Nemrég beszélgettem egy egyszerű asszonnyal, aki nem beszélt helyesen magyarul. Suk-sükölt. Rájöttem, hogy nem kell ebből nagy ügyet csinálni. Az ilyen emberek nem elrontották a magyar nyelvet, hanem nem tanulták meg jól. Pontosabban: nem a helyes magyar nyelvet tanulták meg, hanem a helytelent. A környezetük beszédmódját utánozták, ahogy mindannyian. (Megjegyzem, több erdélyi ismerősömet is ezen kaptam rajta. És a kivándorló magyarok közül is sokan magukkal vitték és kincsként őrzik ezt a helytelen nyelvhasználatot.)

Amikor az ember elsajátít egy idegen nyelvet, nem tud azonnal úgy is gondolkozni. Egy jó ideig az anyanyelvén jut eszébe minden, és azt egy második menetben, némi késedelem után fordítja le az új nyelvre. Minél jobban megy az idegen nyelv, annál rövidebb lesz ez a késedelem. Ezt az eljárást kellene követniük a suk-sükölőknek is.

Ki kellene adni egy kifejezésgyűjteményt, amelyben a helyes magyar nyelvhasználat szerinti alakokat is feltüntetjük. Ezt nem lenne nehéz megtanulni, hiszen maga a nyelv már ismerős, az intézményesített nyelv olyan lenne, mint egy másik nyelvjárás. (A nyelvjárásokkal egyébként semmi baj, azok nyelvileg többnyire tiszták, csak nem illik keverni őket, és a ragozott alakokat helyesen kell használni.) A Szeged környékiek őznek, a palócok ugyanúgy ejtik ki az "a"-t és az "át", amit a jászok úgy mondanak, hogy "píz", az a standard magyar nyelven "pénz", amit Debrecen környékén úgy ejtenek, hogy "joú", az "jó", amit a Vas megyeiek zsével mondanak, annak a nagy része "s"-sel ejtendő, és így tovább.

Néhány példa:

Vettem néhány szál tulipántot. = Vettem néhány szál tulipánt.
Mingyár mék, csak előbb eszek és iszok. = Mindjárt megyek, csak előbb eszem és iszom.
Majd meglássuk, mi lesz. = Majd meglátjuk, mi lesz. (De: Lássuk a medvét!),
Mögtanútad a leckét? = Megtanultad a leckét?
Oszt mi vót ott? = Aztán mi volt ott?
Nem szokok járni múzeumba. = Nem szoktam járni múzeumba. (Vagy: Nem járok múzeumba.)
Meg van vásárolva.  = Megvásárolták.

Nem szégyellni kell, hanem lefordítani. Ilyen magyarról olyan magyarra.

A fordítás persze felemészt némi energiát, és ha valaki nagyon fáradt, akkor előfordulhat, hogy a legősibb anyanyelvéhez tér vissza. Én is így jártam. Mivel már az általános iskolában sem tudtam összeegyeztetni az őzést az írott alakkal, ösztönösen elfojtottam magamban. Annyira, hogy szándékosan sem tudtam már őzni. Aztán egyszer csak annyira elfáradtam, hogy erre a kulturális elfojtásra sem volt erőm. És láss csodát, elkezdtem újra őzni. Így térne vissza a suk-sükölés is, de csak ha nagyon fáradt az illető.

.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.