Sok jó barátom van, akik zsidóként azonosítják magukat, így már régen szembesültem az úgynevezett zsidókérdéssel. Hogy lehet valaki antiszemita? És miért kellene filoszemitának lennie annak, aki ezt elítéli? Én sem nem utálom a zsidókat (nem is lenne rá okom), sem nem szeretem őket (kivéve közülük néhányat), egyszerűen tudomásul veszem a zsidóságukat. A "zsidókérdés" tehát számomra úgy vetődik fel, hogy miért lehet egyáltalán kérdés a zsidókhoz való viszony.

Nemrég elolvastam Heller Ágnes évekkel ezelőtt megjelent esszéjét (A "zsidókérdés" megoldhatatlansága..“.), és különösen az ajánló szövegnek az a része keltette fel az érdeklődésemet, miszerint az antiszemitizmus legújabb válfaja az Izrael-ellenesség. Én ugyanis sok ponton bírálom Izrael Állam politikáját. Kíváncsi voltam, hogy vajon én is antiszemitának minősülök-e emiatt.

heller-konyv.jpg

Heller Ágnes végigveszi az antiszemitizmus megnyilvánulási formáit az ókortól a holokauszt utáni korszakig, és megállapítja, hogy zsidógyűlölet mindig volt, és mindig lesz, a probléma megoldási kísérletei (az asszimiláció, az integráció, a cionizmus) nem váltak be, mert ez az ősrégi indulat mindig új formát ölt. Nem kételkedem ennek az elemzésnek az alaposságában, de én egy kicsit másképpen látom a dolgot.

A zsidók másságának sok összetevője van. Mindegyiket kezelni lehet valamilyen módon. Az izraelita vallás által okozott ellenérzéseket az ateizmus oldaná meg. Nincs Isten, következésképp a kiválasztott nép legendáját is a zsidók találták ki. (Persze ehhez hozzátartozik, hogy Isten a keresztények számára is megszűnne, maradna Jézus, a prédikátor, egy új erkölcsiség hirdetője.) Egy kevésbé radikális megoldás, hogy mindenki higgyen abban az istenben, akiben akar, ez magányügy vagy ha tetszik, egy csoport belügye. A végén úgyis mindnyájan meghalunk. (És aki nem hisz a reinkarnációban, az nem is születik újra.)

A zsidó szokások összeegyeztethetők a többi nép szokásaival. Senkinek semmi köze, hogy ki milyen húst fogyaszt, és mikor koplal, vagy hogy ugyanabban az edényben tartja-e a tejes ételeket, mint a húsos ételeket. A szombat tartása vallási követelmény, a vallással együtt ez is megszűnik. A zsidók is dolgozhatnak szombaton, vasárnap pedig pihenhetnek, vagy fordítva: mindenki szombaton pihen vasárnap helyett. Én ebben nem látok olyan ellentmondást, ami miatt bárkit is utálnunk kellene.

A zsidóknak nem latin írásuk van, mint ahogy nagyon sok más népnek, és jobbról balra írnak, mint az arabok. Na és? Ma már olyan számítógépes programok vannak, amelyek egy szempillantás alatt megoldják a betű szerinti átírást bármilyen írásrendszerről bármilyen írásrendszerre. A zsidók átmenetileg, a szétszóratás után használt nyelvei (a jiddis és a ladino) tökéletesen irodalomképesek voltak, a jiddisül író Isaac Bashevis Singer még az irodalmi Nobel-díjat is kiérdemelte. Az Izrael Állam létrejötte után megreformált héber nyelven pedig a legbonyolultabb műszaki információk is közölhetők, tehát ez is "partiképessé" vált a nyelvek sok színű családjában.

