A két világháború között egymás után fasiszta állam lett Olaszország, Portugália, Spanyolország, Németország, Ausztria, Románia, Szlovákia, Magyarország, továbbá a fasizmus felütötte a fejét Franciaországban és Nagy-Britanniában is. Most mintha minden újrakezdődne.

A menekülthullám a liberális (vagyis igazi) demokrácia ellen hangolta a magyar, a szlovák, a cseh, a lengyel kormányt, valamint a britek, franciák, hollandok, németek jó részét, az elmúlt hétvégén pedig kiderült, hogy Ausztriában is a jobboldal lett a legerősebb.

ujrakezdodik.jpg

A harmincas években a zsidók (és tőlük függetlenül a szociáldemokraták, kommunisták, liberálisok és a végén már a keresztények is) hiába menekültek Ausztriába vagy a Benelux-államokba, Hitler utolérte őket. Hasonló helyzet kezd kialakulni. 

Hova meneküljön az, aki szabadon szeretne élni?

Trump megválasztásával Amerika is kiesik. Talán még Kanada elképzelhető. Vagy Dél-Amerikában Argentína.

A migránsokkal kapcsolatos félelmet erősítik a terrorcselekmények. A terrort (vagy legalábbis a terror logikáját) pedig előre vetíti a rasszizmus, a bevándorlók lekezelése. Ezért kerülnek ki a terroristák a bevándorlók második-harmadik nemzedékéből:nekik már nem az anyaország elviselhetetlen körülményei jelentik az összehasonlítási alapot, hanem a fogadó országban tapasztalt lenézés. 

A háború mind valószínűbbnek tűnik, méghozzá a világ több térségében egyszerre. (A növekvő feszültség nem is a második, hanem az első világháború előtti helyzetre hasonlít.) Szíria kapcsán az Egyesült Államok, Törökország, Oroszország és Irán fenekedik egymásra, az észak-koreai diktátor Japánt és az amerikaiak Guam-szigeti támaszpontját, illetve időnként az USÁ-t is fenyegeti, miközben a szomszédunkban még mindig nem békültek ki az oroszok és az ukránok, és a Baltikumon is farkasszemet néz Oroszország és a NATO, egymást hadgyakorlatokkal provokálva.

Hova meneküljünk? Hova mehetnénk, ahol be is fogadnának bennünket? Mi lesz, ha Ausztria csatlakozik a visegrádi "négyek bandájához", és előáll a Monarchia újabb, jobboldali verziója? (A vezető szerepen még jó ideig veszekedni fognak a nemzeti érzelmű politikai csoportok, hiszen mindegyik a saját kezében látná legszívesebben a kormányrudat. Amellett történelmi ellentétek vannak a magyarok és osztrákok között, a szlovákok és magyarok között, a szlovákok és a csehek között, a népességét tekintve legerősebb Lengyelország pedig a lengyel pápa óta egy új egyházi állam felé menetel.)

A helyzet gyorsan változik. Ezeket a sorokat 2017 október közepén írom, és ki tudja, mi lesz jövőre, a jövő hónapban vagy a jövő héten?

A bejegyzés trackback címe:

https://toprengoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4812993086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása