Amatőr kozmológus vagyok. Nem szorgalmas tanulás, hanem gondolkodás, következtetés által. (Ez a klasszikus módszer. A legkevésbé idő- és pénzigényes.) És most, azt hiszem, rájöttem valamire.

Amióta felfedezték, hogy a Világegyetem tágul, és feltételezték, hogy ez a tágulás egy "ősrobbanással" függ össze, a Világegyetem jövőjével kapcsolatban három fő elméletet dolgoztak ki. Az első egyszerűen leszögezi, hogy az Univerzum tágul. A második feltételezi, hogy a tágulás egyszer abbamarad, és visszájára fordul, minden egy pontban fog összesűrűsödni, mint az ősrobbanás előtt. A harmadik ezt a kettőt kombinálja, azt mondja ki, hogy az összehúzódás után minden újrakezdődik, a világunk tágul és összehúzódik, azaz pulzál ("pulzáló világegyetem").

Nekem az első problémám az Ősrobbanással van. A robbanás tagadhatatlan, de az egyáltalán nem biztos, hogy ebben a robbanásban jött létre a világ. Ha egy atombomba-kísérlet színhelye fölött elrepül egy vadkacsaraj, mindegyik kacsa különböző irányba szóródik szét, de ők nem a robbanásban jöttek létre.

És a kilencvenes években a csillagászok találtak egy távoli égitestet, amelyiknek a bevett módszerekkel számított kora nagyobb volt, mint az egész Világegyetem kora. Bár ezt később megpróbálták megmagyarázni, az egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a robbanás előtt is volt itt valamiféle anyag, amelyik ugyanígy szóródott szét. A hőmérséklete is lehet ugyanakkora, mint a környezetéé, hiszen a robbanás nyilván megnövelte (és nivellálta) minden objektum hőmérsékletét. Elképzelhető, hogy ez a nagy robbanás két kozmikus méretű halmaz ütközéséből jött létre, és mindkét halmaz anyaga ugyanúgy szóródik szét. Az epicentrum helyéről és méretéről lehet vitatkozni, de ez nem függ össze az égitestek jelenleg tapasztalható mozgásával.

Ha elfogadjuk, hogy itt valóban ősrobbanás történt, amelyben az anyag a mérhetetlen sűrűsége miatt robbant fel, akkor a robbanás előtt az anyag sűrűsége kisebb lehetett. Ha egy anyag sűrűsége nő, akkor zsugorodik. Az ősrobbanás-elméletnek csak akkor van értelme, ha feltételezzük, hogy a ez a növekedés egyszer törvényszerűen megáll, és attól kezdve a sűrűsödés fog dominálni. Számomra tehát a három fő elmélet közül csak a pulzáló világegyetem elméletének van értelme.

A mostani mérések azt mutatják, hogy a tágulás nem lassul, hanem gyorsul. Ez a széthulló világegyetemet feltételezi. De itt álljunk meg egy pillanatra! Az egyetemes fizikai törvények szerint ez a gyorsulás csak valamiféle erő hatására valósulhat meg. Kell tehát egy külső objektum, amelyik a mi megfigyelhető világunkat kifelé vonzza. Ez lehet egy másik, még nagyobb univerzum. A csillagászok által feltételezett "fekete anyag" nem lehet, hiszen az nem kívül van, hanem a csillagok közötti megfigyelhetetlen térben, a vonzása tehát nem érvényesülhet kifelé.

Még szóba jöhet egy feketelyuk-elképzelés is. A fekete lyukak elnyelik az anyagot, a fényt is, ezért nem látjuk őket. De a dinamikájuk olyan, hogy feltételezhető, hogy amit az egyik oldalon elnyelnek, az a másik oldalon kilökődik. Elképzelhető, hogy amit mi nagy ősrobbanásnak nevezünk, az egy gigantikus, univerzum méretű fekete lyuknak a kimeneti oldala, azaz nem robbanásról, hanem a beszippantott anyag robbanásszerű kilövelléséről van szó. Ennek a hatása is hasonló lenne az ősrobbanáshoz, hiszen a fekete lyuk nyílása az anyaghoz képest elképzelhetetlenül keskeny is lehet. Ezt én "egysejtű világegyetem" modellnek nevezném, hiszen az anyag hasonlítana az egysejtű által megemésztett és ürített anyaghoz. Ez az egysejtű világa a feketelyuk-gyomor révén emésztené meg az anyagot, úgy araszolna előre, mint egy gigantikus giliszta.

blackhole2.jpg

A megfigyelhető világegyetemben sok fekete lyuk van, lehet, hogy minden csillagrendszer közepén legalább egy. A gyorsuló széthullást ezek után magyarázhatjuk egy gigantikus fekete lyukkal, amely az Univerzum külső részén van. A táguló világegyetemre utaló első adatokból még nem volt világos, hogy hol van a központ (hiszen minden pont távolodik minden másik ponttól), de a mérési pontosság (a mérés pontatlansága) nem zárja ki, hogy létezzen egy ilyen külső fekete lyuk is, amelyik úgy szippantja be az anyagot, hogy a Földről még mindig tágulásnak látszik, holott minden csak tőlünk távolodik, és ennek a tágulásnak lehet egy meghatározott iránya.

Egyelőre itt tartok. Összeütköző univerzumok, pulzáló világegyetem, gigantikus fekete lyuk. De többet nem is lehet várni egy amatőrtől.

A bejegyzés trackback címe:

https://toprengoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr708870794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása