Látszólag az anyák a világ legbékésebb teremtései. Pedig valójában ők felelősek a háborúkért, az öldöklésért. Pontosabban nem maguk az anyák, hanem az anyai ösztön. Megmagyarázom.

Azoknál az állatfajoknál, amelyeknél az ivadékok maguktól nőnek fel, minden szülői támogatás nélkül, ismeretlen az agresszió. A halak ikrákat raknak le, a hímek spermával megtermékenyítik őket, és utána nem törődnek velük. Igaz, hogy az utódok együtt maradnak és nagy létszámú közösségeket, "iskolákat" alkotnak, de hogy melyik kis hal melyik felnőtt halnak az utóda, azt senki sem tartja számon. Ugyanez a helyzet a csigáknál és számos rovarfajnál.

A rovaroknál azonban már megjelenik a leszármazás. Gondoljunk csak a méhekre, darazsakra, hangyákra. Egy-egy kolónia a közös anyára (királynőre) vezethető vissza. Ezek a csapatok igen jól meg vannak szervezve, és a területért kíméletlen harcot folytatnak egymás ellen, annyira, hogy a faj maga nem is létezik, csak a családok, kolóniák.

Az igazi minőségi változás azoknál az állatoknál következik be, amelyeknél az anya táplálja, gondozza és neveli az utódait. Erre azért van szükség, mert az utódok születéskor még nem teljesen életképesek. Megjelenik tehát az anyai felelősség. A hímek nem nagyon törődnek az utódokkal (esetlegesen, mint az oroszlánoknál, az új hím meg is öli az előző hím kölykeit), az anyák viszont az életük árán is védelmezik őket.

Ez az anya-gyermek viszony a madaraknál és az emlősöknél jelenik meg, és a társadalmi szerveződésnek intenzívebb formáját képezi, mint a rovarkolóniák. A családok számon tartják egymást,a nagyszülőket, testvéreiket és a rokonokat is. Így alakul ki a törzs, sok rokon törzsből pedig a nemzet. És ezen belül már a hímeknek is feladatává válik a közösség védelme, ebből pedig egyenesen következik a másik közösség elleni állandó háborúzás. Mert korlátozott az élettér, és sok az utód. Persze nem lenne semmi baj, ha az utódokat egyszerűen hagynák éhen halni (mint például a rovaroknál, halaknál). Istenem, a gyengék elhullanak. Az anya-gyermek viszony és a rokonság szövevényes rendszere azonban szolidaritáshoz vezet, és ez az utódok mindenáron való védelmezését jelenti. Az öregekre ez kevésbé terjed ki, hiszen ők már nem vesznek részt az utódok létrehozásában. Az írás feltalálásáig viszont az öregek voltak azok, akik őrizték a csoport kollektív emlékezetét. Ez volt a fő oka az öregek kultuszának.

Gondolatmenetünkben egyelőre az egymással rivalizáló családoknál tartunk. Küzdelem van, de háború még nincs. A háborúhoz ennél nagyobb szervezés kell, és a munkamegosztás keretében létrejön a vezérek (az "urak") és a harcosok kasztja. A társadalmi fejlődés egy adott szintjén már a hit is erővé válik, amelyik kitermeli a papi kasztot. De még mindig békében élhetnének egymás mellett az egyes csoportok, törzsek, falvak. Ami mindezt felborítja, az a vezetők ambíciója, hogy minél nagyobb embertömeget irányítsanak. A harcosok eltartása sokba kerül, emiatt adókat kell kivetni, azaz a parasztok azért dolgoznak, hogy az uraik uralkodhassanak fölöttük. Ez a "védelmi pénz" egyik embrionális formája.

Mi történik, ha kitör a háború? Az egyik uralkodó néhány falut elvesz a másik uralkodótól. A parasztok ugyanúgy dolgoznak, őket egyáltalán nem érinti az uralmi szerkezet, mindegy nekik, hogy ki szedi az adót. Voltaképpen az uralkodók is megegyezhetnének. Hogy melyik falu kié legyen, azt akár sorsolással vagy kártyával is eldönthetnék. De ez túl egyszerű lenne. Hadsereget szerveznek (a katonák a legtöbb esetben egyáltalán nem dolgoznak), a fegyverekre is az adókból kell előteremteni a pénzt. Egyes esetekben egyáltalán nincs pénz, ekkor kölcsönt kell felvenni. A zsidótól. Ez még nem lenne baj, de túl gyakran nem jön be a számítás. Nem elég, hogy nincs haszon, de még a kölcsönt is meg kellene adni. Az antiszemitizmus egyik fontos eleme ez.

Minél fejlettebb a technika, annál többe kerül a fegyver és a kiképzett katonaság. És senkinek sincs belőle haszna, csak egy szűk rétegnek (az uralkodónak, a hadvezéreknek, a fegyvergyártóknak - és nagyon esetlegesen a bankároknak). Ugyanaz a képlet az íjak és a nukleáris fegyverek esetében is, csak a terméketlen költségtényező súlya egyre nagyobb.

Voltak olyan háborúk is, amelyekben a megtámadottakat megölték, és a termés egészét eltulajdonították. Ilyenek voltak a tatár hadjáratok. De ahol a tatárok hosszabb ideig meg tudták vetni a lábukat, ott már csak a többlet elvétele volt a cél, a termelő emberek életét és a szerszámokat meg kellett kímélni. (Ez történt Indiában, Kínában és Oroszország nagy részén.)

A mi korunkban már a javak eltulajdonításának sokkal kifinomultabb formái is kialakultak. Egy multinacionális vállalat elszakad a nemzeti, állami keretektől, megelégszik azzal, hogy a tevékenységét ne fékezzék a politikusok érdekei, a törvényhozók szándékai. Az 1950-es évektől kezdve a gyarmatok is elvesztették jelentőségüket, mindegy, hogy egy adott országon belül ki uralkodik, a nagy cégek termékei elárasztják az egész világot. A II. világháború előtt még számított, hogy hol húzódik Németország, Japán vagy Kína határa. Most Amerikában épp úgy ott vannak a japán nagyvállalatok, a kínai vendéglősök vagy a vietnami kiskereskedők, mint ahogy az amerikai cégek is az egész világon.

És mégsem küszöböltük ki a háború veszélyét, sőt, a haditechnika fejlődésével a veszély még nagyobbá vált, mint eddig bármikor. A fegyvergyárosoknak jó ez, de ez olyan, mint magunk alatt kitermelni az aranyat. Egy darabig megy, és aki ásott, meggazdagodhatott, de egy előre nem látható pillanatban az egész település összeomlik. Csak az jár jó, aki nem maradt ott. Csakhogy most nincs hova menni.

Összefügg ezzel, hogy az alattvalókat csak a nacionalizmus fokozásával lehet érdekeltté tenni. De ez hamis összetartozástudat. Igazából senki sem érdekelt abban, hogy ellenálljon egy másik ország katonáinak. Emberekre, alattvalókra mindig szükség van, és nekünk mindegy, hogy az angol király vagy a német császár zsákmányol ki bennünket. A modern korban az egyetlen logikus álláspont a pacifistáké - akiket természetesen a hatalmon lévők hazaárulással vádolnak, de "haza csak ott van, hol jog is van", a köznépnek pedig csak a hősi halálhoz van joga.

Hogy függ ez össze az anyákkal? A háborúskodás, megpróbáltam érzékeltetni, végső soron a családi összetartozásból, az anya-gyermek kapcsolatból fakad. Az uralkodók a nőket és a gyerekeket védik, ezzel igazolják a maguk háborúit.

Pedig a gyermek nem is az anyáé. Az apáé, mint ahogy az anya is az apáé. Az apa 15 pernyi élvezet révén szerzett jogot az egész család birtoklására. Pedig az anya azt is mondhatná: "Ez az én gyerekem. Neked semmi közöd hozzá. Én hordtam ki, én szoptattam, én neveltem. Te abban nem is lehetsz annyira biztos, hogy te vagy az apja. Ha nekem is lenne annyi erőforrásom, mint amennyit te magadhoz vontál, én is el tudnám tartani magunkat. Rám szükség van, de rád nincs."

Az anyák nem mondják ezt, mert elhiszik, hogy az apa jelenléte, irányítása nélkül nem létezhetnének. És ameddig nem állnak a sarkukra, addig csupán alkalmat adnak az agresszív férfiaknak, hogy rájuk hivatkozva minél több dolgot és embert hajtsanak az uralmuk alá. Akár annak árán is, hogy az egész föld elpusztul.

Itt azonban kell tenni egy megjegyzést. A női uralkodók ugyanolyan despoták tudtak lenni, mint a férfiak. Mária Terézia, Erzsébet királynő vagy Nagy Katalin cárnő háborúkat vívott és embereket végeztetett ki. Nem az a fontos, hogy egy uralkodó fiúnak vagy lánynak született, nem is az anyaság, hanem az állami gépezet, amit a férfiak hoztak létre, és azóta szinte magától működik, a saját logikája szerint. És állítólag az utódok érdekében. Az ország, a nemzet, a család fennmaradása érdekében.

Mi lenne hát a megoldás? A nagy, központosított birodalmak helyett a helyi közösségeket kellene fejleszteni (addig a szintig, amíg még mindenki számára átláthatók az ügyek), és a köztük lévő esetleges konfliktusokat központilag kellene kezelni. Hadvezérek helyett mediátorokkal.

Ebben a modellben az anyák nyugodtan gondozhatnák a kicsinyeiket, de a hatáskörük nem terjedne túl a családon (a rokonokat is beleértve). Az államnak, az uralkodónak nem lenne jogcíme, hogy a leszármazottak védelmében olyan háborúkba bonyolódjanak, amelyekben pusztul anya és gyermek is.

.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.