Van-e sajátosan zsidó kultúra? Van. Ez a kedvezőtlen környezettel való megküzdés és a sikeressé válás kultúrája. (Istennek a zsidókkal kötött szövetsége, a kiválasztottság ennek a kultúrának egyszerre oka és terméke. Minden nép eredetmondája közül ez volt a leggyümölcsözőbb.) A zsidók rendkivüli sikerességének (és most nem az átlagról beszélek, hiszen a zsidók között éppúgy vannak élhetetlenek, terméketlen álmodozók és kudarcos üzletemberek, mint a többi nép között) az a hit az alapja, hogy minden külső segítség nélkül, illetve az ellenségeskedés ellenére csak magukra számíthatnak, és mindent meg kell tenniük a sorsuk jobbra fordulása érdekében. Ez a titka annak, hogy sok értelmiségi pályán találunk sikeres zsidókat. Ha a többi nép is nagyon sikeres akarna lenni, a zsidók sikeressége nem lenne annyira nyilvánvaló. És nem is az. A kínaiak legendás szívóssága, találékonysága ugyanolyan hatékony lehetett, és idővel - már csak a népesedési adatok különbsége okán is - minden fontos pozícióba a kínaiak fognak kerülni. És a koreaiak. És mindenki más, akinek van elég kitartása és szorgalma.

A zsidókkal szembeni ellenszenvnek sok oka van, illetve volt. A zsidók ragaszkodtak a saját istenükhöz. Ez nem lett volna nagy baj, ha a helyi isteneknek is áldoztak volna. Jahve lehetett volna egy plusz isten, a saját pártfogójuk. A zsidók makacssága (a Mózes által közvetített parancsolat, hogy ugyanis ne legyenek más isteneitek) ezt megakadályozta. Persze a keresztények is beleestek ugyanebbe a hibába, amikor ugyanígy ragaszkodtak a Jézus által közvetített istenükhöz. Nem lett volna keresztényüldözés, ha a római keresztények egyszerűen tanítójuknak tekintették volna Jézust, aki iránymutatást ad ahhoz, hogy hogy kell bánni embertársainkkal, vagy éppen az ellenségeinkkel. És nem hiszem, hogy a mártíraik nélkül kevésbé terjedt volna el a kereszténység. (Figyelemre méltó, hogy valamivel később az iszlám is hasonló, univerzális igénnyel állt elő.)

Heller Ágnes megemlíti az újra és újra felbukkanó vérvádat, ami szerinte eredetileg a görög kultúra kivetülése volt az idegen zsidókra. A világuralmat megszerezni akaró Cion bölcseinek tulajdonított hamisítvány ma is igen népszerű. Ez ellen felvilágosítással lehet harcolni. Az antiszemitizmus elleni harc egy bizonyos vonatkozásban a butaság elleni harc.

És most nézzük Izraelt. Az ősi földre való visszatérés volt a cionisták megoldása arra, hogy a zsidók ugyanolyan néppé váljanak, mint a többi. Lehetett volna más úticéljuk is: Szibéria (a birobidzsáni zsidó autonóm köztársaság már a harmincas évek óta létezett, sajnos, a kommunista rendszeren belül, Sztálin diktatúrájában), vagy az Egyesült Államok. (Az Amish közösséghez hasonlóan létesülhettek volna zsidó önigazgatású közösségek is Amerikában. )

Igaz, hogy Amerikában is létezik antiszemitizmus, de az teljes mértékben európai import. A bevándorlók hurcolták be, és nem nyer megerősítést az új viszonyok között. Hiszen Amerika még mindig a lehetőségek országa, ahol elvben mindenki megvalósíthatja az álmait. Ha megvalósíthatóak. Amerikában nem üldözik a zsidókat, és a század elején elegendő hely is lett volna a letelepedéshez. (És sok szovjet zsidó számára Izrael egy kitérő volt, eleve Amerikába szerettek volna kivándorolni.)

Palesztínával az volt a baj, hogy ott már - a csekély létszámú zsidó maradványok mellett - arabok laktak, a középkori hódítások eredményeképpen, az arab világbirodalom maradványaképpen. Ráadásul a terület angol fennhatóság alatt állt. Heller Ágnes figyelmeztet, hogy Izraelt nem szabad úgy kezelnünk, mintha tényleg kiválasztottak lennének, és ennek megfelelően minden problémát okosabban kellene megoldaniuk, mint a többi nép. Ez igaz. Nem is felelősségrevonásról van szó. De amikor az ember egy ilyen problémával találja szemben magát, óhatatlanul eszébe jutnak jobbnak tűnő megoldások. Például: mi lett volna, ha a zsidók az arabokkal szövetkezve, a kettejük jövőbeli együttműködése jegyében harcoltak volna a britek ellen? Mi lett volna, ha a hagyományos és kevéssé hatékony arab gazdaságoknak felajánlják az európai színvonalú technikák megosztását? Mi lett volna, ha a szükséges területeket - a világ zsidóságától kapott pénzen - megveszik, vagy legalább bérbe veszik, elismerve, hogy a föld tulajdonjoga továbbra is a palesztíniai arabokat illeti meg? Mi lett volna, ha a szuezi háború és az 1967-es hatnapos háború helyett az ENSZ-hez fordulnak a vitás kérdések tisztázása céljából?

Nehéz dolog még az ENSZ-határozat alapján is kikanyarítani az arab földek egy részét a nemzetállam létrehozása vagy megerősítése céljából. Heller Ágnes szerint az újkori antiszemitizmus egyik formája Izrael elítélése a palesztín földek jogtalan birtoklása vagy legújabban a falépítés miatt. Bizonyos, hogy az antiszemiták számára Izrael megfelelő új célpont (sokat mond például a Jobbik elkötelezettsége a palesztín nép harca mellett), de Izrael maga is nem kevés okot ad a kritikára. Engem elsősorban az idegesít, amikor Izrael a világ zsidóságához fordul támogatásért. Ezzel a felszólítással teszi ügynökökké azokat a zsidó identitású embereket, akik az egyes országok parlamentjeiben vagy egyéb állami intézményeiben dolgoznak. Mert ők vajon hogy segíthetnék Izraelt másképp, mint hogy igyekeznek a saját államuk politikáját Izrael-baráttá tenni? Nem mondom, hogy valójában ezt meg is teszik, hiszen a kettős kötődéssel mindkét irányban kötelezettségek is járnak, de maga a felhívás erre biztatná őket. A zsidók helyett Izraelnek a világhoz, az ENSZ-hez kellene fordulnia. Mindenkinek kötelessége segíteni az agresszió áldozatait, legyenek azok zsidók vagy arabok.

Izraelt azért támadják a környező országok demagóg vezetői, hogy az alapjában véve európai problémát áthozták a Közel-Keletre (ezt mondta a korábbi iráni elnök is), és hogy a zsidókérdést Európának kell megoldania. Európában pedig azzal lehet népszerű egy szélsőjobb párt, ha a zsidók kivándorlását sürgeti. A zsidókérdést valóban azokban az országokban kellene megoldani, ahonnan el akarják űzni a zsidókat. Ennek a kulcsa, hogy a nemzetállamoknak multinacionális ország-államokká kell válniuk. Minél előbb, annál jobb. Az ilyen államokban evidens, hogy mindenki egyenlő jogokkal rendelkezik, akár bennszülött, akár bevándorló, akármilyen a nemzetisége, a vallása, a bőrszíne vagy az anyanyelve.

Ami Izraelnek a környező arab országokhoz való viszonyát illeti, a problémának van egy humánus, és van egy brutális megoldása. A humánus megoldás az, hogy Izrael is átalakul egy ilyen ország-állammá, megszűnik nemzetállam lenni, és minden nemzetiség megkapja az őt megillető jogi védelmet. A környező országok elismerik Izrael Állam létét és jogát az önálló létezéshez. A palesztín menekülttáborokat véglegesen felszámolják, a palesztínok beolvadnak a környező országok lakosságába, és ehhez Izrael, illetve az ENSZ ad pénzalapot.

A brutális megoldásnál figyelembe kell venni, hogy az Izraelt fenyegető iráni atomprogram katonai összecsapásokhoz, végső soron egy senki által nem akart nukleáris holokauszthoz vezethet, és ennek során megszűnhet az emberi élet a Földön. Ha ekkora a kockázat, akkor a megelőzésénél vállalt veszteség is lehet nagy. Ez pedig szerintem az, hogy mind az arabok, mint a zsidók költözzenek el a vitatott területekről, keressenek más helyet maguknak, azt a területet pedig nyilvánítsák a világörökség részének, múzeumokkal, skanzennel, mindenki által látogatható vallási emlékparkokkal. Nem akarok meghalni azért, mert a Föld területének egy pici, a világűrből alig látható részén nem tudnak meglenni egymással az egyébként faji és kulturális rokonságban lévő népek.

Nekem ilyen megoldások jutnak eszembe. Most mégegyszer felteszem a kérdést: antiszemita vagyok, vagy filoszemita? Szerintem csak normális. És félek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://toprengoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr718883456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása