazánkban is megjelent, és állítólag nem is elérhetetlen áron. 

     Az egyik ilyen weboldalon (https://copycat.hu/3d-nyomtatas/) részletes tájékoztatást kaphatunk a lehetőségekről.

     Így határozzák meg a szolgáltatásukat: “kézzel fogható műanyag tárgyak, alkatrészek gyártása gyorsan, pontosan, tetszőleges geometriával. Nyomtatónk műanyagszál-olvasztásos technológiát használ, amelyek előnye a gyorsaság, pontosság és megfizethetőség.”

     Nos, mi lenne ennél ígéretesebb a szeretteink megörökítésére? A fotó és a video után már elérkeztünk a test replikálásához is.

     Lemásolhatjuk és eltehetjük emlékbe egy nagy művész kezét, egy jó focista lábát. (Orbán Viktor esetélben a kezét is, a lábát is.) És egész alakos szobrokról is szó lehet. Ezzel az eljárással akár a gyerekeink növekedését is dokumentálhatjuk, és egymás mellé tehetjük a sarokban Pistikét 3, 5, 10, 20 éves korában.

     Ami engem illet, ennél sokkal személyesebb és abszurdabb igényem is van. Mert mi lenne egy özvegy számára személyesebb emlék a halott férjéről, mint a nemi szervének hiteles másolata, érről érre, centiről centire? Bizony, a férfi szépség mulandó, és milyen jó lenne róla kézzel fogható emléket hátrahagyni! (A világhálón találtam is egy "penis casting kit"-et.) Ugyanez érvényes persze a nők arcára, mellére és tomporára is. Mentsük, ami menthető, mentsük, amíg még van mit!

 

copy-me.jpg

Amióta Trump szinte globális kereskedelmi háborút hirdetett (Kína mellett Vietnam, az Európai Unió, Kanada és Mexikó is szerepel már az ellenségek listáján), egyre gyakrabban gondolok arra, hogy milyen lehetne egy Amerika nélküli világgazdaság. Az amerikai piac ugyan a világ termelésének nagy hányadát képes felvenni, de az USA nélküli világ belső piaca is jelentős. Ki kellene számítani, hogy melyik ország mennyit veszítene, ha nem exportálna oda. E nélkül feltehetően jelentősen csökkenne a világkereskedelem volumene, de maga a világgazdaság biztosan nem omlana össze. Az interneten már a III. világháború szimulációjával is ajánlanak játékot. Kellene egy szimuláció arra is, hogy mi lenne, ha Amerika fel sem lenne fedezve.

 

_amerika-nelkul.jpg

 

És ha hozzátennénk, hogy mindez csak addig érvényes, amíg Trump az elnök, talán még az elnökválasztási kampányba is bele tudnánk szólni. Amerika és a világ javára.

 

 

A V4-ek 2025-re államszövetséggé szerveződtek, közös parlamenttel, kormánnyal, valamint rotációs alapon szervezett elnökséggel. Hogy a legnagyobb népességű szövetségi állam, azaz Lengyelország ne jusson túlsúlyra, abban egyeztek meg, hogy mind a négy részen külön-külön tartanak választásokat, és azonos számú képviselőt juttatnak be a szövetségi gyűlésbe. Eleinte sokan tartottak a csehek és szlovákok összejátszásától (amivel kétszeresre növelhették volna a részarányukat a parlamentben), de kiderült, hogy a szlovákok ugyanannyira utálják a cseheket, mint a magyarokat. Ez stabil alapnak bizonyult.

          Nagy vita volt a szövetségi főváros kiválasztása körül. Végül Visegrád mellett döntöttek, már csak a név miatt is, de csak reprezentációs jelleggel, miközben a négy állam székhelye megtartotta korábbi státusát.

          Magától értetődött, hogy első szövetségi elnöknek Orbán Viktort válasszák meg, ő pedig valóságos királyi udvart működtetett Visegrádon. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy a hegyoldalon felépítsék a visegrádi stadiont, amelyet egyéb javaslat híján róla neveztek el. Ez a határozat úgyszólván magától született meg, hiszen a szövetségi elnök mindenfajta személyi kultusznak ellensége volt. És azt is természetesnek tartotta mindenki, hogy a felcsúti kisvasutat Visegrádig hosszabbítsák meg. A külföldi delegációk fogadásának állandó programpontja volt a Visegrád-Felcsút-Visegrád vonatozás. Pilisszentkereszt felett még egy olyan vadasparkot is kialakítottak, ahol az illusztris vendégek a vonat ablakából ejthették el a vadat. Erre a területre magyar lakosokat kizárólag vadhajtás céljából engedték be.

 

_aktualis-visegrad-orban.jpg

 

          Teltek-múltak az évek, Orbán hívei az ügyes tájékoztatási politikának köszönhetően a másik három országban is megszaporodtak, és a szövetség új alkotmányt kapott. Ennek alapján takarékosságból, illetve a józan ész szavát követve most már egyetlen állam jött létre, Kárpátia, amelynek Lengyelország, Csehország és Szlovákia pusztán tartományaként működött, míg Magyarország a mindenkori elnök koronabirtokává vált.

          2046-ban Orbán elnök megrendült egészségi állapotára való tekintettel lányára, Ráhel hercegnőre ruházta az államfői tisztséget. Ezt néhány év múlva újabb alkotmányjogi változások követték. 2050-ben az állam neve Közép-Európai Unió lett, és mint ilyen, méltó partnere a közben meggyengült Európai Uniónak. Ráhel hercegnőből alkotmányos királynő lett. Az új erőközponthoz más államok is csatlakoztak: 2058-ban Horvátország, 2061-ben Szerbia, majd 2067-ben Románia. Ekkortól az államot már valóságos birodalomnak tekinthetjük. Jelenleg tárgyalások folynak Ausztria esetleges csatlakozásáról.

        A hivatalos nyelv az angol, de a tartományi nyelvek helyileg ugyancsak hivatalosan használhatók. Egy ideig konfliktusokat okozott, hogy a romániai tartományban a magyar nem válhatott hivatalos nyelvvé, de kompromisszum született: ha minden érdekelt fél értett magyarul, akkor szabadon kommunikálhattak az anyanyelvükön, szerződéseket írhattak alá és helyi jogszabályokat is hozhattak, de ezeket utólag le kellett fordítani románra és angolra.

        A birodalom területén serény és boldog élet folyt, fellendült az építőművészet, a labdarúgás, évente országos szpartakiádokat rendeztek, ugrásszerűen fejlődtek a dalmáciai övezetek, különösen fellendült a hitélet, valamint az emberek mindennapi boldogságáról beszámoló irodalmi és filmművészeti alkotások. Erről egyébként mindenki meggyőződhet, aki követi az állami sajtót és médiát.

          Mára az államszövetség lakossága a részt vevő tartományok összlakosságának a 68 %-át is eléri. Hogy miért nem a 100 %-át? Mert aki tudott, még időben elmenekült.

Szerelemünnep

Címkék: ünnepek meleg méltóság

2019.06.27. 14:46

Évről évre nagy indulatokat vált ki a meleg méltóság menete. Talán azért, mert a lakosság túlnyomó része más. Nem meleg. Szerintem érdemes lenne nyitni a heteroszexuálisok felé. Ha a meleg méltóság helyett a szerelmet és a szexualitást ünnepelnénk, akkor azt emelnénk ki, ami közös bennünk. A szerelem szabadságába is jobban beleillene a szexuális kisebbség elfogadása. Érdemes lenne megpróbálni.  

 _000images.jpg

(Megjelent: Népszava, 2019. jún. 27., 10. old.; Méltóság? Szerelem? címmel) 

Ld. még egy hozzászólást:

https://mmreflexiok.blogspot.com/2019/07/szerelemunnep-vagy-pride.html?fbclid=IwAR29dgjmdnTggpuO8Fle55yYI9YBoPC2Mzh7kd4DDwp_2m0EbXf20CHN2Fg

 

A meztelenségről

Címkék: szexualitás nudizmus naturizmus

2019.06.16. 10:11

Az ember természettől fogva ugyanúgy meztelen, mint minden más állat. Amikor bepólyázzák, csak a hidegtől védik. Meleg égöv alatt a kicsik gyakran egészen a serdülőkorig meztelenül szaladgálnak. Nálunk meleg időben a strandon is, és ez semmiféle megbotránkozást nem okoz. (Legfeljebb a fotósokat tiltják ki, mert feltételezik, hogy gyermekpornóhoz akarnak felvételeket gyűjteni.)

     Valamely okból akkor kezdjük szégyellni magunkat, amikor megjelenik a szeméremszőrzet, a fiúknak nő a péniszük, a lányoknak pedig a mellük. Ez a szemérmesség még belülről jön, és nyilván összefügg a nemek eltérő fejlődésének nyilvánvalóvá válásával. (A kicsik még nem törődnek sokat azzal, hogy az egyiknek puncija van, a másiknak pedig fütyije.) És ez az az időszak, amikor már a szülők is jobban odafigyelnek, és nem szívesen veszik, ha gyermekeik továbbra is meztelenkednek. Megkezdődik a meztelen test különlegességének, rosszra csábító hatásának kultusza. (Érdekes módon a nagyon öreg férfiak és nők sem vetkőzhetnek le meztelenre a strandon, pedig náluk már csábításról szó sincs, legfeljebb esztétikailag lehetne kifogásunk.)

     Ha egy naturista család kisgyermekkortól kezdve folyamatosan meztelenül napozik és úszik, ez a szemérmességi reakció elmaradhat. Akkor természetessé válik minden, és az eltéréseket legfeljebb észreveszik, de nem beszélnek róla sokat.

     Én kisgyerekkoromtól fogva nudista vagyok. A közelünkben volt egy temető, ahova gyakran kijártam, és még tanulni is meztelenül tanultam. De persze vigyáznom kellett arra, hogy ezzel senkit meg ne zavarjak, meg ne bántsak. Szerelmeimet is megpróbáltam rávenni, hogy legalább otthon ne hordjunk ruhát, de ha ez sikerült is, csak hozzám kötődött, mint valami egyéni szeszély. Még a naturista strandra is eljöttek velem, de a legtöbben a szakítással együtt a naturizmussal is szakítottak. (Volt néhány kivétel, és őket azóta is nagyon tisztelem ezért.)

     Számomra a meztelenség nem erotikus izgalom, hanem valamiféle vallási áhítat. A természethez kötődik, de nem a napozáshoz. Az emberi természethez, a test szabadságához, a másik testének elfogadásához, és ahhoz, hogy a testünket nem kell szégyellnünk. Akkor sem, ha bicegünk, akkor sem, ha elhíztunk, akkor sem, ha kicsi a péniszünk vagy a mellünk. Az emberi test egy szentség. És az ember természetes állapota. Valakitől azt hallottam, hogy „nem mi vagyunk meztelenek, hanem ti vagytok mezesek”. Egyetértek. A ruha viselésének sok oka lehet, és az erotika elfojtása csak az egyik. A hidegtől is véd, ez a trópusokon kívül már természetes (hiszen nincs olyan testszőrzetünk, bundánk, amely megvédene az időjárás viszontagságaitól), de a ruhánkkal jelezzük az ízlésünket, a társadalmi rangunkat, még a vallási hovatartozásunkat is (köntös, kipa, fejkendő stb.).

     Kellene lennie egy olyan helynek vagy alkalomnak, ahol magunk lehetünk, vállalva és elviselve a meztelenséget. A nudista strand azért nem tökéletes megoldás, mert erősen kötődik a napsütéshez, a nyári meleghez. A téli naturista rendezvényeken erős a csábítás, hogy különféle játékokkal, vetélkedőkkel teremtsünk jó kedvet. Ekkor azonban háttérbe szorul a meztelenség áhítata. A hangos kacagás és évődés eltereli a figyelmet arról, hogy mi mindannyian egy vallási szektához, a meztelenség kultuszának szektájához tartozunk.

     Régóta keresem olyan nudisták társaságát, akiknek elég a puszta meztelenség, gyönyörködnek magukban és a többiekben, és örömmel tölti el őket az a tény, hogy a társaságban mindenki szabad és kulturált. És akik összejárnak télen-nyáron, mert egymáshoz is ragaszkodnak.

     A meztelenséghez nem feltétlenül társul a szex, de nem is idegen tőle. Ellentétben a swinger klubokkal, amelyekben az alkalmi, nyers, személytelen szexuális kapcsolat a cél, a nudisták körében egymás elfogadása és tisztelete egészen más alapot teremtene a szexuális közeledéshez. Első a barátság, és a szexuális aktus csak barátok között jöhet létre. Olyan barátok között, akik szőröstül-bőröstül elfogadják egymást, és egymás társait, partnereit is. A cél nem a skalpok gyűjtése, hanem az örömokozás egymásnak. És mivel semmi sem kötelező, senkit sem golyóznak ki, akkor sem, ha testileg nem vonzó vagy nem eléggé potens.

 

_nudistak-meztelen-tanc.jpg

 

    Egy ilyen baráti közösségre vágyom. A tagjai lehetnek monogámok vagy poligámok, többszerelműek és aszexuálisok, heterók, homo- és biszexuálisok. A lényeg a kölcsönös emberi vonzalom, a kapcsolódás vágya és képessége. A test kultusza és szépsége, a velünk született istenség kibontakozása – önmagunk és mások javára.

Három az egyben?

Címkék: apák női egyenjogúság

2019.06.10. 11:23

Azt kellene elfogadni, hogy többféle apaszerep van. A nemzőapa (aki legyen tökös, életrevaló), a gondoskodóapa (gazdag és jó szívű), valamint a férjapa (gyermekszerető, a felesége mellett minden bajban kitartó). Én egész életemben a harmadik típus voltam (igaz, hogy apa nélkül nőttem fel, az apám még a születésem előtt elesett a háborúban). A baj az, hogy a legtöbb nő ezt a hármat egy személyben akarja megkapni, az pedig nagyon ritka. Így aztán a nemzőapa verekszik, iszik és lelép, a gondoskodóapának más szeretői is vannak, a férjapa pedig nem nagyon jó az ágyban. A megoldás a kommuna-házasság lenne, ahol minden szerepre akadna megfelelő férfi. De a legtöbb nő ettől is visszariad.

A magam részéről, kiöregedve, talán még pót-nagypapának lennék használható (sok nagypapa az én koromban már a temetőben nyugszik), de az anyák nagy többsége minden olyan megoldást elutasít, amelyet nem szentesített a társadalom. (Például mit szólnának hozzá a barátnők?) És szenved, keresi az elvált férj tökéletes replikáját (aki persze ugyanúgy félrelép, ugyanúgy verekszik), érdekházasságba menekül (és szenved, hogy olyan ember mellett kell aludnia, aki nem vonzó szexuálisan), agyondolgozza magát (az elutasított segítők hiányában), és nagyon jól jár a gyerek, ha nem ő issza meg a sok rossz döntés levét.

 

_apaszerep.jpg

 

A nőmozgalomnak szerintem az egyenlőség kivívása mellett (ami nagyon fontos) a nők nevelésére is több energiát kellene fordítania. Hogy ne ragadjanak bele az évszázados szokásokba, ne legyenek ezeknek a szokásoknak a rabjai. Csak így  lehetnek igazán szabadok.

Mondja ezt egy öreg drukker, a pálya széléről.

 

Első változata hozzászólásként:

https://m.magyarnarancs.hu/lelek/a-felelosseg-terhe-119191?fbclid=IwAR2GPxTI-jwLUugq-R04M0qlSxjA1rEbg_hMdifDD4Uc6yJ1pHIDm8JJueY

Rossz vicc

Címkék: választások viccpártok Európai Unió

2019.05.03. 12:17

 

Ukrajnában egy humorista nagy fölénnyel nyerte az elnökválasztást, és Magyar Kétfarkú Kutya Párt nálunk is sokak kedvence. A megkövesedett pártelitek elleni fellépéshez azonban politikai felelősségnek is kellene társulnia. Ennek hiányában az ellenzék megbontásával épp ellenkező hatást érnek el. Olaszországban legutóbb az 5 Csillag mozgalom kapta a legtöbb szavazatot, de a jobboldali Ligával koalícióban az Európai Unió értékrendje ellen harcol. Volodomir Zelenszkij a népszerűségét annak köszönheti, hogy az elnököt alakította egy tévésorozatban, de ma már a poénok mellett komoly és előre mutató ötletei is vannak. A kétfarkúak viszont inkább az akciózásban erősek. Egyedül azonban semmi esélyük, hogy megállítsák a demokratikus Európa szétzilálására törekvő Orbánt, a külön indulással épp ellenkező hatást érnek el. Ez pedig rossz vicc lenne, nagyon rossz vicc.

 

(Szerkesztve megjelent: Népszava, 2019. máj. 3., 10. old.).

 

 mkkp.jpg

(Eredeti változat: )

A viccpártok Európa-szerte egyre népszerűek. Ukrajnában egy humorista nagy fölénnyel nyerte az elnökválasztást. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt nálunk is sokak kedvence. A megkövesedett pártelitek elleni fellépéshez azonban politikai felelősségnek is kellene járulnia. Ennek hiányában az ellenzék megbontásával épp ellenkező hatást érnek el. Olaszországban legutóbb az 5 Csillag mozgalom kapta a legtöbb szavazatot, de a jobboldali Ligával koalícióban az Európai Unió értékrendje ellen harcol. Volodomir Zelenszkij a népszerűségét többek között azzal szerezte meg, hogy az ukrán elnököt alakította egy humoros tévésorozatban. A poénok mellett komoly és előre mutató ötletei is vannak (például béke Oroszországgal vagy a nyelvhasználati törvény enyhítése). A kétfarkúaknál ez a szempont hiányzik. Már 2018-ban is részük volt a Fidesz kétharmadában. Kovács Gergő helyében én az MSZP-PM szövetséget ajánlanám a híveimnek, mivel nekik van a legtöbb esélyük, hogy megállítsák a demokratikus Európa szétzilálására törekvő Orbánt. A külön indulással épp ellenkező hatást érnek el. Ez pedig rossz vicc lenne, nagyon rossz vicc.

Poszt-demokrácia

Címkék: demokrácia Kína

2019.04.17. 22:49

Mindenki ismeri Churchill mondását, aminek lényege, hogy a demokrácia ugyan rossz berendezkedés, de sajnos nincs nála jobb. De vajon tényleg nem lehetséges jobb rendszer? Erre a kérdésre keresem a választ.

          Sokáig az volt a véleményem, hogy a demokrácia és a zsarnokság egymást váltó berendezkedések: amikor a zsarnokság elviselhetetlenné válik, akkor a nép kivívja magának a beleszólást, de amikor a demokráciában már túl nagy a rendetlenség, akkor a zsarnokot is elfogadjuk, hogy végre rend és stabilitás legyen. Ez ugyanúgy megfigyelhető volt a régi Rómában, mint a Nagy Francia Forradalom után vagy a weimari köztársaság bukásakor. És a mi korunkban ugyanilyen „rendetlenség” kezd kialakulni, amikor is a nép jelentős hányada sokallni kezdi az olyan „képtelenségeket”, mint a homoszexuálisok jogai vagy a politikai korrektség. A demokrácia és a zsarnokság közötti fluktuáció azonban túlságosan megterhelő. Milyen jó lenne egy olyan berendezkedést találni, amelyik ötvözi a kettőt: biztosítja a rendet és biztonságot, de közben az egyének ésszerű szabadságát is!

          Meggyőződésem, hogy lehetséges egy ilyen vegyes rendszert kialakítani. És hogy ez nem valamiféle elvont képzelgés, arra a mai Kína változásaiból következtethetünk. Miért éppen Kína? Talán azért, mert az ottani   konfuciánus hagyomány nagy súlyt helyez a kormányzás művészetére, az uralkodói bölcsességre. Kína nagy ország, nagy lakosságú birodalom, amelyben a rövid maoista felfordulást leszámítva mindig is a kiszámíthatóság volt jellemző. Már évtizedek óta folyamatosan alakul át az ország, technikai értelemben gyorsan modernizálódik, miközben a kapitalizmus eredendő anarchiáját sikeresen fékezik. A Kommunista Párt szilárdan a kezében tartja a hatalmat, és ezzel egy intézményes stabilitást biztosít, miközben folyamatos a kádercsere. A számítástechnikai forradalom következtében minden eddiginél jobb lehetőségek nyíltak a tömegek féken tartására (személykövető rendszerek, az állampolgári viselkedés ellenőrzése, kreditrendszer, az életmód befolyásolása stb.). Ez nyugaton riadalmakat kelt, de látni kell a folyamat pozitív lehetőségeit is.

 _hszi-megfigyelorendszer.jpg

 

          Egy poszt-demokratikus kormányzásnak feltételezésem szerint a következő tulajdonságai lehetnek:

1. A legfelső hatalom tartósan egy személy vagy egy rotálódó szűk irányító csoport kezében van;

2. ez a hatalmi csoportosulás az egész lakosság érdekében fejti ki tevékenységét, a különböző érdekeket képes harmonizálni;

3. az utódlás tervszerűen és ellenőrzötten történik, amely révén tovább lehet vinni a hosszú távú, de időnként korrigált célkitűzéseket.

         Ha megvizsgáljuk az utóbbi évszázadok jelentősebb politikai vezetőit, többet is találunk közöttük, akiket a hatalom puszta megragadásán túl a hosszú távú célok is érdekeltek. Napóleon nagy reformer lehetett volna, ha a hadjáratok nem aprózzák el az erejét. Lenin kidolgozta egy nem polgári demokrácia elméletét, de korai halála miatt nem lehet tudni, hogy ő is a sztálini terrornál kötött volna-e ki. Sztálin zsarnoki viselkedése mögött is felfedezhetjük egy új uralmi rendszer erőltetését. Hitlert a zsidógyűlölete akadályozta meg abban, hogy egy fenntartható új német birodalmat hozzon létre. Kádár János sokat kínlódott az utódlás megoldatlanságától. Talán nem is volt senki, akinek jó szívvel átadhatta volna a kormányzást.

          Az utódlás kérdését sok diktátor dinasztikus irányban kereste. Ez a poszt-szovjet államokban és Észak-Koreában valósult meg, de egyik helyen sem látszik megnyugtató megoldásnak, csakúgy, mint a Castro-rendszer átmentése. Putyin esete érdekes. Jelcin választotta ki utódjának, de lassanként egy egészen más rendszert alakított ki. Szemmel láthatóan nagyon zavarják a demokratikus szabályok, és a Medvegyevvel való hivatalcserék (elnök – miniszterelnök – elnök) is csak puhatolódzások voltak. Előbb-utóbb örökös elnök lesz belőle.

          A baj az, hogy Putyin maga sem fogadja el teljesen, hogy a nép javára legyen egyeduralkodó. Ahelyett, hogy építene és normalizálná az uralmát, a világpolitikában akar kulcsszereplő lenni, és éppen emiatt nem tudja biztosítani népének a stabil körülményeket.

          Ez az a pont, ahol Hszi Csin-ping rátalált a megoldásra. Őt a Kínai Kommunista Párt választotta ki legfelsőbb vezetőnek, és már életfogytiglani uralkodónak tekinthetjük. Feltételezhetjük, hogy ezt a pozíciót nem a saját érdekében használja ki, hanem egész Kína javára. Lehetségesnek látszik, hogy ez a vezetési stílus nem fogja úgy eltorzítani a kínai politikát, mint amit Észak-Koreában figyelhettünk meg, a Kim-család három nemzedékénél. Hszinek egyszerűen nem lesz szüksége személyi kultuszra az intézményi támogatás és a belső kontroll mellett.

 

_hszi-kkp.jpg

          Ezt a poszt-demokratikus modellt Európában nehéz elképzelni. Németországban Merkel stabilitást biztosított, de ez mára véget ért. Franciaországban DeGaulle volt az egyetlen ilyen hosszú ideig meghatározó vezető. Az antidemokratikus mozgalmak egyelőre nem tudtak átfogó társadalomszervezési elképzelést adni, megragadtak a gyűlölet-propagandánál és a nemzeti szuverenitás visszaállításának követelésénél, amely mára időszerűtlenné vált a globalizálódó Európában.

          Ami a mi térségünket illeti, még antidemokratikus platformon sem látszik kialakulni hosszú távú stratégia. Itt sem az orosz, sem a kínai modell nem látszik működni, a mi vezetőink sokkal inkább valamiféle Übü király-szerű rablóbandáknak tűnnek, akik jól meg akarják szedni magukat, de nincs elképzelésük arról, hogy az országaik merre tartanak. Orbán Európában is csak a káoszt erősíti, Kaczynski valamiféle katolikus fundamentalizmus talaján áll, Fico, Vucic, Zeman vagy Gruevszki pedig a zavarosban halásznak.

          A demokrácia világszerte hanyatlani látszik. Elsősorban a legfőbb országokban: Trump Amerikájában, Putyin Oroszországában, Hszi Kínájában. Ezek közül csak a kínai példa mutat valamiféle reményt, hogy egy poszt-demokratikus berendezkedés egyszerre biztosítja a fejlődést és a stabilitást. Ugyanez adna lehetőséget a föld környezetvédelmi gondjainak megoldására is, de egyelőre Kína is a mindenáron való gazdasági növekedés lázában él, így nem használja ki a szervezettségben rejlő előnyt.

          Hogy mi lesz a demokrácia és a világ sorsa, az még a mi időnkben kiderül.

 „Vége a lomizók aranykorának” – olvastam nemrég Magyarország legnagyobb példányszámban megjelenő lapjában. A „keselyűként kutató, a kidobott holmik eladásából pénzt remélő lomizókat” a közterület-felügyelők megbüntetik. Minden kidobott holmi a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. tulajdonává válik. Hogy mi lesz a kidobott tárgyak sorsa, azt megítélhetjük abból, ahogy ömlesztve bedobálják a kukásautóba. Ennél sokkal szakszerűbb a lomgyűjtők eljárása, ők biztos szemmel válogatják ki a még használható dolgokat, és valóban pénzt kapnak értük. Ezek az emberek ugyanis értenek ahhoz, amit csinálnak – amit nem mondhatunk el minden kormányhivatalról. A ”lomizókat” sokan utálják, és irigylik, mert hasznosítják, amit kidobunk. Ép bútorokat, kinőtt ruhákat, elromlott, de még helyrehozható elektronikus berendezéseket. A kukásautóban minden érték tovább pusztul. Sokkal jobb és környezettudatosabb lenne, ha a „lomizók” szakértelmét felhasználva a nevezett vállalat munkacsapatokat alakítana, hogy legálisan, formaruhában, rendezett körülmények között fésülhessék át a terepet, még a kukás autó érkezése előtt. És nem büntetést kapnának érte, hanem fizetést, törvényes és adózható jövedelmet.

 

aranykor.jpg

 

(Rövidítve megjelent: Népszava, 2019. ápr. 17., 10. old. A kihagyott részeket kurziváltam.)

 

A tájékozódási érzéket könnyű megmagyarázni, hiszen a térben való mozgásunk során szerzett vizuális emlékeink között aránylag könnyű eligazodni.

 

De mi van az időérzékkel? Hogy mi volt előbb és mi később, arra vonatkozóan nincs kézzelfogható útjelzőnk.

 

A kisgyermek még könnyen összezavarodik, a fantáziája miatt is könnyebben összetéveszti (vagy szándékosan átrendezi) a történteket. Az idősek is összezavarodnak, de ez már nem annyira magától értetődő.

 

Mindenki hallott olyan idős özvegyekről, akik úgy viselkedtek, mintha a társuk még élne. („Jaj de jó, hogy eljött, várja meg az uramat, ilyenkor szokott hazaérni.”) Meggyőződésem, hogy az ilyen idős emberek nem bolondultak meg, és a valóságot sem tagadják. Egyszerűen rosszul működik az emlékezésük. Valóban ilyenkor szokott hazajönni a férj, csak évekkel ezelőtt. Mintha ma lett volna.

 

Egy személyes élményem arról győzött meg, hogy az emlékezésben bizonyos dolgokat el kell fojtani ahhoz, hogy könnyebben el tudjunk igazodni. Az Alföldön voltam gyerek, és az eredeti anyanyelvem az őzés volt. Az iskolás kortól kezdve azonban leszoktam róla, és ma is csak nehezen tudom felidézni. Egy nap annyira fáradt voltam, hogy automatikusan őzve kezdtem beszélni. Akkor rájöttem, hogy az őző beszédmód végig ott volt bennem, csak elfojtottam. És amikor már nem volt erőm az elfojtásához, akkor készen előjött.

 

Valami ilyesmi lehet az idővel is. Mivel mindenre emlékezünk, ami megtörtént velünk, nagy zűrzavar lenne, ha nem tudnánk rendet tenni a különféle események időrendjében, egymásutániságában. Úgy működik a rendszer, mintha minden nappal egy fátyol ereszkedne le az emlékek elé. Átlátunk rajta, de minél több a fátyol, annál homályosabban. Elfojtjuk a régebbi emlékeinket, hogy ne higgyük azt, hogy most történnek. Ehhez is energia kell. A kicsiknek még nincs, az időseknek pedig már nincs erejük ahhoz, hogy fátylakkal dolgozzanak.

 

Ha ki akarunk emelni egy régebbi emléket, akkor persze elő tudjuk hívni, ilyenkor mintegy a fátylakat félrehajtjuk, de ez is energiaigényes művelet.

 

Hogy fizikai értelemben hogy működnek ezek a fátylak, azt nem tudom, de kell lennie valamilyen idegi mechanizmusnak, amely meglehetősen jó hatásfokkal tudja működtetni őket. És itt nem a rövid távú memóriáról van szó, hanem arról, ami már fel van dolgozva, el van raktározva.

 

_idoerzek.jpg

 

Ez a fátyolozás igen jól működik. Például nagy valószínűséggel meg tudjuk mondani, hogy mostunk-e már fogat, bevettük-e a gyógyszert, bezártuk-e a lakásajtót, amikor eljöttünk. Nem beszélve arról, hogy akinek több házastársa volt, az sem téveszti őket össze, annak dacára, hogy egy utcakép láttán a korábbi viszony is mintegy felelevenedik. És aki pszichológiailag egészséges, és a tudatalattija sem fojt el valami különleges elemet, akkor az a normális, ha emlékezni tudunk az események sorrendjére. Ha valaki folyton visszamegy ellenőrizni a gázcsapot, az inkább a magabiztosságának sérüléseit mutatja, nem pedig memóriahiány. Érdekes azonban, hogy ez a technika relatív. Tudjuk, hogy mi történt előbb és mi később, de hogy mikor történt, azt sokkal kevésbé. Bizonyos emlékeink úgy jönnek elő, mintha nemrég történtek volna. Az agy nem számítógép, nem abszolút értékekkel dolgozik. Úgy határozza meg két esemény időrendjét, hogy közben fogalma sincs az évekről, hónapokról.

 

Ez azzal függhet össze, hogy mielőtt a mai ember kifejlődött, már tudnia kellett emlékezni, a térben tájékozódni, de nem kellett évszámokkal bíbelődnie. Ez most sem megy jól neki, és ez az a terület, ahol a számítógépnek a leginkább hasznát veheti.

 

Végül meg kell említenem a ritmusérzéket, ami szintén összefügg az időbeli emlékezéssel. A táncolás, a zenélés, sőt, a munkavégzés sem lenne lehetséges a helyes sorrend és időzítés betartása nélkül. Amikor a behaviorista állatkísérletekben bonyolult tevékenységláncot alakítanak ki (mindig egy-egy újabb mozzanatot jutalmazva), akkor az is számít, hogy mit milyen sorrendben kell végrehajtani. Ez pedig nem lenne lehetséges a fátylak mozgatásával. Arra gondolok, hogy ilyen esetekben az idő mintegy térré alakul át, amelyben, mint egy tervezőasztalon, látni lehet az egész folyamatot, és azon belül az egyes mozzanatok helyét.

 

Az agy működésében mindenesetre még nagyon sok izgalmas rejtély vár értelmezésre.

Venezuela

Címkék: ellenzék Venezuela

2019.03.02. 12:28

A magyar ellenzék mindent megtesz, hogy felrázza az országot: parlamenti happeningeket rendeznek, behatolnak a hazugsággépezet központjába, közelharcokat folytatnak és tömegtüntetéseket szerveznek, abban a reményben, hogy egyszer csak feltámad a tenger, a népek tengere.

 

_orban03-maduro.jpg

De nézzük Venezuelát! Az ellenzék már évek óta tüntet, Guaido, a nemzetgyűlés elnöke személyében egy alkotmányos vezetőt is talált. Vele van az Egyesült Államok, a legtöbb latin-amerikai kormány, mellette foglalt állást az Európai Unió is, de Maduro, a szocialista diktátor tartja magát. Még azt sem engedi, hogy a sokat szenvedett, éhező lakosság megkapja az amerikaiak által felajánlott humanitárius segélyt. Madurót segíti Oroszország és Kína, amelyek elutasítják az amerikai lépéseket.

 

_orban04katonakkal.jpg

Magyarországon a hatalom szilárdan Orbán Viktor kezében van, akit ugyanúgy támogat Putyin, és a kínaiak bizalmát is bírja. Az országban minden rendben van, mi vagyunk Európa példaképei, az életkörülményeink napról napra javulnak.

      Szerintem ideje lenne kidolgozni egy másfajta stratégiát, arra koncentrálva, hogy nagyobb politikai változások nélkül is mit lehetne tenni a hazai lakosság anyagi, kulturális és mentális állapotának javítása érdekében. Javában tart még rosszkedvünk tele - reménykedhetünk a tavaszban, de azért vegyük fel a télikabátot!

 

(Megjelent a Népszava 2019. március 2-i számában, a 10. oldalon.)

 

 

Érdemes elolvasni az eredeti szöveg is:

 

 

Venezuela tanulsága

 

A magyar ellenzék mindent megtesz, hogy felrázza az országot, ráébressze a szavazókat, hogy ha nem követelik a demokratikus változásokat, akkor az ország hosszú időre beleragad a fideszes dagonyába. Parlamenti happeningeket rendeznek, behatolnak a hazugsággépezet központjába, közelharcokat folytatnak és tömegtüntetéseket rendeznek, abban a reményben, hogy egyszer csak feltámad a tenger, a népek tengere. Én nem vagyok ennyire derűlátó.

 

Nézzük Venezuelát! Az ellenzék már évek óta tüntet, Guaido személyében egy alkotmányos vezetőt is talált (ő a nemzetgyűlés elnöke, és a letartóztatott politikusokkal ellentétben a tisztsége őt egyelőre megvédeni látszik). Vele van az Egyesült Államok, a legtöbb latin-amerikai kormány, mellette foglalt állást az Európai Unió is, de Maduro, a szocialista diktátor a jelek szerint szilárdan tartja magát. Még azt sem engedi, hogy a sokat szenvedett, éhező és szinte szó szerint kivérző lakosság megkapja az amerikaiak által felajánlott és Kolumbiába szállított humanitárius segélyt, azzal, hogy az országban minden rendben van, senki sem szorul segélyre, amely valójában csak az imperialisták katonai invázióját készíti elő. Madurót segíti Oroszország és Kína, amelyek elutasítják az amerikai lépéseket. (Arról nem tudok, hogy ők tervezik-e humanitárius segély küldését.)

 

Nos, Magyarországon a hatalom szilárdan Orbán Viktor kezében van, akit ugyanúgy támogat Putyin, és a kínaiak bizalmát is bírja. Az országban minden rendben van, mi vagyunk Európa példaképei, az életkörülményeink napról napra javulnak. El lehet-e gondolni, hogy ha Maduro ennyi ideig kitart, dacolva a fél világgal, akkor Orbán Viktort könnyebb lenne eltávolítani?

 

Szerintem ideje lenne kidolgozni egy másfajta stratégiát. Továbbra is figyelve a hazai és nemzetközi politikai helyzet változásaira, de arra koncentrálva, hogy nagyobb politikai változások nélkül is mit lehetne tenni a hazai lakosság anyagi, kulturális és mentális állapotának javítása érdekében. Hosszú rossz időszak közepén vagyunk, javában tart rosszkedvünk tele. Reménykedhetünk a tavaszban, de azért vegyük fel a télikabátot!

 

 

Venezuelai béketervem

Címkék: optimalizálás Venezuela

2019.02.26. 11:43

Korábban már megmutattam, hogy Hitler és Sztálin hogy érhette volna el céljainak nagy részét ésszerűbben, legújabban Putyinnak is megsúgtam, hogyan válhatna az orosz történelem legnagyobb alakjává és jótevőjévé. Megmondtam a tutit a koreai válság észszerű megoldására is. Nem hallgattak rám.

 

Most a venezuelai válság gyors megoldására adok megoldást.

 

1. Guaido (a Nemzetgyűlés elnöke, az USA, a legtöbb latin-amerikai állam és az Európai Unió támogatását is bíró önjelölt államelnök) amnesztiát ígért az átálló katonai vezetőknek, de Madurónak is olyan megoldást kellene ajánlania, amely biztosítaná az arcvesztés nélküli visszavonulást. Ilyen lenne egy országon belüli tiszteletbeli pozíció létrehozása (mondjuk, egy a Forradalom Örökségét Őrző Nemzeti Bizottság elnöki posztja).

 

_venezuela-maduro.jpg

 

2. Gondoskodni kellene arról is, hogy a bolivarista forradalom legfőbb célkitűzéseit megőrizzék (ilyen volt az államosítás, a szociálpolitikai program). Annak idején nagyon sokan bíztak ebben a fordulatban, és megnyugodnának, ha a program bizonyos elemeit egy új rezsim is megtartaná.

 

3. Nemzetközi tervezőcsoportot kellene létrehozni az ország katasztrofális helyzetének megjavítására. Ebben a mai támogató kormányok tevékeny részt vállalhatnának.

 

4.  Minden katonai beavatkozást ki kellene zárni. A lakosságot viszont tájékoztatni kellene a külvilág pozitív céljairól – rádióban, tévében, az Interneten. (Esetleg a segélyt léggömbökön vagy helikoptereken is el lehetne juttatni a rászorulóknak, azt aligha tekinthetnénk katonai agressziónak.) Ez tenné lehetetlenné a venezuelai hadsereg bevetését a civilek és a segélyszállítmányok ellen. Egyelőre Venezuela is a három szuperhatalom acsarkodásának áldozata: az amerikai szankciók megfojtják az országot, Oroszország és Kína pedig ugrásra készen figyel, semmiképp sem akarja elveszíteni az országot mint stratégiai szövetségest.

 

_venezuela.jpg

 

Én ennyit tudok tenni Venezuela megmentéséért. Még van egy kis idő. Hallgassanak rám!

 

 

Ha megpróbáljuk észszerű irányokban módosítani Putyin mostani politikáját, láthatjuk, hogy egy-két döntés révén otthon is és a világban is sokkal népszerűbb lehetne, és az eljövendő nemzedékek hálával emlékezhetnének rá.

        Nyilván ehhez meg kell tartania az egyeduralkodói pozícióját. Olyan új alkotmányt kellene bevezetnie, amely biztosítja, hogy élete végéig elnök maradhasson. Az ellenzék mozgásterét a visszajelzésre és a javaslattételre kellene korlátoznia. (Jelenleg Oroszországban formális parlamenti demokrácia van, a túlságosan veszélyes ellenzékieket és tényfeltáró újságírókat egyszerűen elteszik láb alól. Ez nem egészséges.)

        A Krim-félsziget megszállását nemzetközi egyezménnyel lehetne tartósítani, amely elismeri az ott élő ukránok és tatárok nemzetiségi jogait, hosszú távú gazdasági együttműködést alakít ki a két ország között, biztosítja a Kercsi szoros polgári hajóforgalmát, de kitiltja onnan az ukrán hadihajókat.

        Olyan szerződést kellene kötni a NATO-val, amelynek értelmében mindkét fél visszavonja katonai erőit a Baltikumból, és a határellenőrzést egy nemzetközi szervezetre bízzák. Az arab világban orosz-amerikai garanciák biztosítanák a békét. Meg kellene tartani az eddigi leszerelési megállapodásokat, és a felszabaduló összegeket a polgári gazdaságba kellene áramoltatni. Oroszország virágzásnak indulhatna, és egy eljövendő autoriter világ mintaállama lehetne.

        Oroszország jobban járna, ha megelégedne a jelenlegi katonai szuperhatalmi státuszával, és nem próbálna mindenáron felülkerekedni. Senki sem akarhatja megtámadni, előnyösebb lenne az együttműködés. Mindenkinek egy békés és prosperáló, megbízható kereskedelmi partnerként működő Oroszország lenne az érdeke.

        Ez lenne Putyin számára az optimális megoldás. Ezzel szemben értelmetlenül és betegesen azon igyekszik, hogy a világ legnagyobb atomhatalmaként vegyék számításba, és féljenek tőle. Miért?

 

_putyin-nuclear.jpg

 

        Trump számára is létezik egy optimalizálási lehetőség, amelynek révén a legtöbbet hozhatná ki Amerikából. De Trump politikája annyira irracionális, hogy vele nem kívánok foglalkozni. Majd meglátjuk, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Akkor térek vissza a témára.

 

Egy friss cikk az orosz nukleáris fenyegetésről:

https://www.foxnews.com/politics/russian-tv-lists-potential-nuclear-strike-targets-in-us-after-putin-warning.print

Szegény angolok

Címkék: parlament demokrácia Brexit

2019.02.25. 14:19

Rossz nézni a tévében a Brexit miatti kínlódást: a brit alsóházi miniszterek képtelenek megállapodni a részletekről. A miniszterelnök, May asszony a saját pártjában sem tud rendet tartani, rendre leszavazzák a javaslatait az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokon képviselendő álláspontjával kapcsolatban. Hát ilyen, ha egy nő a kormányfő, és ilyen az a híres európai demokrácia.

 

theresa-may.jpg

Mennyivel jobb nekünk, ahol a miniszterelnök tökös fehérvári huszár, a kétharmaddal minden hatalmat neki adtunk, és az Országgyűlés elé terjesztett egyéni képviselői indítványok tartalmát az a képviselő sem ismeri, aki benyújtotta, és legfeljebb a törvénytár következő kötetében olvashatja el. Ha egyáltalán érdekli. Megy minden olajozottan, ahogy a Mester megálmodta. Hazánk már most is a létező világok legjobbika, pedig a nemzeti Együttműködés Rendszere még csak a serdülőkorát éli. A ma vetése öt-tíz év múlva fog igazán beérni, de azt én már biztosan nem érem meg. Vagy legalábbis nem Magyarországon.

 

 

(Megjelent a Népszava 2019. február 25-i számában, a 10. oldalon.)

 

 

 

 

Bokros Lajos a hazai helyzet elemzése során szembeállítja az individualizmust és a szocializmust mint társadalmi eszményeket, és egyértelműen az előbbi mellett teszi le a garast (Szabadság és Szolidaritás, Élet és Irodalom, 2018. december 19. ).

 

https://www.es.hu/cikk/2018-12-19/bokros-lajos/szabadsag-es-szolidaritas.html

 

A szerző szerint a szocializmus központi egyenlőségeszménye nem valósítható meg, mert „a szükségletek mindig megelőzik a termelés bővülését”, és ha a társadalom érdekében felszámolják a formális szabadságot, az “szükségképpen önkényuralomhoz, nem pedig valamiféle lényegi szabadsághoz vezet”, így tehát “nincs sem demokratikus, sem individualista szocializmus. A szabadság és az individualizmus mindig szöges ellentétben áll mindenfajta kollektivizmussal. Bokros a kollektivizmusnak két fajtáját klönbözteti meg: az “osztályszocializmust” (a munkásosztály érdekeire való hivatkozással), valamint a “nemzetszocializmust” (az idegenekkel szemben a saját faj, etnikum, nemzeti közösség állítólagos védelmében). Mivel ennek a két fajtának az uralmi formája lényegében közös, a kettő át is mehet egymásba (ahogy Mussolini kezdetben radikális szocializmusából bontakozott ki az olasz fasizmus mint kollektivista elnyomó rendszer). A szerző hangsúlyozza: az igazi demokráciához a személyes felelősséggel felruházott egyének szabad piaci versenye vezet el, a jogállam keretei között. A törvények gyakorlatilag mindenkire és minden élethelyzetre vonatkoznak, a cselekedetek következményei előre kiszámíthatók, és a törvények mindekelőtt az államot korlátozzák, miközben maximális teret biztosítanak a magánkezdeményezéseknek. Ez teszi lehetővé a valódi demokráciát, beleértve azt is, hogy a mai kisebbség holnap többséggé válhat, ugyanazoknak a játékszabályoknak az érvényesülése folytán. 

Bokros Lajos (és az általa idézett szerzők) szerint az individualizmus és a kollektivizmus egymást kizáró gondolati rendszerek, szerintem pedig megférhetnek egymás mellett. Feltéve, hogy kollektivizmus alatt nem konkrétan az állami hatalom megragadását és gyakorlását értjük, hanem egy minden embertársunkra érvényes szolidaritást, kollektivista szellemet. Természetes, hogy az egyéntől nem szabad elvenni a vállalkozásnak, a vagyon birtoklásának szabadságát, és ezzel együtt a véleménykifejtés és az érdekérvényesítés szabadságát sem szabad korlátozni, de létezhet olyan szféra, amin belül gondoskodni lehet a versenyben alulmaradókról is. Ez mindkét irányból lehetséges. A késő kádári Magyarországon (és a mai Kínában is) a kollektív önkényuralom uralkodott, de biztosította a vállalkozói szabadságot, a jóléti társadalmakban pedig a kapitalizmus keretein belül próbálnak létbiztonságot nyújtani. Több országban kísérleteznek a feltétel nélküli alapjövedelemmel mint olyan eszközzel, amely a szabad piac mellett is védelmet nyújt minden állampolgárnak. Az én elképzelésem radikálisabb, de egyben szerényebb is ennél. Radikálisabb, amennyiben az egyén minden alapvető igényére is kiterjed, és szerényebb, mivel kizárólag ezekre az igényekre terjed ki.

 

Az államszocializmus lényegében államkapitalizmus volt (ráadásul már az induláskor tönkretette a korábban felhalmozott gazdasági és kulturális javak jelentős részét). A polgárok az állam által biztosított munkájukért pénzt kaptak, amit szabadon költhettek el a hiánygazdaságtól szenvedő piacon. Mivel az állam a gazdasági egyenlőségre törekedett, lefelé óvott, felfelé pedig korlátozott. Még a Liska Tibor által szorgalmazott “vállalkozói szocializmus” is azért bizonyult megvalósíthatatlannak, mert – ha jól értem – az állami vagyon licit általi szétosztását igényelte, az pedig nem lehetséges, hogy a vállalkozó kecske is jóllakjon és az állami káposzta is megmaradjon.

 

A vállalkozói szabadság feltételei között mindenkiből lehet milliomos. Az alaptőkét vagy hosszú évek alatt halmozza fel (ez volt a tipikus a feudalizmus alatti gazdagodásra) vagy hitelből (ami azonban nagy kockázattal jár, és sikertelenség esetén minden odaveszhet). A tőke jöhet a gazdagabb országokból is (zöldmezős beruházásként), a lényeg a központi költségvetésbe befizetett adó. Ennek felhasználásával aztán az állam elláthatja a minimális szolidaritásból fakadó kötelezettségeit. Lakást, élelmet, ruházatot, gyógyítást és tájékozódást biztosít minden állampolgár számára. Az a jövedelem, amely nem szükséges ehhez az alapellátáshoz, megmaradhat a vállalkozó zsebében.

 

Meggyőződésem, hogy a gazdasági szabadság és a szolidaritás között nincs szükségképpen ellentmondás. A kapitalista gazdaság mellett is megvalósulhat a kollektivizmus - ha szélsőségesen minimalista formában is. Mert természetesen ez a társadalom gondoskodása csak minimalista lehet, különben felélné az adókból befolyt összegeket. A lakhatást egy tömegszálláson biztosított ágy és szekrény jelentheti, a ruházatot egy “menhelyi” egyenruha, az élelmet menzakoszt, semmi (vagy minimális) zsebpénzzel, a tájékozódást pedig a művelődési központokban, könyvtárakban elérhető ingyenes internet és online tankönyvek tehetik lehetővé. Az igények (vágyak) gyors bővülését semmiképpen sem lehetne utolérni, de ez arra ösztönözné az ilyen nyomorszinten ellátott személyeket, hogy aktívan keressék a kitörési lehetőségeket. A feltétel nélküli alapjövedelmet el is lehet veszíteni, ha nem a megfelelő célra költjük el, de ez a feltétel nélküli alapellátás minden esetben járna. Újra és újra meg lehetne próbálni kitörni, de attól senkinek sem kellene félnie, hogy mindenét elveszíti. Hogy ez nyomorgás lenne? Ez hozzáállás kérdése. Az általam vizionált ellátórendszer nagyobb létbiztonságot adna, mint amire egy hajléktalanná váló európai vagy amerikai polgár számíthat, a nyomorgás pedig attól függ, mit tekintünk normálisnak.

 

_idealis.jpg

 

Úgy gondolom, hogy az individuális szabadság és a kollektíva önvédelme egyszerre valósulna meg egy ilyen hibrid rendszerben, kikerülve mind az egyén végletes kiszolgáltatottságát, mind az állami erőszakot. Szocializmus - osztály vagy nemzeti jelző - és erőszak - nélkül, a felemelkedés lehetőségével. És nem ez lenne az ideális társadalom?

 

Iskolai tanulmányaimból élénken emlékszem az antik görög szobor fényképére, amelyik egy zsarnokölő szándékú embert ábrázolt. Azért csak „szándékút”, mert a merénylet nem sikerült. Ahogy sok későbbi kísérlet is kudarcot vallott. A zsarnokok többnyire jól vigyáznak magukra, a magányos elkövetőnek nincs sok esélye. A legnagyobb baj azonban, hogy ha egy zsarnokot eltávolítanak, nyomban ott a másik. A zsarnok megölésével nem lehet elpusztítani a zsarnokságot.

 _zsarnokolo.jpg

 

De vannak kivételek. Ha Hitlert sikerül megölni, a Führer helyébe nem állhatott volna könnyen valaki más. Ugyanez volt a helyzet Sztálinnal és Mao Ce-tunggal. (Feltehetően Kim Dzsong Unnal is ez lenne.) Ilyenkor tehát a központi figura kiiktatásával az egész rendszer megdőlhet.

     Az erőszak ellensége vagyok, ellenzek mindenféle merényletet. De Orbánnal kapcsolatban érdemes elméletileg végiggondolni az esélyeket. Orbán a saját személyi kultuszát építi. Még nem érte el a „Rákosi pajtás” szintet, de már eltávolított maga körül mindenkit, aki tovább vihetné a rendszert. Kövér László és Németh Szilárd megpróbálhatna marakodni a koncon, de Rogán és Lázár azonnal egymás nyakának esnének. Kósa Lajost nem veszem számításba, mert hamarosan mondana valami hülyeséget, amit senki sem venne komolyan. Polt Péternek és Pintér Sándornak nincs önálló hatalmi bázisa, Orbán Ráhel még nem tudná átvenni az apja szerepét, Matolcsy pedig fogná a Nemzeti Bank aranytartalékát, és azonnal kereket oldana. Maradna Habony Árpád, aki széttárná a karját: „Nekem semmilyen konkrét szerepem nem volt a kormányban, ezt már Orbán Viktor is megmondta.” Kérdés még Andy Vajna és Simicska Lajos pozíciója. De az előbbi megmaradhatna filmcézárnak, az utóbbi pedig fellélegezhetne, nyugodtan mehetne szánkózni, már nem kellene félnie attól, hogy egy autó elüti. 

     Mondom, ez csak egy gondolatkísérlet, és merénylet helyett – isteni közbeavatkozásként – sokkal jobb és humánusabb lenne egy sztrók. Akkor  vezetőnk nem halna meg, legfeljebb munkaképtelenné válna. És Brezsnyevet, Csernyenkót, Andropovot sem lehetett sokáig hatalomban tartani. Szóval nekem olybá tűnik, hogy Orbán esetében egy ilyen kiiktatódás sok mindent megváltoztathatna.

     Csakhogy mi lenne az Orbán-rendszer után? A jelenlegi ellenzék annyira gyönge, hogy még egy ilyen helyzetet sem tudna kihasználni. Az ország káoszba süllyedne, amiből csak egy katonai diktatúra jelenthetné a kiutat. Más kérdés, hogy a mostani katonai vezetők közül kinek lenne ehhez bátorsága és esze. (Igaz, hogy Jaruzielskiről sem hallottunk, amíg át nem vette a hatalmat.) 

     Persze Orbán Viktor akár meg is változhatna. Az ő helyében én levetném az "utcai harcos" énemet, és új Horthy Miklósként vagy Kádár Jánosként mégis csak belekezdenék valamiféle konszolidációba. Nyilván megtartanám az abszolút hatalmamat, mondjuk, egy erős elnöki rendszer keretében, és korlátozott szabadságot adnék az ellenzéknek, hogy kifejthessék a véleményüket, amit a kormánymédia - nem lakájként, hanem jól felfogott csoportérdekből - természetesen túlharsogna. Megadnám a tudományos kutatás szabadságát, megtartanám a külföldre költözés szabadságát is. Az orvosok fizetését felemelném a tízszeresére, hogy legalább ők maradjanak itthon. Eltengődne ez az ország így még ötven évig. 

     Az Európai Unióhoz való tartozás csak addig visszatartó erő, amíg nem alakul ki a kétsebességes unió. Attól kezdve szabadon lehet majd üzletelni a nemzetállamok kis Európájával, Brüsszel semmibe sem szólhat bele. A lengyel, szlovák, cseh, román, szerb, szlovén kollégák nyilván lelkesen összefognának velünk. Nem jönne be uniós pénz, amit el lehetne lopni. De hát a diktátoroknak a hatalom többet számít a pénznél is. Az EU nélkül könnyebben lavíroznánk kelet és nyugat között. A nomád népek hagyományai szerint.

Istennel vagy Isten nélkül?

Címkék: Isten Istenhit

2018.07.20. 06:22

A vallások nagy segítséget, lelki támaszt nyújtanak a gyöngéknek, ezért nagy társadalmi hasznuk is van. Másrészt egymás ellen fordítják az egyébként jóindulatú embereket, hiszen hogy lehet, hogy az a másik egy másik Istenben hisz, esetleg más felekezetben, és ha életben hagyom, akkor a mi embereinket is megrontja?

 

A vallások negatív hatása ellen a vallástalanság segíthet, hiszen ha nem egy Isten igazgatja a világot, akkor mi vagyunk felelősek a tetteinkért, nekünk kell a bajokat leküzdeni. Az ateisták is küzdenek egymás ellen, hiszen a vallásháborúk mögött is emberi önzés, hatalomvágy, kapzsiság áll, de legalább nem hivatkozhatnak Istenre. Az Isten nélküli humanizmus mindenesetre alkalmasabb alap az emberek közötti konfliktusok megoldására, mint a "mi istenünkre" való hivatkozás.

 

Van azonban egy köztes megoldás is. Képzeljük el, hogy Isten létezik (hiszen nemcsak bizonyítani nem tudjuk a létét, de cáfolni sem), viszont megismerhetetlen. Mivel nálunk sokkal hatalmasabb, nem árt jóban lenni vele. A magunk módján. Mindegy neki, hogy keletre fordulva imádkozunk vagy az ég felé fordulva, van-e a fejünkön kalap vagy nincs, van-e a lábunkon cipő vagy mezítláb lépünk a hajlékába. Isten, ha van, akkor sem a templomban van, hanem a szívünkben. Azt is meghallja, amit ki sem mondunk.

 

Az étkezési parancsolatoknak sincs értelmük, azokat a papok (jobb esetben a próféták) találták ki azokat, egy olyan időszakban, amikor még nem ismerték az élelmiszer-egészségügyi szabályokat. Az étel táplálék. Mindenfajta étel. És ha kevés van belőle, akkor az ember nem válogathat. Böjtölhetünk is, hiszen a szervezetet nem árt időnként méregteleníteni. De hogy ez pénteken történik vagy a Ramadán hónapjában, éjszaka vagy nappal, az nem érdekli Istent. Nem érdekelheti. Milyen Isten lenne az, aki fennakad ilyen apróságokon?

 

isten-nelkul.jpg

Vallás nélkül könnyebb lenne az élet. A betegségeinkből való kilábaláshoz orvos kell, nem pap vagy varázsló. Az azonban valószínű, hogy a gyógyuláshoz a lélek békéje is hozzájárul, de ezt az állapotot vallás nélkül is elérhetjük. Ha megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétettek. És magunknak is megbocsátunk mindazért, amit tévedésből vagy pillanatnyi indulatból tettünk.

 

Isten biztosan megbocsát.

 

Korábban már eltöprengtem azon, hogy ha Hitler nem gyűlöli annyira a zsidókat és nem lép fel túl korán hódítóként, akkor a német (és német zsidó) tudósok, üzletemberek segítségével valóban a világ ura lehetett volna. Hiszen az atomfizikában Németország állt az élen, és ha elsőként, titokban létrehozza az atombombát, zsarolás révén bármelyik európai ország gyarmatait megszerezhette volna, és akkor világméretekben valósíthatta volna meg gonosz terveit. Bár a sok millió zsidó ipari méretű megsemmisítése a történelem legsötétebb fejezete volt, Hitler antiszemita elvakultságának is köszönhetjük, hogy most nem szolgaként élünk egy világméretű árja birodalomban.
http://toprengoblog.blog.hu/2017/01/23/hitler_optimalizalasa

 

Most rádöbbentem, hogy az időnek még így is óriási jelentősége volt. Hitler nem egyetlen csodafegyverre számíthatott, hanem nagyon sokra, és ezek fejlesztése különböző fázisokban akadt el. A V-1 szárnyas bomba és a V-2 középhatósugarú ballisztikus rakéta mellett (amelyek nagy-Britannia városait rombolták) kifejlesztettek sugárhajtású vadászgépeket és bombázókat, amelyek megközelítették a hangsebességet (Messerschmitt Me-262, Ta-183, Arado Ar-234, Ho-229, He-162 Volksjäger), előrehaladtak a vezetékes levegő-levegő rakéták (X-4) gyártásában, sőt egy televíziós irányítású rakéta (Henschel Hs-294B) prototípusa is elkészült (ilyet először 1991-ben, az iraki háborúban láthattunk).

csodafegyver.jpg

A sugárhajtású repülőgépmotorok széles választéka állt rendelkezésre (BMW-003, BMW-109-548, Jumo-004, Jumo 91009-004H; a minisztérium 1944 szeptemberétől már kizárólag a sugárhajtású repülőgépekre adott megbízást), sőt rakéta-hajtómű is létezett a repülőgépek számára (Walter HWK-509B). Volt fedélzeti radar és radardetektor. Nagy lépést tettek előre a sugárhajtású bombázók építésében (például a Ho XVIII csupaszárny repülőgép), a stratégiai bombázók kifejlesztésében (a Messerschmitt Projekt 08.01 tizenöt ezer km hatótávolságú lett volna, és német területről felszállva is bombázhatta volna Amerikát), sőt, olyan tengeralattjárót is kipróbáltak (XXI. osztályú búvárnaszád), amely a víz alatt vontatott egy mobil indító állást, és arról V-2 rakétát lőhettek volna ki az amerikai nagyvárosokra. Amellett Von Braun már elkezdett dolgozni egy interkontinentális ballisztikus rakétán is (ilyeneket az ötvenes évek második felében láthattunk a Vörös téren). A helikopterek első ízben Koreában, majd Vietnamban kerültek alkalmazásra, de a németek már 1936-tól foglalkoztak ilyen járművek kifejlesztésével, elsősorban a haditengerészet számára, de a szárazföldi csapatok is kaptak belőle. 1940-ben jelent meg a világ első sorozatban gyártott katonai helikoptere (Fl-282). Még csapatszállító változatot is terveztek (ilyeneket is kiterjedten használtak az amerikaiak a hatvanas években Vietnamban).


A legtöbb említett fejlesztés megrekedt. Miért? Mert a Vörös Hadsereg szívósan nyomult előre keletről (emiatt például az ausztriai tervező irodákat és gyárakat nyugatra kellett telepíteni), a britek és amerikaiak pedig sok hadiüzemet porig bombáztak. Sokszor csak hetek voltak már hátra egy-egy szuperfegyver sorozatgyártásáig. (Az X-4 rakéta első ezer legyártott darabját 1945 tavaszán egy bombatámadás semmisítette meg.) Egy zajtalan, elektromos meghajtású szupertengeralattjáró (az U-2551) 1945. május 4-én becserkészett egy brit cirkálót, el is süllyeszthette volna, ha nem kapja meg a fegyverletételi parancsot. A német kapitulációhoz a Vörös Hadsereg járult hozzá a legnagyobb mértékben, mivel Berlin elfoglalásával a fővárost iktatta ki, az összes parancsnoki ponttal együtt. A brit és amerikai légierő több háborús bűnt is elkövetett (Drezda terrorbombázásáról a szemtanú, Kurt Vonnegut regényt is írt), de nem lehet eléggé értékelni a hadiüzemek elleni légitámadások óriási szerepét.


A szovjet hadműveletek sikeréhez nagyban hozzájárultak a Himmler SS birodalmi vezető hivatalában dolgozó szovjet kém (Willi Lehmann) autentikus jelentései, amelyek konkrét, neveket, csapaterőket és dátumokat tartalmazó adatokkal szolgáltak a németek terveit és fegyverkezését illetően. Mi lett volna, ha Japán nem támadja meg Pearl Harbort, hanem a németek által megtámadott Szovjetunió ellen fordul? Mi lett volna, ha nem sikerült feltörni a Wehrmacht titkosítási rendszerét? Mi lett volna, ha a német atomtudósoknak rendelkezésére áll az atombomba előállításához szükséges ipari kapacitás? Vagy ha Heisenberg aggodalmaskodásai nem veszik el a náci vezetés kedvét a kevés sikerrel kecsegtető projekttől? (Így is voltak olyan repülőgépek, amelyeket alkalmassá tettek atombomba hordozására, sőt, részletes utasításokat is készítettek arra vonatkozóan, hogy hogy kell elhagyni a várható robanás helyszínét.)
Nem sokon múlt, hogy a világháború nem vett tragikus fordulatot, vagy hogy legalábbis nem húzódott még évekig.

Szerencsénk volt.

 

 

A rövid válasz: Nincs. Mint ahogy az állat életének sincs értelme, azon kívül, ami a génjeibe be van programozva. A pók hálót sző, a hód gátat épít, a hangya morzsát cipel a bolyba, a madár fészket rak és csicsereg. A legtöbb faj nősténye életet kockáztatásával is védelmezi a kicsinyeit.

 

Az ember génje jóval összetettebb tevékenységeket tesz lehetővé. Fészek helyett házat építhet, pókháló helyett vásznat szőhet, morzsák felkutatása helyett növényeket termeszthet és állatokat tarthat, csicsergés helyett hangszereken is játszhat. De mindez nem kötelező. Lakhat az erdőben, szemezgetheti a bokrok bogyóit, és ha a hőmérséklet megengedi (és nem tilos a nudizmus), járhat meztelenül is. Rá van bízva.

 

A szabályokat viszont be kell tartania, ez a közösségi létből következik. Azoknak az állatoknak is igazodniuk kell a többiekhez, amelyek nem egymagukban élnek. Az egyén törekedhet arra, hogy egy bizonyos függetlenséget fenntartson, és ezt megfigyelhetjük a macskánál és számos más állatfajnál is, de az embernél csaknem olyan fokú a külső elvárásoknak való megfelelés, mint a kutyánál.

Az életnek önmagában van célja, abban, hogy éljünk, a fajunk lehetőségeihez mérten okosan. Nem zárom ki, hogy létezhet valamilyen külső, transzcendens célja is az életnek, de erre semmi bizonyíték nincs (az egyes vallások homályos utalásain és a filozófusok nehezen követhető okfejtésein kívül). Isten óvjon attól a katolikustól, aki inkvizícióval harcol az eretnekség ellen vagy attól a muszlim terroristától, aki a keresztények (valamint a szerinte nem egészen hithű muzulmánok) kiirtásával akarja "megtisztítani" a földet Allah számára. Adhatunk értelmet a saját életünknek, de az semmiképp sem történhet mások kárára. Az élet céljának kitűzése és megvalósítása magánügy.

 

Kitűzhetünk különböző célokat, de nem jó, ha ezeknek a céloknak a rabjaivá válunk. Az elégedetlenség és türelmetlenség szolgálhatja a fejlődést, de örök nyomorúság azoknak az élete, akik soha nem elégednek meg azzal, amit elértek. Ezzel szemben állandó jó érzés jár annak, aki az elért célokkal, a megvalósult tervekkel megelégszik, illetve reális, elérhető újabb célokat tűz ki maga elé. Nem feltétlenül a hegycsúcsra kell törekedni, elég, ha mindig följebb jutunk. Bármikor megakadunk, már örömmel konstatálhatjuk, hogy milyen magasra jutottunk. Mindig a következő lépés a cél, és merjünk örülni a megtett útnak. Ha akadálynak ütközünk, megpróbálhatjuk kikerülni vagy leküzdeni, de az is jó megoldás, ha az addig megtett utat tekintjük célnak. Könnyebb a célokon változtatni, mint az elérhetetlen célokhoz ragaszkodni. A világ sok örömet ad, oktalan dolog bosszankodni a kudarcok miatt.

 

Akkor értelmesebb az életünk, ha ki tudjuk bontakoztatni a bennünk rejlő képességeket. Ha semmiben sem vagyunk különösebben ügyesek, akkor is hozzájárulhatunk mások képességeinek kibontakoztatásához. Az élet célja a növekedés és gazdagodás. Gazdagíthatjuk a magunk és mások életét. Nem anyagiakkal, hanem élményekkel.

 

Az életet két tényező teszi kellemetlenné: a fájdalom és a halál. A fájdalmat minden élőlény igyekszik elkerülni. De bizonyos kellemetlenségeket tudatosan is vállalhatunk, valami fontosabb és távlatilag kellemesebb dolog érdekében. Az állat csak és rövid távon képes előre gondolkodni (például a zsákmány üldözésekor vagy a ragadozó elől való menekülésben), az ő esetében a genetikai parancsok helyettesítik a tervezést.

 

A fájdalomnak az a biológiai értelme, hogy felhívja a figyelmet valamilyen bajra, működési zavarra. Ha már semmit sem tehetünk, mert a fájdalom forrására nem vagyunk hatással, akkor a fájdalmat vagy passzívan elviseljük, vagy valamilyen mesterséges úton (például gyógyszerrel) megpróbáljuk megszüntetni. Akkor is érdemes csökkenteni a fájdalmat, ha még tudunk csinálni valami értelmeset. Hogy mi az értelmes, az relatív. Lehet írni egy rossz verset, és hinni benne, hogy érdemes érte elszenvedni egy gyógyíthatatlan beteség fájdalmát. De ha mi magunk sem találunk értelmet valamiben, akkor nem is érdemes megcsinálni.

 

A haláltól csak az ember tud félni. Az állat a fájdalomtól fél (ha már van ezzel kapcsolatos tapasztalata), illetve a mozgásterének gyors beszűkülése megijeszti, menekülési reflexet vált ki benne. A halálban is az addig megélt időt kell becsülni. Minél hosszabb ideig éltünk, annál tovább tapasztaltuk az élet sokoldalúságát. Aki nagyon sokat szenved, az kevésbé tudja értékelni, pedig az ő életében is van elég örömforrás (a levegő, a napsütés, a táplálék, a másik ember). A rossz élmények meghaladhatják a jó élményeket, de ha ügyesek vagyunk, az utóbbiaknak külön is tudunk örülni. Az élet gazdagsága az, ami számít.

 

Ha az élet értelméről bölcselkedünk, akkor arra is gondolni kell, hogy hogyan hatunk a környezetünkre. A világ, a természet szempontjából az emberi életnek nincs több értéke, mint bármely más élőlény életének. (Ha azt is figyelembe vesszük, hogy hogyan romboljuk, pusztítjuk a Földet és saját életlehetőségeinket is, akkor arra kell gondolnunk, hogy egy giliszta, egy moha, egy gyík élete értékesebb.)

 

elet-ertelme5.jpg

A tudatunk minősége emeli ki bennünket az élővilágból. Azt mondhatjuk, hogy az ember a világ magára ébredése. De ez sem egy reális cél, hiszen az Univerzum előbb-utóbb (a nagyon távoli jövőben) elpusztul, és akkor már semmit sem ér a világ önreflexiója. Minden relatív, az élet is, a tudás is, mégis van értelme, korlátozottan. És ez önmagában elégséges ok.

 

Az állatok esetében a genetikai parancsok helyettesítik az etikát, míg az embernek lehetősége van rá, hogy lehetőségeit a többi ember, a többi élőlény érdekében is kibontakoztathassa. Az élet fenntartása önzést is jelent (ezt világosan láthatjuk az állatvilágban, a létért folytatott küzdelemben), de mi megtalálhatjuk az optimumot a saját érdekünk és a többiek érdeke között. És tudatosan jót is tehetünk. Jó érzés jót cselekedni. Ha van valami igazán specifikus az emberi létezésben, ez az.

 

.

süti beállítások módosítása