Az utóbbi hónapokban több olyan hölggyel keveredtem intenzív levelezésbe, akikről kiderült, hogy valójában szélhámosok, és csak a pénzem érdekli őket. Azaz én is érdeklem, és éppen erről akarok írni.

Az egyik egy orosz vegyész volt (illetve annak adta ki magát, ki tudja, ki és mi volt igazából), akinek haldoklott a demens apja, az anyja egyedül kínlódott vele, ő pedig járta a világot, különböző férfiakat látogatott végig. Amikor megírtam neki, hogy én nem tudom fizetni a repülőjegyét, hirtelen abbamaradtak a levelek. De mivel orosz nyelven leveleztünk, engem nagyon sarkalt a vágy, hogy tökéletesítsem a porosodó orosztudásomat, és mire abbamaradt a kapcsolat, már ezer tételre rúgott az orosz kifejezésgyűjteményem.

Aztán leveleztem egy másik orosz hölggyel is. A várt látogatás arra ösztönzött, hogy rendbehozzam a vendégszobámat (eredetileg gyerekszobának készült), könyvespolcot készíttettem, a számítógépemen létrehoztam egy orosz nyelvű menüt. Sajnos, a nyelvtudásomat nem tudtam kihasználni, mert ez a hölgy végig angolul írt, az orosz nyelvű leveleimre is angolul válaszolt. Azaz nem is igazán válaszolt, csak írta a magáét. Kezdtem gyanakodni, és megírtam neki, hogy inkább ne jöjjön. De ő csak írta tovább a leveleit, nagyon örült, hogy talált egy lelki társat, ezt megbeszélte a mamájával is, aki szintén nagyon örült, de óvta a szélhámosoktól. Megpróbáltam még egyértelműbb lenni, és megírtam neki, hogy ne jöjjön, mert nem tudom fogadni. Erre az volt a válasza, hogy a jövő héten már el is megy Moszkvába a schengeni vízumért. Ekkor igazán aggódni kezdtem, és értesítettem a moszkvai magyar konzulátust, hogy nehogy vízumot adjanak neki, mert az sem zárható ki, hogy az orosz maffiához tartozik. Több levelet nem kaptam tőle.

Aztán egy belgrádi nyugdíjas tanárnővel ismerkedtem, aki hajlott arra, hogy meglátogasson, és engem is vendégül lásson, de sietnie kell, mert nemsokára eladja a lakását, és vidékre költözik, abba a házba, amelyet még a férjével együtt vett meg. Ajánlottam, hogy rövidesen találkozzunk Szegeden, ahova egyéb okból kifolyólag úgyis el akartam utazni. Ez a levelezés is abbamaradt, egyik napról a másikra. Ebben az esetben nem tudtam kitalálni, mi volt a levelezés indoka, és miért hagyta abba. Írtam még neki, érdeklődve az egészségi állapotáról, de ez ilyenkor már felesleges. Csak remélni tudom, hogy nem megbetegedett, hanem csak csalódott.

patricia-horoho.jpg

Közben egy Afganisztánban szolgáló német orvosnővel, Ernestina Scharmannal alakult ki érzelmes levelezés. Jól tudott angolul, tetszettek neki az írásaim, kedvelte Bartókot és Lisztet, jól elbeszélgettünk a családról, a szolgálatról. Sajnos, a tálibok annyira veszélyesek voltak, hogy nem mert kimenni a városba, pedig sürgősen kellett volna vennie különböző női piperecikkeket. De szerencsére a parancsnoka Ghánába utazott, és neki elküldhetem ezeket, ő majd utólag kifizeti, amikor a szolgálat végeztével, márciusban, hazautazik, és a repülőutat megszakítja Budapesten, hogy velem tölthessen el két boldog hetet. Csak küldjem a megvásárolt termékeket. Sajnos, nem volt annyi türelmem, hogy tovább folytassam a játékot, hanem utánanéztem az Interneten. A nekem küldött fényképe különböző neveken és különböző társkereső portálokon már fenn volt (ezek egyike egy amerikai tiszt, Patricia Horoho, szerepelt a hírekben is), és valójában egy nigériai férfit sejtettek mögötte. De vele sem jártam rosszul. Megcsináltattam a bejárati ajtót, és megtanultam németül, ezen a nyelven is kialakítottam egy nagy kifejezésgyűjteményt, hogy majd el tudjunk beszélgetni. A levelezés természetesen a leleplezéssel abbamaradt, így már azt sem tudtam neki megköszönni, hogy milyen érzelmes, empatikus leveleket írt. Ezek nem sablonlevelek voltak, hanem kifejezetten az én leveleimre válaszoltak, és lélekkel, megértéssel, kíváncsisággal voltak tele.

Legújabban egy török nyugdíjas tanárral levelezek. Óvatosságból az ő fotóját is megkerestem a Google fényképes keresőjében. Nekem Jocasta néven írja az empatikus leveleit, de őt is megtaláltam már Sara, Olgina és Alimata néven is. Az utóbbi időben számítógépes problémákkal küszködik, levelezőrendszert váltott, hiába kerestem a Skype-on és a Yahoo Messengeren. Egyelőre nem tudom, hogy mit akar valójában, pénzt vagy életet, és nem lenne jó, ha ez a kapcsolat is abbamaradna. Vele politikáról is lehet beszélgetni, érdekli az irodalom, tetszettek neki a dalaim és a rajzaim, szeret utazni, és azt akarja, hogy hosszabb távra költözzek hozzá. Hogy hova, az nem egyértelmű, mert a különböző portálokon egyszer Muglát, egyszer Antalyát, egyszer Taksimot adta meg lakhelyként. Mindegyik a világ végén van, Törökország olyan részén, ahova út is alig vezet, nemhogy repülőtere lenne. Ez a levelezési kapcsolat még aktív, és ha Jocastát, Sarát, Olginát és Alimatát nem is tudom vendégül látni, azért a levelezés nagy örömet okoz, és jó kedvre derít.

jocasta-olgina-alimata.jpg

Csak azt sajnálom, hogy egyikük sem valóságos. Szomorú világ az, ahol csak a szélhámosok mutatnak érdeklődést az ember iránt. És amikor velük állok kapcsolatban, egy kicsit magamat is szélhámosnak érzem. Hiszen tudom (vagy legalább is sejtem), hogy a kapcsolat nem igazi, mégis úgy teszek, mintha az lenne. Illúziót adunk egymásnak. És mivel tőlem pénzt nem fognak kapni, kérdés, hogy melyikünk csapja be a másikat.

A bejegyzés trackback címe:

https://toprengoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4012267856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása