A Jobbik kezdetben a Fidesz durva és szélsőséges partnere volt, ketten lefedték a demokráciából kiábrándult és a mindenféle más emberekkel (cigányok, zsidók, homoszexuálisok, migránsok) szemben intoleráns, továbbá a képzelt magyarságukat abszolút értéknek tartó szavazókat. Ez egy ideig jól működött, és magam is azon a nézeten voltam, hogy az "egy zászló" és "egy tábor" logikájával a két párt végül is egybeolvad, mégpedig előbb-utóbb Vona Gábor vezetése alatt. De kiderült, hogy Orbán Viktor annyira rabja az Európai Unióból érkező pénzeknek, hogy valamiféle egyensúlyt kell tartania. Ebből következett a "pávatánc", aminek az alapja két megtévesztés volt: az Európai Unió felé az önérzetes együttműködő arcát mutatta, akivel számolni kell, de a belpolitikában muszájból szüksége van a nemzeti szólamokra. Közben a lakosság felé a "brüsszeli gyarmatosítókkal" szembeni országvédő arcát mutatja és a média-monopólium révén ezt a hazafias küzdelmet el is tudja hitetni a szavazóival. Mivel a Fidesz mind többet átvállalt a Jobbik eredeti jobboldaliságából, külön Jobbikra már nincs is szükség.

 

Képtalálat a következőre: „Jobbik”

 

Ez így is lenne, ha a lakosság egészét sikerült volna megtéveszteni. De az emberek nagy része látja Orbánék lopásait, gátlástalan gazdagodását, minden társadalmi réteg a saját bőrén érzi, hogy nem jól mennek a dolgok. Ez ad a Jobbiknak esélyt arra, hogy megint színre lépjen.

A Jobbik is igényt jelentett be a "közép" képviseletére, és a "cukis" kampányával megpróbálta elhitetni a választókkal, hogy egyrészt nem kell tőle félni, másrészt Orbánék kérlelhetetlen ellenfele. Közben azonban a gyűlölettel mozgósított és táplált eredeti szavazói úgy érzik, hogy Vona Gábor elárulta őket. Ezért nem képes a párt élni a kormányváltásban adódó lehetőséggel.

Véleményem szerint a Jobbik problémáját egy átgondolt kétarcú stratégia oldaná meg.

Mindenekelőtt elméleti szinten el kell fogadnia a demokrácia játékszabályait, javaslataiban a pozitív elképzeléseknek kell dominálniuk. Abba kell hagyniuk a cigány-ellenes tevékenységet, az Európai Unió elleni kampányt (az uniós bérekért kezdeményezett népszavazás már ebbe az irányba mutat), tisztelni kell a zsidókat, akik sokat tesznek az ország felemelkedéséért és nemzetközi elfogadtatásáért. Ez egy közös alapot teremtene ahhoz, hogy az országgyűlési választásokon is együttműködjön a Jobbik a baloldali pártokkal, felosztva a körzeteket, a megszerzendő mandátumok maximalizálása érdekében. Ehhez kell egy elvi nyilatkozat, amely tisztázza az esetleges választási győzelem után követhető közös kormányzás játékszabályait.

A Fidesz-ellenes összefogásnak két természetes jelszava is lehetne: "Korrupció Ellenes Liga" (KELL), illetve "Nemzeti Újjászületési Program" (az utóbbit a hard-core jobbikosok nemzetinek, a többiek országosnak értelmezhetnék). Ezzel megvalósítható lenne a Bokros Lajos által kezdeményezett 500 napos program is, hogy egy új választást már fair szabályok szerint lehessen kiírni.

A Jobbik által hangoztatott számos jelszót valójában csak demokratikus úton lehet valóra váltani

Nagy mértékben csökkenne a "cigánybűnözés", ha létrejönne egy cigányokat támogató szervezet, amelyik munkát szerez nekik, képzi őket, megtanítja őket a társadalmi együttműködés megfelelő módjára, miközben gyakorlati lépéseket tenne a bűnöző elemek kiszűrésére, elkülönítésére.

A migránsok gyakorlatilag semmi hátrányt nem okoznak az országnak, igyekeznek bejönni, de nyomban tovább is mennének a fejlettebb nyugati országokba. A migránsokat nem gyűlölni kellene, hanem a továbbhaladásukat segíteni. Amellett aki felveszi a magyarságot, megtanulja a nyelvünket, beilleszkedik a kultúránkba, az valójában a magyarságot gazdagítja. Ők és gyerekeik munkája növeli a nyugdíjalapot, hozzájárul a nyugatra vándorlás miatt jelentősen meggyöngült hazai munkaerőhelyzet javulásához. (E tekintetben az iszlám hitről való lemondás vagy legalábbis annak nem nyilvános gyakorlása lehetne csak követelmény.)

A másság tekintetében sem lehet a Jobbik elutasító. El kell fogadnia, hogy a lakosság jelentős része homoszexuális (a színművészet, a balett, az irodalom meg sem lenne az ilyen hajlamú emberek alkotásai nélkül), legfeljebb a nyilt népszerűsítésüket tiltaná be (például a meleg méltóság menete helyett fesztiválokat javasolna, ahol ünnepelhetik magukat, de a heteroszexuálisok fölösleges provokálása nélkül).

Miközben a Jobbik ezekben a kérdésekben nyíltan és hitelt érdemlően változtatna a megközelítésén, az érzelmek szintjén megmaradhatna a gyűlölködők pártjának is. Csak azt kell világossá tenni, hogy miközben megérti a táborának indulatait, a józan ész nevében reális megoldásokat keres a problémákra. (Nem elég elutasítani, kompromisszumokat kell keresni.)

Véleményem szerint a Jobbik ilyen kétarcú megközelítése dönthetné meg a velejéig rothadt Orbán-rezsimet, és vezethetné vissza az országot a pluralista demokrácia útjára, amelyben a Jobbik szabadon lehetne az, ami. Enélkül viszont megmarad a "rossz testvér" szerepében, akinél a Fidesz mégis csak hitelesebb és választhatóbb, legfeljebb egy kicsit túl sokat lop és túl sokat hazudik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://toprengoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6213504973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása