Én ateista vagyok. De nem istentagadó. (Akkor talán inkább agnosztikus?) Hogyan is tagadhatnám azt, amiről semmit sem tudok? Nem hiszek Istenben, mint ahogy sok másban sem. A saját hitetlenségemben sem. De Jézusban hiszek, és sok mindenben követem. Jézus emberként létezett, és a tanításai ma is érvényesek. Szeretni kell az embertársainkat. A szeretet sok sebet begyógyít, a szeretetben éljük ki igazán emberi mivoltunkat. És ahogy Jézus azt mondta, hogy nem annak kell adni, akitől, tudjuk, hogy úgyis visszakapjuk, hiszen az csak kölcsönszerződés, gazdasági ügylet lenne, azért sem érdemes adni, hogy majd a mennyekben megkapjuk érte a jutalmunkat. Azért kell adni, mert adni jó. Azért kell szeretni, mert szeretni jó. A szeretet jutalma önmagában, a cselekedetben van.

Hogy Jézus Isten fia volt-e vagy próféta (mint ahogy a muszlimok gondolják), esetleg csak egy az emberek közül, az számomra lényegtelen. A tanítása a fontos. Az is lehet, hogy Jézus nem a kínhalálával váltotta meg a világot, hanem a szeretet adománya által. Ha szeretünk, nem kárhozunk el. Ahogy a pokol sem a halálunk után vár ránk, hanem már itt, a földön. Mert a pokol is mi vagyunk. Ha rosszul gazdálkodunk a szeretet adományával.

A muszlimok nem Jézust tagadják, őt Allah küldöttjének tekintik, csak azt utasítják el, hogy Jézust Allah mellé emeljük, és azt állítsuk, hogy ő Allah fia (ezt ők "társításnak" nevezik). A muszlimokat meg lehet győzni arról, hogy Jézus tanítása a szeretetről rájuk is érvényes, nekik is szól. A szívükben elfér Jézus, a szeretet prófétája, aki Allah akaratát tolmácsolta, és nyugodtan gondolhatják a keresztények szentháromság-tanáról, hogy az csak egy naiv tévedés.

Hiszek a szeretetben. A gonoszban viszont nem hiszek. A gonosznak gonosz lenne a jutalma, ezt pedig mindenki igyekszik elkerülni. Aki nem tud aktívan szeretni, az még nem gonosz, csak nem jó. Mert még nem tudja, hogy a szeretet révén mekkora pozitív energiának van a birtokában. A jó tetteinkkel növeljük mások örömét, az pedig visszahat ránk. Minden konfliktusban, minden érdekütközésnél feltehetjük a kérdést: hogy lehetne ezt szeretettel, odafigyeléssel, egymás érdekeinek tiszteletben tartásával megoldani? Mindig figyelembe kell vennünk, hogy a döntéseink örömet vagy bánatot okoznak-e embertársainknak. Mert ha örömet, az nekünk is jó, akkor később majd ők is örömet okoznak nekünk és másoknak. Mert fájdalmas lenne a jót rosszal fizetni vissza. A velünk született lelkiismeretet csak átmenetileg némíthatjuk el, ehhez sok energiát kell elpazarolnunk, és a végén minden megvilágosodik. Az öröm viszont örömet teremt. Itt, a földön, a közvetlen környezetünkben.

Jézus egy gutaütöttnek azt mondta, hogy "megbocsáttattak a te bűneid". És ettől az meggyógyult. Bár a történet nyilván nem szó szerint értendő, az igaz, hogy ha nem úgy tekintünk magunkra mint javíthatatlan bűnösökre, hanem a megtisztulásra törekszünk, sok testi bajt is elkerülhetünk, és megkönnyíthetjük a gyógyulást.

Ha adunk egy falatot egy éhezőnek, ha adunk egy takarót a hajléktalannak, ha védelmet adunk a menekülőnek, ha rámosolygunk arra, akinek szomorú az arca, ha megpróbáljuk kibékíteni az egymással veszekedőket, akkor mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a világ jobb legyen. Ehhez megvan a hatalmunk. És Jézustól kaptunk támogatást.

Sok olyan helyzet van, amiben dönthetünk a jó és a rossz között. Tolakodunk, vagy előre engedünk valakit a járműre való felszállásnál? A szemetet a szemétgyűjtőbe dobjuk, vagy melléje? A buszon felejtett tárgyakat leadjuk a buszvezetőnek, vagy eltesszük magunknak? Ha valaki haragosan beszól, vitába bocsátkozunk vele, vagy megpróbáljuk megbékíteni? Segítünk-e egy vak embernek, vagy rohanunk tovább? Egyetlen jó tettel nem váltjuk meg a világot, és magunkat sem, de attól az egy pici cselekedettől is javul a jó és rossz mérlege. A legkisebb dolog, amit tehetünk, hogy segítséget kérünk másoktól. Ezzel lehetőséget adunk nekik, hogy jók lehessenek. Ha fáradt vagy, és nincs ülőhely, kérj! Nem biztos, hogy adatik, de aki átadja az ülőhelyét, az egy kicsivel jobban fogja érezni magát a saját jó cselekedetétől. És mosolyogva kell megköszönni. Semmibe sem kerül, de a jó kérése és megadása máris összeköt két embert.

Vannak olyan hatalmasságok, akik visszaélnek Jézus nevével, és pont az ellenkezőjét teszik, mint amire a kereszténység tanít. Akik gyűlölködést hirdetnek, tagadják a szolidaritás parancsát, megtagadják a szenvedőktől a kenyeret és a jó szót. Ők a kereszténység ellenségei, az újkori farizeusok. De Jézus szellemében őket is szeretnünk kell, csöndes szóval, magyarázattal, és a megtámadottak mellé állva. Előfordulhat, hogy ártanak nekünk, de minél nyilvánvalóbb a tetteik nem keresztény volta, annál nagyobb lesz a szomorúságuk később. Mert hosszú távon nem lehet senki rossz, a saját rossz tetteinket nagyon nehéz elviselni. Ne féljünk hát kiállni a jó mellett, a rossz ellen, mert mi is részei vagyunk az egyensúlynak.

Sok ateistát az tart vissza a keresztényi viselkedéstől, hogy úgy vélik, hinniük kell a mítoszban is. Nem muszáj hinniük. A kereszténységet nem hinni kell elsősorban, hanem élni. És az a mozgalmár, aki valóban a többiekért harcol, ugyanúgy lehet keresztény, mint aki keresztet vet a templomban. Bízom benne (ateistaként naná, hogy bízom), hogy a végső elszámolásnál elnézi nekem Isten, hogy nem hittem benne.

(Egy szerkesztett változata megjelent az Egyház és Társadalom c. online folyóiratban is.)

.

.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.