Európában a reneszánsz óta számít, hogy ki kibe szerelmes. Előtte a családok egyezségétől, a helyi közösségen belül elfoglalt helytől, a várható anyagi előnyöktől függött a házasságkötés (például hogy ki művelje a földet, és a birtok hogyan gyarapodjék, ki képes egy bizonyos mesterséget folytatni). A szerelmi házasságról azonban még ma sem mondhatjuk, hogy ideális, hiszen a váratlanul keletkező fellángolás ugyanolyan gyorsan el is párologhat. És amikor a házastársak megszűnnek kívánni, szerelemmel szeretni egymást, minden összedőlhet. Azok a szenvedélyek, amelyek addig a szerelmet táplálták, hirtelen átcsaphatnak gyűlölködésbe. Az irányuk ellenkezőjére fordul, csak az intenzitásuk marad meg. (Még az a legjobb, ha a szerelmet közömbösség váltja fel, de a másik fél számára ez is fájó csalódás lehet.)

Van egy másik út is. Az, amelyen a világ fejletlen országaiban ma is járnak. Ennek lényege, hogy nem mi magunk, és főleg nem a szerelem villámfényénél választjuk ki a partnerünket, hanem igénybe vesszük (igaz, muszájból, társadalmi kényszerből) mások segítségét. Ez a másik személy lehet a szülő, a rabbi vagy egy tapasztalt házasságközvetítő (a hagyományos kínai történetekben a házasságközvetítő asszony rendszeres szereplő). A lényeg, hogy egy külső szemlélő, az egyéni vonzalmaktól nem befolyásolva talál partnert.

Vegyük ezt a közvetített házasságot alapesetnek. Ilyenkor mit tehetünk? A nekünk rendelt párt lehet szeretni vagy nem szeretni, de jobban járunk, ha szeretjük (nem szenvedéllyel, mert az rajtunk kívül áll, hanem elhatározásból, tiszta szívből, majdhogynem keresztényi módon, felebarátként). Ha mi magunk nem rosszat, hanem jót adunk, akkor nagyobb az esély, hogy viszonzásul mi is jót kapunk.

A házasság együttműködés. Az anyagi boldogulástól a munkában való helytálláson keresztül a gyereknevelésig az élet sok területén. Ha szándékosan mondunk le a szerelemről mint az együttműködés nélkülözhetetlen alapjáról, akkor könnyebben tudjuk kezelni az időről időre felbukkanó csábításokat, sőt, a félrelépéseket is. Nyugodt szívvel szerelmeskedhetünk mással is - a hátunk mögött egy házasság biztos alapjával. Ha a férj a feleségét nem egy szerelmi fellobbanás hatására vette el, akkor a feleségnek nem kell félnie attól, hogy egy hasonló fellángolás miatt örökre elveszítheti. (Ez fordítva is működik, csak a nőknek meg kell szokniuk, hogy ha alkalmakként mással is ágyba bújnak, attól még nem válnak kurvává.) A szex élvezeti forrássá degradálódik, házasságon belül és azon kívül is.

Amikor kamaszként először olvastam el a Kámaszutrát, nem is az erotikus részletek keltették fel az érdeklődésemet, hanem az a keret, hogy ha valaki megtanulja a szerelem tankönyvét, akkor tetszőleges partnerrel ki tud jönni. Figyelni kell a másikra. A szerelem "kegyelmi állapota" természetesen jobb ízűvé teszi a szerelmeskedést, de a mindennapos házasélet egy másik műfaj. Ha férj, feleség alaposan felkészül, akkor tudatosan és szakértelemmel fogják gyakorolni azokat a fogásokat, amelyektől kielégítő lehet a házaséletük. Az ölelés, cirógatás, a nemi szervek gyengéd ingerlése akkor is kellemes érzés, ha nem vagyunk szerelmesek abba, aki csinálja. Alapvető viszont a jó szándék és a kedvesség. 

Egy nőnek talán furcsa lehet ez a "szex akárkivel" megközelítés, hiszen a nők nagyon fontosnak tartják, hogy meglegyen "az a bizonyos szikra", más néven, hogy működjön a szerelem "kémiája". De úgy gondolom (na persze, férfi aggyal), hogy a kedvesség és a becézés, a folyamatos tanulás ezt a biológiai jellegű korlátot is le tudja küzdeni. És a házasság stabilitása alapvető nemcsak az anyagi biztonság szempontjából, hanem a gyerekek számára is. Nem az a fontos, hogy az apa, anya minden éjszakát otthon töltsön, hanem az, hogy a gyerek számíthasson rájuk, biztos háttérnek érezze őket. (Meggyőződésem, hogy az otthoni veszekedéseknek egyik fő forrása a szexuális összeférhetetlenség, kielégítetlenség, a külső kapcsolatokkal szembeni féltékenység.)

A házasság egy ideje válságban van, és ennek egyik fő oka a partnerek túlzott igényessége, gyakran önzése, élvhajhászása. De ez élvet nem hajhászni kell, hanem megtalálni és megbecsülni. Erre pedig egy szeretetházasság a megfelelő alap. (A közvetített házassággal szemben talán a barátságból kifejlődő házasság a legtartósabb.)

A reneszánsz romantikája szép epizód volt, de a házasságon kívüli kapcsolatok megengedésével, helyes kezelésével egy stabil szeretetházasságba is átmenthetjük az értékeit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.