Milyen nemű Isten?

Címkék: Isten teremtés genetika

2016.07.06. 11:46

Nem vagyok vallásos, és emiatt a  Biblia tanulmányozása során folyton olyan ellentmondásokba ütközöm, amelyeken csak a hit tudna átsegíteni. Legutóbb Jézus ember-voltán gondolkodtam el.

milyen-nemu-isten.jpg

Ahhoz, hogy Jézus egészséges emberként megszülethessen, a fogamzás során szükség volt egy férfi kromoszómára, arra, amit halandók esetében egy sperma szállít. És ha ez a kromoszóma nem férfitól származik, akkor semmiképp sem lehet férfi az utód. A kromoszómák ugyanis alaphelyzetben XX összetételűek, és az egyik X-nek Y-ná kell változnia ahhoz, hogy a gyermek fiúnak szülessen. Ha a fogamzáskor nem lett volna jelen a férfi kromoszóma, Jézus nő lett volna (hasonlóan ahhoz, ahogy mi magyarok a szárnyas Jézuskát elképzeljük).

A nem kellően képzett olvasó önkéntelenül is arra gondol, mennyivel egyszerűbb lett volna József spermáját megáldani, valamilyen csodás tulajdonsággal felruházni, és így érni el Jézus különlegességét. Csak akkor Mária nem maradhatott volna szűz. De miért kellett szűznek maradnia? Ádámnak és Évának komoly népesedési feladatokat kellett végrehajtania az Édenkertből való kiebrudalásuk után, ezért tehát a küldetés teljesítéséig egy szűznek nem lehetett komolyabb értéke. A kereszténység bűn-elképzelésében kapott szerepet a szeplőtlenség. Egy szűz még szeplőtlen, azaz mentes az eredendő bűntől. Ez a megközelítés azonban sántít. Az eredendő bűn nem a szexualitás felismerése és élvezete volt, hanem a tudás almájának tiltás ellenére történő eltulajdonítása. (Persze ha figyelembe vesszük, hogy az átlagember mennyire értelmes, akkor arra gondolhatunk, hogy az első emberpár a tudás almájába épp hogy csak beleharapott, teljesen megemészteni nem tudta.)

De térjünk vissza Jézus ember-voltára. Ha a születendő gyermek csak félig lett volna ember (a genetikai anyagnak a sperma által hordozott másik fele nélkül), akkor nem tudta volna leélni az életét egészen a tragikus végkifejletig, valamilyen genetikai betegségben elpusztult volna. Ha tehát Jézus valóságos ember volt, akkor az isteni összetevőnek is emberi jellemzőkkel kellett rendelkeznie. És ha Jézus férfi volt, abból egyenesen következik, hogy Isten is csak férfi lehetett.

De itt a bökkenő. Az ember és a csimpánz genetikai felépítése 99 %-ban azonos. És más fajok DNS-e is kevéssé különbözik tőlünk. Én arra gondolok (ha mindenképpen össze akarom egyeztetni a teremtéstörténetet a tudománnyal), hogy Isten a világot nem a semmiből teremtette, hanem önmagából. Így hát nem olyan nagy a távolság Isten és ember, Isten és csimpánz, de akár Isten és egy tengerimalac között sem.

A világ alapvetően azonos anyagból áll, és ebben az anyagban maga a Teremtő is benne van. Bennünk van. Ha egyáltalán van Isten, akkor az maga a világ. Meglepetés?

A bejegyzés trackback címe:

https://toprengoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr708870036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása