Nem tudtam megkedvelni Tarr Bélát. Igaz, eddig csak egyetlen alkotását láttam, a Sátántangót. A közel 8 órás műalkotás cselekményét valószínűleg össze tudnám vágni egy 2 részes filmbe. A sűrítés egy olyan művészi eszköz, amelyet Tarr nem látszik kedvelni. Mivel nem akarom elzárni magamat a művészet értékeitől, egy rangos filmklubban nemrég megnéztem a Torinói ló című filmjét, amely néhány éve a berlini filmfesztiválon megkapta a legjobb rendezés díját. Odafelé menet történetesen egy olyan cikket olvastam a Népszavában (Marosán György tollából), amely kimutatja a tudatlanság gőgjét és térnyerését a modern médiában. Nem akarok hát kérkedni azzal, hogy valamit nem értek meg. Ez végső soron intellektuális szegénység. De azért elvárom egy műalkotástól, hogy az átlag néző is ki tudjon silabizálni belőle valamit.

A történet azzal kezdődik, hogy jön az apa egy kocsin. Nagyon jön, nagyon sokáig jön. Hogy honnan jön és hogy mi dolga volt ott, az nem derül ki. Fúj a szél, felveri a port. Végül megérkezik egy ütött-kopott, romos viskóba. Ott lakik, a lányával. A lány kijön, ketten leszerszámozzák a lovat, betolják a szekeret a fészerbe, és a lány levetkőzteti az apját. Akkor vesszük észre, hogy az apa nyomorék, nem tudja használni a jobb kezét. A lány vetkőztet, majd öltöztet, végül forró főtt krumplit esznek, kézzel. (Az a film végéig nem derül ki, hogy miért nincsenek evőeszközeik.) Nagyon kemény életet élnek, nagyon szegények, de nem tudni, hogy ennek a szegénységnek mi az oka. A szomszéd például jómódúnak tűnik. A film feltünteti, hogy mi történt a hat egymást követő napon, és ez talán a teremtés hat napjával függ össze, de csekély értelmemmel nem tudtam felfogni a párhuzamot. Számomra összefolynak a napok, így azt sem tudom megmondani, hogy melyik napon látható alsóneműben a lány. (Ha Jancsó forgatta volna a filmet, legalább egy egészséges meztelen női testben gyönyörködhetnénk. Már bocsánat!)

A szomszéd pálinkáért zörget be, és közben előad egy összeesküvés-elméletet:valakik titokban mindent elvesznek és megrohasztanak (vagy megrohasztanak, hogy elvehessék). Hogy a zsidókra gondol-e, nem derül ki. A másik látogató egy cigány csapat, jönnek, isznak a kútból, de a házigazdák elkergetik őket. A legöregebb cigány ad egy könyvet a vízért. A lány beleolvas a könyvbe, valamilyen egyházi mű, de nem találtam összefüggést a bibliai történésekkel.

Akkor kezd sűrűsödni a cselekmény, amikor a ló elveszíti az étvágyát. (Nem a torinói lóról van szó, akinek ütlegelését Nietzsche végigszenvedte, csak egy közönséges, bár eléggé gyenge igavonóról.) Azt várná a néző, hogy a ló előbb-utóbb elpusztul, esetleg maga az apa üti agyon, de semmi ilyen nem történik. A kútban elapad a víz, majd sötétség száll rá a házra (nyilván a "lőn fény" ellentéteként). Az apa elhatározza, hogy elmennek erről a helyről. Felpakolnak, és mivel a ló már feltehetően nem képes húzni a kocsit, magukat fogják be egy kordéba, mint Kurázsi mama, a lovat pedig odakötik a végéhez. Mennek, mennek, eltűnnek. Aztán jönnek vissza, ugyanúgy. Hogy hol jártak és miért jöttek vissza, nem derül ki. A néző tippelhet, hogy ki hal meg előbb: a girhes ló, a nyomorék apa vagy a letargiába eső lány. Amikor már azt várjuk, hogy valamilyen tragédiába torkollik a történet, akkor hirtelen véget is ér.

Nem akarok szellemeskedni (pláne nem az érzéketlenségem és értetlenségem talaján), de az az érzésem, hogy a film költségvetésének legalább felét a szélgép működtetése tette ki. Mert a levelek folyton kavarognak a szemünk előtt - miközben a távoli fák ága többnyire meg sem rezdül. Ezt tehát egy kamera-orkán. Ez is felvet egy kérdést. Ha a film nem tudja elhitetni velem, hogy itt valódi szélvihar van, akkor nem lenne elég elmesélni? Én akkor is elhiszem, ha nem látom. Ha viszont látom, és valami nem stimmel, akkor nem is hiszem el.

Nem lehet tudni, hogy hol játszódik a történet (a film magyarul beszél, de ennek, ugye, nincs különösebb jelentősége), a romos ház az olasz neorealizmusból ismerős, a szomszéd sunyi, de értelmesen gonosz stílusa aligha magyar (talán osztrák vagy német lehetne). Nem tudjuk, apa és lánya hogy került oda, miért ketten élnek ott, hol a mama, mi történt az apa kezével. Egy valamirevaló regénynek mindezt el kellene mesélnie, vagy legalábbis utalnia kellene rá. Az erőltetett ábrázolásmód azt juttatta eszembe, hogy akár az egész történetet a ló szemszögéből is bemutathatta volna a rendező. Hogy látja a ló, egész nap bezárva az istállóba. Megismerve a különös család napi rutinját, nem sokkal kapunk többet.

Az elmúlt időszakban ez már a negyedik szín-, illetve filmművészeti csalódásom. Nincs nekem szerencsém.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.