Soros György magyar zsidó származású amerikai üzletember nagy vagyont gyűjtött össze "önerejéből, felsőfokú végzettségének, pénzügyi tehetségének köszönhetően a sikeres tőzsdei befektetéseinek hasznából, illetve egyes valuták árfolyamváltozását jól kihasználó pénzügyi tranzakciók segítségével" (Wikipédia), és vagyonának jelentős részével hozzá szeretett volna járulni a világ országainak (de ezen belül is elsősorban a Szovjetunió utódállamainak és a kelet-európai országoknak) a demokratizálódásához. Álma a nyílt társadalom, ennek elősegítése érdekében ösztöndíjakkal támogatta a szocialista országok másképp gondolkodó fiataljait, alapítványokat hozott létre, ő alapította a Közép-európai Egyetemet és a Nyílt Társadalom Archívumot is.

 soros.jpg

Két évtizedes filantróp tevékenységének nem sok eredménye lett. A szovjet utódállamokban és Oroszországban is diktatúrák vagy féldiktatúrák jutottak hatalomra, és azok a reményteli demokraták, akiket ösztöndíjakkal támogatott, ellene fordultak. Ezt a kudarcos trendet tetőzte be Donald Trump megválasztása amerikai elnökké, a Soros által előnyben részesített Hillary Clintonnal szemben.

Soros György álma nem teljesült be. Beigazolódott, hogy a világtendenciákkal szemben a legjobb szándék és a bőkezűen osztogatott pénz sem ér sokat. Az emberek, a társadalmak hajlamosak a saját beidegződésükre hallgatni, a saját érdekeikért nem kiállni. Mintha Oswald Spengler ("A Nyugat alkonya") jóslata válna igazabbá Francis Fukuyama ("A történelem vége") optimizmusa helyett. Lehet, hogy a XX. század borzalmai után most értünk el arra a pontra, amikor a neoprimitív ösztönök végleg maguk alá temetik az eszméket, és a nyugati, zsidó-keresztény gyökerű civilizáció végleg megsemmisül. (És egy másik, kínai vagy iszlám civilizáció sem veszi át a helyét.)

Ez nagyon sajnálatos. Pusztulnak az értékek, és ki tudja, mikor jutunk el odáig, hogy egy új, még csírájában sem létező civilizáció magasabb szintre emelje az emberi fejlődést. Addig jön egy új középkor, a maga fénysebességgel terjedő új babonáival, valamint zsarnokaival. Mert a rabszolgatartó társadalmakat talán nem is a termelőerők fejlődésének korlátai tették elavulttá, hanem a javak megszerzésének újabb, gyorsabb módszerei. És ahogy az erőforrásaink elfogynak, minden visszalendülhet abba a korszakba. Hallottuk, hogy magyar tanyákon idős embereket tartottak rabszolgaként, pusztán azért, hogy a nyugdíjukat elvehessék. Növekszik a szexrabszolgák száma, a velük folytatott kereskedelem. És akkor még nem említettük a szervkereskedésre specializálódott emberi tenyésztelepek perspektíváját.

A civilizáció nem növekszik állandóan, hanem annak a tükre, hogy az adott korban mi szükséges és mi lehetséges. Az ember mindig nulláról indul, azon a szinten, amelyiken éppen tart a társadalom. Előre vagy hátrafelé. Néhány évtizeden belül eljuthatunk oda, hogy megint szükség lesz az emberi munkaerőre. Ha nem a gépeket helyettesítendő (bár az energiahordozók fogyása miatt erre is van kilátás), akkor azért, hogy a hatalmasok érezzék és élvezzék a fölényüket az alattuk lévőkkel szemben. A nácik nem csak azért tették rabszolgává a koncentrációs táborok foglyait, mert szükségük volt a munkájukra, hanem azért is, hogy a megalázásukkal a saját felsőbbrendűségüket ki tudják élvezni. Koldusok között igazán jó érzés gazdagnak lenni.

Soros György nagy projektje megbukni látszik. A társadalmak visszazárulnak, az osztályok különbsége növekszik. A jövő a Putyinoké, Donald Trumpoké, az utódállami despotáké, az újfasisztáké. Én hittem Soros György álmában, annyira hittem, hogy legbelül már csak egy olyan nyílt társadalomban tudnék élni, mint amilyet ő elképzelt. Vagyunk így jó páran a világban.

lakatlansziget.jpg

Az lenne a legjobb, ha Soros György a maradék pénzén venne egy szigetet (vannak még ilyenek), és ott összegyűjtene bennünket. Aztán majd ott boldogan élnénk, hasonszőrűek, amíg el nem nyel bennünket az emelkedő tengervíz. De ez már az én álmom.

 

 

.

A bejegyzés trackback címe:

https://toprengoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4412047393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sátán meg a Jocó 2016.12.16. 13:08:55

Hát igen, SOSEM az a Magasztos LIberális Haladó Eszme a hibás, hanem ez a mucsafasiszta nép, aki "régi beidegződései miatt" még mindig jobban szeret magához hasonló arcokat látni, még mindig szívesebben vendégeli meg a szomszáádasszonyt, mint a Föld túloldaláról jött Kunta Kintét.

Hiába rugdossuk, verjük pofán, köpjük le (szánalmas) kultúráját, szokásait, hiába dörgöljük a képükbe hogy harmadikos gyerekük legjobb padtársa a még alig szőrös 17éve kis Kolompár Csubakka, és nem értik, miért a világ legnagyobb gondja a transzgender vécék jelenlétek minden utcasarkon.

MINDIG a mucsafasisztákkal van a gond, kár, hogy nem lehet őket csak úgy kiirtani, a Haladás nevében! :(((
süti beállítások módosítása