A rövid válasz: Nincs. Mint ahogy az állat életének sincs értelme, azon kívül, ami a génjeibe be van programozva. A pók hálót sző, a hód gátat épít, a hangya morzsát cipel a bolyba, a madár fészket rak és csicsereg. A legtöbb faj nősténye életet kockáztatásával is védelmezi a kicsinyeit.

Az ember génje jóval összetettebb tevékenységeket tesz lehetővé. Fészek helyett házat építhet, pókháló helyett vásznat szőhet, morzsák felkutatása helyett növényeket termeszthet és állatokat tarthat, csicsergés helyett hangszereken is játszhat. De mindez nem kötelező. Lakhat az erdőben, szemezgetheti a bokrok bogyóit, és ha a hőmérséklet megengedi (és nem tilos a nudizmus), járhat meztelenül is. Rá van bízva.

A szabályokat viszont be kell tartania, ez a közösségi létből következik. Azoknak az állatoknak is igazodniuk kell a többiekhez, amelyek nem egymagukban élnek. Az egyén törekedhet arra, hogy egy bizonyos függetlenséget fenntartson, és ezt megfigyelhetjük a macskánál és számos más állatfajnál is, de az embernél csaknem olyan fokú a külső elvárásoknak való megfelelés, mint a kutyánál.

Az életnek önmagában van célja, abban, hogy éljünk, a fajunk lehetőségeihez mérten okosan. Nem zárom ki, hogy létezhet valamilyen külső, transzcendens célja is az életnek, de erre semmi bizonyíték nincs (az egyes vallások homályos utalásain és a filozófusok nehezen követhető okfejtésein kívül). Isten óvjon attól a katolikustól, aki inkvizícióval harcol az eretnekség ellen vagy attól a muszlim terroristától, aki a keresztények (valamint a szerinte nem egészen hithű muzulmánok) kiirtásával akarja "megtisztítani" a földet Allah számára. Adhatunk értelmet a saját életünknek, de az semmiképp sem történhet mások kárára. Az élet céljának kitűzése és megvalósítása magánügy.

Kitűzhetünk különböző célokat, de nem jó, ha ezeknek a céloknak a rabjaivá válunk. Az elégedetlenség és türelmetlenség szolgálhatja a fejlődést, de örök nyomorúság azoknak az élete, akik soha nem elégednek meg azzal, amit elértek. Ezzel szemben állandó jó érzés jár annak, aki az elért célokkal, a megvalósult tervekkel megelégszik, illetve reális, elérhető újabb célokat tűz ki maga elé. Nem feltétlenül a hegycsúcsra kell törekedni, elég, ha mindig följebb jutunk. Bármikor megakadunk, már örömmel konstatálhatjuk, hogy milyen magasra jutottunk. Mindig a következő lépés a cél, és merjünk örülni a megtett útnak. Ha akadálynak ütközünk, megpróbálhatjuk kikerülni vagy leküzdeni, de az is jó megoldás, ha az addig megtett utat tekintjük célnak. Könnyebb a célokon változtatni, mint az elérhetetlen célokhoz ragaszkodni. A világ sok örömet ad, oktalan dolog bosszankodni a kudarcok miatt.

Akkor értelmesebb az életünk, ha ki tudjuk bontakoztatni a bennünk rejlő képességeket. Ha semmiben sem vagyunk különösebben ügyesek, akkor is hozzájárulhatunk mások képességeinek kibontakoztatásához. Az élet célja a növekedés és gazdagodás. Gazdagíthatjuk a magunk és mások életét. Nem anyagiakkal, hanem élményekkel.

Az életet két tényező teszi kellemetlenné: a fájdalom és a halál. A fájdalmat minden élőlény igyekszik elkerülni. De bizonyos kellemetlenségeket tudatosan is vállalhatunk, valami fontosabb és távlatilag kellemesebb dolog érdekében. Az állat csak és rövid távon képes előre gondolkodni (például a zsákmány üldözésekor vagy a ragadozó elől való menekülésben), az ő esetében a genetikai parancsok helyettesítik a tervezést.

A fájdalomnak az a biológiai értelme, hogy felhívja a figyelmet valamilyen bajra, működési zavarra. Ha már semmit sem tehetünk, mert a fájdalom forrására nem vagyunk hatással, akkor a fájdalmat vagy passzívan elviseljük, vagy valamilyen mesterséges úton (például gyógyszerrel) megpróbáljuk megszüntetni. Akkor is érdemes csökkenteni a fájdalmat, ha még tudunk csinálni valami értelmeset. Hogy mi az értelmes, az relatív. Lehet írni egy rossz verset, és hinni benne, hogy érdemes érte elszenvedni egy gyógyíthatatlan beteség fájdalmát. De ha mi magunk sem találunk értelmet valamiben, akkor nem is érdemes megcsinálni.

A haláltól csak az ember tud félni. Az állat a fájdalomtól fél (ha már van ezzel kapcsolatos tapasztalata), illetve a mozgásterének gyors beszűkülése megijeszti, menekülési reflexet vált ki benne. A halálban is az addig megélt időt kell becsülni. Minél hosszabb ideig éltünk, annál tovább tapasztaltuk az élet sokoldalúságát. Aki nagyon sokat szenved, az kevésbé tudja értékelni, pedig az ő életében is van elég örömforrás (a levegő, a napsütés, a táplálék, a másik ember). A rossz élmények meghaladhatják a jó élményeket, de ha ügyesek vagyunk, az utóbbiaknak külön is tudunk örülni. Az élet gazdagsága az, ami számít.

Ha az élet értelméről bölcselkedünk, akkor arra is gondolni kell, hogy hogyan hatunk a környezetünkre. A világ, a természet szempontjából az emberi életnek nincs több értéke, mint bármely más élőlény életének. (Ha azt is figyelembe vesszük, hogy hogyan romboljuk, pusztítjuk a Földet és saját életlehetőségeinket is, akkor arra kell gondolnunk, hogy egy giliszta, egy moha, egy gyík élete értékesebb.)

A tudatunk minősége emeli ki bennünket az élővilágból. Azt mondhatjuk, hogy az ember a világ magára ébredése. De ez sem egy reális cél, hiszen az Univerzum előbb-utóbb (a nagyon távoli jövőben) elpusztul, és akkor már semmit sem ér a világ önreflexiója. Minden relatív, az élet is, a tudás is, mégis van értelme, korlátozottan. És ez önmagában elégséges ok.

Az állatok esetében a genetikai parancsok helyettesítik az etikát, míg az embernek lehetősége van rá, hogy lehetőségeit a többi ember, a többi élőlény érdekében is kibontakoztathassa. Az élet fenntartása önzést is jelent (ezt világosan láthatjuk az állatvilágban, a létért folytatott küzdelemben), de mi megtalálhatjuk az optimumot a saját érdekünk és a többiek érdeke között. És tudatosan jót is tehetünk. Jó érzés jót cselekedni. Ha van valami igazán specifikus az emberi létezésben, ez az.

.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.